Paolo Maldini, a Milan technikai igazgatója és korábbi legendás védője a Muschio Selvaggio Podcast adásban adott egy rendkívül terjedelmes és izgalmas interjút, amelyben beszélt többek között az életútjáról, az édesapjáról, a pályafutásáról, a siker kulcsáról, Diego Maradonáról, a 2005-ös isztambuli fináléról, Rafael Leaóról és arról is, hogyan érinti az, hogy a pályafutása alatt nem nyert Aranylabdát. Íme a teljes interjú magyar nyelvű fordítása, Magyarországon először az acmilan.hu-n.
A történeted gyerekként kezdődött…
„Az édesapámmal kezdődött, aki kiváló futballista volt és ez még különlegesebbé teszi a történetemet. Apám volt az első csapatkapitány a Milanban, aki megnyerte a BEK-serleget 1963-ban. Nagyon kötődöm a Milanhoz, Milánóhoz és a Rossoneri környezethez.”
Milyen súlya volt a veled szemben támasztott elvárásoknak?
„A szüleim mindent megadtak nekem, mindenekelőtt az oktatás szempontjából. Apám a hatvanas évekbeli hozzáállás felé terelt a profizmust illetően, 1968-ban születtem és egy másik korszakhoz tartozom. Az ő gondolkodásmódját kellett megtalálnom a modern korban. Tizenhat évesen kezdtem a profi pályafutásomat, de én a saját életemet akartam élni. Azt gondolom, hogy a függetlenné válásom fontos lépése volt, hogy elszakadtam ettől a gondolkodásmódtól, aztán hozzászoktattam apámat a profizmus egy új elképzeléséhez. Édesapám vasárnaponként délután háromkor játszott, hétfőn szabadnapja volt, aztán edzőtáborban volt a következő mérkőzésig és ez már túl sok volt.”
Pletykák szóltak arról, hogy toltak előre a csapatba, aztán pályára léptél a Milanban…
„Ez a teher rám is nehezedett és sajnos a gyerekeimre is. Nyomás volt rajtuk, ahogy rajtam is 11, 12, 13 és 14 éves koromban. Volt egy célom és egy szenvedélyem, de abban a korban szórakozásként kell gondolni a futballra. Ezek az elvárások elvették tőlem a játék szórakoztató részét. Ezt kétféleképpen lehet kezelni: vagy túl nagy súlyt és olyan elvárásokat cipelsz a hátadon, amelyeknek nem tudsz megfelelni vagy harcolsz és megmutatod, hogy mire vagy képes. Ez még korán van abban a korban, mert a futball mindig szórakozás. Az apa, akinek a gyereke futballozik és azt mondja, hogy a fia egy bajnok, akkor nagy elvárásokat támaszt és néha ezek valótlanok is. A Milan utánpótláscsapatában lévő játékosok csupán 1 százalékának sikerül a csúcsra jutni.”
Milyen érzés volt megszerezni az első Serie A-s gólod?
„Comóban szereztem az első gólomat, 17 évesen. Sok epizódra emlékszem a mérkőzések több mint feléből, amelyeken pályára léptem. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak, hiszen ez volt az első találatom. Arra is emlékszem, hogy ez alkalomból kaptam egy órát Berlusconitól. Nagyon egyszerű volt az átadás, de mégis gyönyörű.”
Aztán megkaptad a meghívót az U21-es olasz válogatottba édesapádtól…
„Apám hívott be az U21-esekhez Viallival és Mancinivel együtt. Engem a visszavágóra és a döntőre hívtak be. Az utam már ki volt kövezve, de nem kerültek el a megjegyzések. Tizennyolc éves voltam és talán kicsit korai volt, de onnantól kezdve elkezdtem figyelmen kívül hagyni ezeket.”
Szükség volt arra, hogy lelkileg erős maradj?
„A mentalitás és a fegyelem elengedhetetlen. Ha tehetséges vagy, akkor hajlamos vagy arra, hogy fegyelmezetlen legyél a pályán és kevesebbet teljesíts. Mindig azt mondom a gyerekeknek, hogy még a valaha volt legjobb futballistáknak is vannak hullámvölgyeik a pályafutásuk alatt, ezért mindig fegyelmezettnek kell maradni. Nekem nagyon sok hullámvölgy volt a karrieremben és a család nagyon jól tudja, hogy milyen zűrzavar alakul ki a nehéz pillanatokban.”
Hogyan tudtad megcsinálni?
„Azt hiszem, hogy az én esetemben a családnak volt köszönhető. Abban a városban játszottam, ahol születtem és a családom mindig ott volt mellettem. Ha 18 évesen elkezdel klubokat váltani, elveszíted a kapcsolatot a valósággal. Nehezen tudsz gyökeret ereszteni és nehezen találsz olyan valakit, aki elmondja neked a valóságot, akár jól teljesítesz, akár nem.”
Minden fejben dől el?
„Fontos, hogy tehetséggel, a játék örömével és fegyelemmel párosuljon. Arrigo Sacchi érkezése előtt nem voltunk olyan pontosak és fegyelmezettek a tizenhatoson belül, az akaraterő számított. Egyetlen tizedmásodpercen múlhat egy mentés vagy egy gól. Egy nagyszerű és egy jó futballista között nincs 10 százalék különbség sem, minden a részleteken múlik.”
Mi a különbség Sacchi, Ancelotti és Capello között?
„A karakterük… Sacchi soha nem futballozott. Nem mondom azt, hogy félt, de különböző hozzáállása volt a korábbi kiváló ex-futballistákhoz képest. Nagyon nehéz volt azért is, mert megváltozott a munkamódszer. Sacchi megölt minket. Akkoriban érkeztek az erőnléti edzők és azt gondolom, hogy a karrierem felében túledzettem magam. A lényeg az, hogy ne keverj túl sok munkát és feladatot. Edzés után hazamentem és eljegyeztem Adrianát, de nem tudtam elmenni vacsorázni.” – tette hozzá nevetve.
„Életem legjobb szakaszában Ancelotti volt az edzőm. Amikor 30 éves vagy, másképpen kezeled az érzelmeket és élvezed a feszültséggel teli pillanatokat. Ami hiányzik, az az izgalom és a félelem a nagy mérkőzések előtt, amikor megérkezel a stadionba. Először azt mondod: »Francba…« Aztán reménykedsz és próbálkozol. Harminc év felett logikusabban és nyugodtabban éled meg a dolgokat. Egyszer Capello odajött hozzám és azt mondta: »Tudod, hogy számomra Te vagy a világ legjobbja?« És én attól a pillanattól kezdve vállaltam a világ legjobbjának járó felelősséget és ezáltal rengeteget fejlődtem.”
Milyen emlékeid vannak Diego Maradonáról?
„Maradona és a brazil Ronaldo voltak a legerősebbek. Szerencsére Messi ellen nem játszottam. Cristiano Ronaldo egy fantasztikus csatár, de kevesebb varázsereje van, mint a másik kettőnek. Gyors és fizikálisan erős voltam, de ők még gyorsabbak voltak. Diego nagyon kedves volt, amikor jelölték a Hírességek Csarnokába. Szégyelltem magam, amiért számos alkalommal veszített ellenünk a pályán és bocsánatot kértem tőle.”
Mire emlékszel a 2002-es Olaszország – Dél-Korea mérkőzésről?
„Én egy nagy durranással fejeztem be a válogatottbeli karrieremet. Mielőtt elkezdődött volna a mérkőzés, rájöttem, hogy valami nem stimmel. Nem volt kézfogás, csak a kapitányok között. Odamentem a játékvezetőhöz, aki elutasította a kézfogást. Mi is hibáztunk, de még a hozzáállás is sok volt. Alig akartak minket beengedni a stadionba és összetűzésbe keveredtünk, hogy bejussunk az öltözőbe. Nagy keserűség volt bennem, amikor vége lett. 2006-ban Lippi megkért, hogy menjek a világbajnokságra, de nem éreztem úgy, hogy visszatérjek. Trapattoninak már 2004-ben is nemet mondtam.”
Mit éreztél a 2006-os vb-győzelem alatt?
„Sajnálom, hogy nem nyertem vb-t, de nincs bennem irígység azok után, hogy négy világbajnokságon szerepeltem és mindent megnyertem klubszinten, amit csak lehet. 2002-ben történt egy generációváltás. 2006-ban elmentem ünnepelni az utcára.”
Hasonlít a filozófiád Michael Jordanéhoz?
„Kicsit igen… Még ha győztes is vagyok, akkor is sokat veszítettem. Három Bajnokok Ligája-döntőt, egy világbajnoki és egy Európa-bajnoki döntőt veszítettem el. Volt szerencsém nagy csapatokban és nagy válogatottakban játszani, de hála Istennek mindig volt lehetőségem nagy címekért játszani.”
Egyre kevesebb a klubikon a futball világában…
„Most sokkal nehezebb. Régen az olasz játékosok alig igazoltak külföldre, sokkal könnyebb volt a saját országukon belül maradni. A legfontosabb, hogy ambíciózus legyél. Ha az vagy és mindent megtalálsz, ami a célod eléréséhez szükséges, akkor könnyű abban a csapatban maradni, ahová születtél. Hiába születtem volna egy másik klubba, ahol nincs meg ugyanaz az ambíció.”
Igaz, hogy játékosként ajánlatot kaptál a Manchester Unitedtől, a Real Madridtól és az Arsenaltól?
„A pletykák igazak, de soha nem történt konkrétum. A Chelsea is megkeresett engem Vialli révén. Szerinted megfordult valaha a fejemben, hogy elhagyjam a Milant? Nagyon meg kellett volna győznöm magam a távozásról és a klubot pedig arról, hogy elengedjen. Soha nem történt ilyen. Persze voltak nehéz évek, például az 1990-es évek közepén, amikor tizedikek, tizenegyedikek voltunk és nézeteltérések voltak. A klub mindig meg akart tartani engem és ezért soha nem voltak bizonyos gondolatok a fejemben a távozásról.”
Miért van egyre kevesebb és kevesebb ikon?
„Én soha nem szenvedtem semmiben hiányt. A csapatsportban való játék megtanít arra, hogy csak az számít, amid van és nem az, hogy honnan jöttél. Kiskoromtól kezdve a menetrendekről, a célokról és a folyamatos tanulásról szólt minden. Nem ítélem el, aki csak anyagi okokból választ csapatot. Vannak olyan 16-17 éves srácok is, akiknek a futballnak köszönhetően segíteniük kell a családjukat. Ez egy nehéz és egyáltalán nem egyszerű dolog.”
Emlékszel arra a jelenetre, amikor a 2008/09-es szezonban egy Milan-Juventus mérkőzésen nyakon ragadtad Chiellinit?
„Egy szöglet közben ellökött. Nagyon dühös lettem, már többször is eltörtem az orromat, ezért el akartam kerülni, hogy újra megtörténjen. Ekkor közbeavatkozott Buffon és azt mondta, hogy nyugodjak meg. Ilyen dolgok megtörténnek a kapitányokkal. Néha edzésen még rosszabb, amikor elveszíted a türelmedet. Eszembe jutott egy másik történet is. Egy Berlusconi-kupán lefejeltem a válogatottbeli csapattársamat, Casiraghit. Milyen kár… Azon a mérkőzésen én is gólt szereztem és a végén a kiállításom ellenére a meccs legjobb játékosának választottak. Visszautasítottam a díjat, mert szégyelltem magam. Ráadásul Casiraghinak másnap meg kellett nősülnie, egy monoklival a szeme alatt.”
Vierivel együtt egy márkát is létrehoztál…
„Ez véletlenül történt. Találkoztunk a házunkban és létrehoztuk a márkát, ez viccből történt. Most is partnerek vagyunk, de már nem foglalkozunk vele.”
A sportban a tehetség vagy a megszállottság a fontosabb?
„A tehetség segít. Mindenki felkészült fizikálisan és taktikailag, de a megszállottság és a fegyelem jelenti a különbséget. Vannak olyan játékosok, akiknek egy sérülés miatt csökkent a fizikális erejük és a mentalitásuk, ezért már nem ugyanazok, akik korábban voltak.”
A fiad, Daniel kölcsönben a Speziában játszik az idei szezonban…
„Daniel már sok dolgot véghez vitt, még Scudettót is nyert. Christian is a Milan utánpótlásában nőtt fel, aztán kétszer is elszakadt a térdszalagja és most a harmadosztályban játszik. Danielnek pedig ez az első tapasztalata a Milantól távol. Velem, édesapámmal és Christiannal ellentétben Daniel nem védő. Csodálatos, amit ő csinál. Ugyan nem olyan koraérett, mint amilyen én voltam, ezért ez a kölcsönben töltött szezon és a következő nagyon fontos lesz a fejlődése szempontjából.”
Milyen érzés, amikor a Milanról és a Maldini-generációról beszélsz?
A család történetét nehéz felfogni és elmondani, mert nincs még egy ehhez hasonló. Büszkék vagyunk erre és nyilvánvalóan óriási Milan-szurkolók vagyunk.”
2005, Isztambul… Mi történt a félidőben?
„A döntőben 40 másodperc után gólt szereztem és ekkor tudatosult bennem, hogy valami furcsa dolog történt. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyet 110 percig uraltunk, 10 percig jól játszottunk és mégis sikerült elveszítenünk. Sok találgatás volt arról, hogy mi történt a szünetben. Mindannyian üvöltve mentünk be az öltözőbe, mert nagyon idegesek voltunk. Ancelotti kiabálva lépett közbe, hogy maradjunk csendben. Az emberek azt mondták, hogy ünnepeltünk a félidőben. Nos, én mint csapatkapitány ezt soha nem engedtem volna és a csapattársaim nem tették volna. Ezek a dolgok nagyon messze állnak a valóságtól, ezeket szinte kommentálni is hülyeség. Ezért is szép a futball. A Liverpool változtatott a védekezésén, hogy ne kapjon több gólt, ehelyett hat perc alatt háromszor is betalált. Az is a futball szépsége, hogy két évvel később Athénban ismét a Liverpool ellen játszottunk és nyertünk.”
Mi a futball jövője pénzügyi szempontból?
„Jelenleg hatalmas a szakadék és ezt nem könnyű áthidalni. A Milan 2007-ig hatalmas klub volt, aztán a bevételeket tekintve nehezen tudott lépést tartani bizonyos klubokkal, mint például a Paris Saint-Germain, a Real Madrid és a Manchester United. Manapság piaci szempontból olyan csapatokkal küzdünk és maradunk alul velük szemben pénzügyileg, amelyek a 18. helyen végeznek a Premier League-ben. Ezek a csapatok nagyobb gazdasági erővel rendelkeznek, mint mi, nekünk viszont történelmünk és elképzeléseink vannak.”
Milyen a viszonyod Silvio Berlusconival?
„Eleinte nem volt politikus. Amikor megérkezett a Milanhoz, mesélt nekünk a projektjéről és mindannyiunkat álmodozásra késztetett. Akkoriban Berlusconi nem volt annyira ismert, mint manapság, ezért voltak kétségeink, amikor azt mondta, hogy a világ tetejére akarja vezetni a Milant. Az érkezése után átszervezte az egész klubot egy vállalattá, amelynek működnie kellett. Metodikus volt és mindent irányított. Előzetesen mindenre felkészült és mielőtt valakivel beszélt, mindent tudni akart róla. Mielőtt 1994-ben miniszterelnök lett, a szezon elején azt mondta nekünk, hogy három célunk van: megnyerni a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és miniszterelnökké kell válnia. Azt mondta, hogy ha megnyerjük a BL-t, akkor nagyobb esélye lesz, hogy miniszterelnök legyen. Hogy ment? Megnyertük a bajnokságot, a BL-t és ő lett a miniszterelnök. Ismertem a fiát, Pier Silviót és együtt jártam vele Arcore-ba. Nem beszéltünk a politikáról, talán csak a futballról. Mindig óvatos és nagyon figyelmes volt velünk. Egy évvel ezelőtt elmentem vele és Gallianival az arcore-i villába, ahol a családomról és hasonló dolgokról kérdezett. Ez örömmel töltött el, mert azt jelenti, hogy érdekli őt.”
Rafael Leao top játékos vagy top rapper lesz?
„Már kiadott egy albumot. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy pénteken kiadhatná-e az albumot, szombaton pedig mérkőzésünk volt. Visszakérdeztem: »Mi?« Aztán elmagyarázta, hogy a zenei világban péntekenként szokták kiadni az albumokat. Erre azt válaszoltam neki: »Akkor holnap két gólt kell szerezned!« Leao egy őrületes tehetség. Az édesapámnak köszönhetően esztéta vagyok és fantasztikus látni Leaót. Igazán egyedülálló játékos. Megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy top játékossá váljon. A Lille cserepadjáról érkezett hozzánk és azt mondtam neki, hogy az Instagram oldalán játszott, nem pedig a pályán. Gyönyörű videókat posztolt a cseleiről és a játékáról, aztán két góllal zárta a szezont. Mi segítettünk neki megváltoztatni a mentalitását. Egy tehetségnek még keményebben kell dolgoznia, mint másoknak, hogy maximálisan kiaknázza a benne rejlő potenciált.”
Tisztáztad a vitádat Spallettivel?
„Nincs szükség semmit tisztázni. Ez is az érettség szépsége. Megjelent egy mondat a sajtóban, amit én nem mondtam. Nem akartam butaságot csinálni és hangoskodni. Abban a pillanatban mások voltak a főszereplők és nem mi.”
Mit gondolsz? A San Sirót felújítani vagy új stadiont építeni?
„Ha az emlékekben akarunk élni, akkor maradunk a San Siróban. A klub történelmét a játékosok írták. Ez egy olyan stadion, amely sokat változott és már nem ugyanaz, mint amelyik 80 évvel ezelőtt épült. A kérdés az, hogy élünk továbbra is a múltban és az emlékekből vagy pedig építünk egy új, modern stadiont, amely lehetővé teszi számunkra a bevételek növelését. Lehetetlen nem élni egy ilyen lehetőséggel.”
Zavar, hogy soha nem nyerted meg az Aranylabdát?
„Nem bánok semmit. Például engem sokkal jobban bosszant, hogy nem nyertem világbajnokságot. Jobb egy trófeát megnyerni a csapattal, mint egy egyéni díjat.”
Milyen a kapcsolatod a városi rivális Interrel?
„A legnagyobb tisztelet van, de nem csak felém. Amikor Nesta megérkezett a Laziótól, megkérdezte tőlem, hogy melyik étterembe mehet és melyikbe nem, mert Rómában ez a helyzet. Azt mondtam neki, hogy oda mehet, ahova szeretne. Egészséges rivalizálás van a két csapat között.”
