Paquetá átadólistán van, a Lyonban köthet ki

Lucas Paquetá nem része a Milan jövőbeli terveinek és a klub szeretne túladni rajta, hogy az eladásából származó bevételt a csapat további megerősítésére fordítsa.

A brazil középpályás másfél évvel ezelőtt még Leonardo tevékenykedése alatt érkezett a Flamengótól, viszont a mutatott teljesítménye nem volt összhangban az elvárásokkal és az érte kifizetett 38 millió eurós átigazolási árral. Paquetá már az előző idényben is csupán kiegészítőembernek számított és csak elvétve kapott játéklehetőséget.

A MilanNews beszámolója szerint a 23 éves játékos semmilyen formában nem szerepel a klub terveiben, így az aktuális mercato alatt távozhat.

Paquetán kívül további három játékos áll Stefano Pioli rendelkezésére támadó-középpályás poszton, nevezetesen Hakan Calhanoglu, Brahim Diaz és Daniel Maldini.

A Milan az átigazolási időszak végéig szeretné értékesíteni Paquetát, aki másfél év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A portál szerint a klubnak 22-23 millió euróra lenne szüksége ahhoz, hogy ne számoljon el veszteséget a mérlegben.

A legvalószínűbb célállomás az Olympique Lyon lehet Paquetá számára, míg nemrég két új érdeklődő jelent meg, nevezetesen a Real Betis és a Valencia – közölte a Sportmediaset. A francia együttes előrehaladott tárgyalásokat folytat az FC Barcelonával Memphis Depay eladásáról, így pénzügyi szempontból a transzfer megvalósulása lehet a kulcs Paquetá érkezéséhez.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS