Paquetá az olasz fociról, Gattusóról és a posztjáról

Lucas Paquetá, a Milan brazil középpályása a távozó Gennaro Gattusót méltatta.

A 21 éves középpályás jelenleg a brazil válogatott edzőtáborában tartózkodik és a nemzeti csapattal készül a nyári hazai rendezésű Copa Americára.

“Csodálatos élmény volt Gattusóval együtt dolgozni. Teljes mértékben támogatott és sokat segített, hogy alkalmazkodjak a Serie A-hoz. Nem lehet leírni szavakkal, amit az edzéseken és az öltözőben tett, ahogyan bánt velünk.” – nyilatkozta Paquetá a Sky-nak.

“Olaszországban a futball sokkal taktikusabb és nagyobb hangsúly van a labda nélküli játékon. Gattuso segítségével sikerült jól beilleszkednem és megértettem, hogy mit vár el tőlem. Valami mást, mint amit a Flamengónál csináltam, ahol más feladataim voltak. Posztom? Jobban preferálom (az irányító szerepkört – a szerk.), ahol a brazil válogatottban játszom. Mindenesetre tudom, hogy többet tudok adni a Milannak és a válogatottnak.”

“Nagyon örülök annak, aki már vagyok, de ez nem elég számomra.” – tette hozzá.

Paquetá januárban csatlakozott a Milanhoz a Flamengo együttesétől és a klub 35 millió eurót fizetett a játékjogáért. A brazil középpályás tavasszal összesen 17 tétmeccsen játszott a csapatban, ezeken 1 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS