Paquetá és Piatek is betalált, magabiztosan nyert a Milan

A Milan hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Cagliari ellen az olasz bajnokság 23. fordulójának zárómérkőzésén, így visszavette a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet a tabellán.

A 23. forduló zárómeccsén a Milan a Cagliarit látta vendégül. Az összecsapást megelőzően egyértelműen a hazaiak számítottak favoritnak, hiszen a legutóbbi 13 meccs mindegyikén győzni tudtak a Cagliari ellen a San Siróban.

Ennek megfelelően a Milan kezdte jobban a meccset és már a 8. percben vezetést szerezhetett volna, de Calhanoglu lövését Cragno hárítani tudta. A 13. percben már bevette az ellenfél kapuját a Milan: Suso lövését a vendégek kapusa Ceppitellire ütötte és róla ment be a labda (1-0). Kilenc perccel később Gattuso együttese növelte az előnyt. Calabria remek beadására Paquetá érkezett a hosszú oldalon, aki megszerezte első gólját a Milanban (2-0). Mindössze pár percre rá jöhetett volna a harmadik Milan-gól, azonban Piatek ziccerét Cragno védte. A 27. percben először talált kaput a Cagliari, viszont gól nem született, ugyanis Joao Pedro fejesét bravúrral védte Donnarumma. Az első félidő hátralévő részében nem volt komolyabb helyzet, így a felek 2-0-s állással vonulhattak az öltözőbe.

A második játékrész elején előbb Calabria, majd Piatek próbálkozott távoli lövéssel, azonban mindketten célt tévesztettek és a labda elsuhant a kapu fölött. A 60. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a szardíniai alakulat: Pellegrini beadása után Joao Pedro kapásból küldte kapura a labdát, majd a kipattanóból a támadó a felső lécet találta el.

A 62. percben Calhanoglu lövése még elakadt Cragno kapusban, azonban a kipattanó Piatek elé került, aki az üres kapuba lőtte a labdát. A lengyel válogatott csatárnak ez volt sorozatban a harmadik meccse, amelyen betalált, így már 4 gólnál jár a Milanban. Ezt követően tovább növelhette volna előnyét a Rossoneri, de előbb Kessié, majd Calhanoglu próbálkozását védte a vendégek kapusa, míg Suso ziccerben a kapu mellé lőtt.

A 87. percben még szépíthetett volna a Cagliari, azonban a közeli lövés elkerülte a kaput. Ezzel a győzelmével a Milan három helyet lépett előre a tabellán és újra a 4. helyen áll.

MILAN – CAGLIARI 3-0

Időpont: 2019.02.10. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: La Penna
Gólszerzők: Ceppitelli (13., öngól), Paquetá (22.), Piatek (62.)
Sárga lapok: Farago

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: G. Donnarumma, Calabria (Conti 65.), Musacchio, Romagnoli, Rodriguez, Kessié, Bakayoko, Paquetà, Suso, Piatek (Cutrone 65.), Calhanoglu (Borini 77.).

Cserék: A. Donnarumma, Plizzari, Abate, Laxalt, Biglia, Bertolacci, Montolivo, Mauri, Castillejo.

CAGLIARI: Cragno, Srna, Ceppitelli, Pisacane, Pellegrini, Faragò, Ionita (Despotov 76.), Padoin (Deiola 68.), Barella, Joao Pedro (Bradaric 80.), Pavoletti.

Cserék: Rafael, Aresti, Lykogiannis, Romagna, Leverbe, Cerri, Cigarini, Oliva, Doratiotto.

ÖSSZEFOGLALÓ:

The post Paquetá és Piatek is betalált, magabiztosan nyert a Milan appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS