Paralimpia 2010 – Megkezdődött a seregszemle

2010_vancouver_xlsport_xlsport.jpg

Helyi idő szerint péntek este megkezdődött Vancouverben a X. téli paralimpia.

    Az olimpia záróünnepsége után 12 nappal egy 15 éves helyi amputált sportoló, Zach Beaumont gyújtotta meg a fogyatékosok seregszemléjének lángját a BC Place Stadion 60 ezer nézője előtt.
    A paralimpián 44 ország 507 versenyzője vesz részt, akik a közel két hét során 64 számban mérik össze tudásukat. A programba két új szakág is bekerült, ugyanis először osztanak érmeket lesiklásban és műlesiklásban az alpesi síversenyekben.
    Eddig a jegyek 70 százaléka, azaz mintegy 184 ezer belépő talált gazdára.
    A magyar színeket két alpesi síelő, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi képviseli. A legidősebb résztvevő a kerekesszékes curlingben érdekelt, 75 esztendős japán Hidai Takahasi, a legfiatalabb pedig a 15 éves svéd sílövő, Zebastian Modin. A paralimpiai faluban a versenyzőkkel és a kísérőkkel együtt hozzávetőlegesen 1200 embert szállásoltak el.
    A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 425 doppingellenőrzést végez el a játékokon, azaz majdnem a dupláját, mint a 2006-os torinói eseményen, ahol 242 vizsgálatra került sor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.