Paralimpia 2016 – Konkoly Zsófia bronzérmes 100 pillangón

Az S9-es  sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson.

A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt.
A pécsi ANK Sportklub úszója – akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik karja – a délelőtti előfutamban a legjobb időt érte le, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, mint a másodikként fináléba jutott Federico Morlacchi, aki a legnagyobb riválisának számított. Az olasz 200 méteren vegyesen legyőzte Sorsot, aki akkor másodikként zárt.
A férfi 100 pillangó volt az esti program első döntője, Sors időeredményének köszönhetően a 4-es pályára kapott besorolást. A lelátó erősen foghíjas volt, de ez a magyart nem zavarta, óriási tempóban kezdett, s ötven méternél tisztán ő fordult elsőként. Egészen a hajráig ő tempózott az élen, az utolsó húsz méterre azonban elfáradt, s nemcsak Morlacchi, hanem a görög Dimosztenisz Mihalencakisz is elment mellette, a győzelem végül utóbbié lett, aki egyéni csúcsot úszva szerezte meg az aranyérmet. Sorsnak ezúttal a bronz jutott.
“Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hívjuk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt – mondta a versenyről a kétszeres paralimpiai bajnok versenyző. – Ennyi volt bennem, de nem vagyok csalódott, inkább boldog. Nagyon jó időt úsztam. Ezt egy jó zárásnak fogom fel, én többet ugyanis már nem úszok 100 méter pillangón.”
Hozzátette: abban is biztos, hogy paralimpián sem szerepel többet, de hogy az úszást is abbahagyja-e, azt még nem döntötte el. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is.
A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a 14 éves Konkoly Zsófia – a riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja – az ötödik helyen jutott be a fináléba, ahol remekül teljesített, ötven méternél másodikként fordult, majd a hajrát is jól bírta, s harmadikként csapott be a célba.
“Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Jól osztottam be az erőmet, de nem maradt bennem semmi, ha van még öt méter, biztosan megelőz a mellettem úszó” – mondta a fiatal sportoló, aki pénteken még 100 méter háton is szerepel Rióban.
Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc versenyzője korábban 200 méter vegyesen harmadik, 100 méter háton pedig második lett, most azonban nem volt esélye az éremszerzésre.

Eredmények:
úszás:
férfi 100 m pillangó (S9), paralimpiai bajnok:
———————————————–
Dimosztenisz Mihalencakisz (Görögország) 59.27 mp
2. Federico Morlacchi (Olaszország) 59.52
3. SORS TAMÁS 59.85

női 100 m pillangó (S9), paralimpiai bajnok:
———————————————–
Hszü Csia Ling (Kína) 1:07.90 p
2. Sarai Gascon (Spanyolország) 1:08.00
3. KONKOLY ZSÓFIA 1:09.21

női 400 m gyors (S10), paralimpiai bajnok:
——————————————
Aurelie Rivard (Kanada) 4:29.96 p – világcsúcs
2. Monique Murphy (Ausztrália) 4:35.09
3. Elodie Lorandi (Franciaország) 4:35.49
…5. PAP BIANKA 4:41.11

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 15. A bronzérmes Konkoly Zsófia a 100 méteres pillangóúszás S9-es sérültségi kategóriájának eredményhirdetése után a riói paralimpián az Olimpiai Uszodában 2016. szeptember 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 15.
A bronzérmes Konkoly Zsófia a 100 méteres pillangóúszás S9-es sérültségi kategóriájának eredményhirdetése után a riói paralimpián az Olimpiai Uszodában 2016. szeptember 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd