Paralimpia 2016 – Magyar éremeső lehet kedden

Akár éremesőt is hozhat a magyaroknak a keddi versenynap a riói paralimpián.

Az már biztos, hogy az asztaliteniszezők dobogós hellyel távoznak majd a Riocentro 3-as Pavilonból, mert Csonka András döntőt vív az S8-as sérültségi kategóriában. A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, s emiatt a jobb karját nem tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszik majd magyar idő szerint 15.45 órától. Egy órával később a pingpongcsapat meglepetésembere, az autóbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült szegedi Major Endre az S1 bronzmérkőzésén lesz érdekelt, ellenfele a dél-koreai Nam Ki Von lesz.
A Karióka 3-as arénában a párbajtőrözők egyéni küzdelmeit rendezik a többszörös paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsannával, Dani Gyöngyivel, illetve az újonc Veres Amarillával és az utolsó pillanatban indulási joghoz jutott Mató Gyulával. A nap végén mindkét nemnél és minden kategóriában győztest hirdetnek.
Az uszodában a 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamás és Tóth Tamás (S9) 50 méter gyorson szerepel – utóbbi úszó négy éve, Londonban második volt ebben a számban. Illés Fanni (S6) 400 méter gyorson, Ráczkó Gitta (S7) 200 méter vegyesen, Konkoly Zsófia (S9) pedig ugyancsak 50 méter gyorson próbál bejutni a délelőtti előfutamból az esti döntőbe.
Az atlétáknál kedden rendezik a T20-as kategória női 400 méteres síkfutás döntőjét, a három magyar, Csontos Piroska, Biacsi Ilona és Keresztesi Erika helyi idő szerint hétfőn este próbálja kiharcolni a fináléba kerülést.

paralimpia-2016-magyar-csapat