Parázs meccseket láthattunk az elődöntőkben

Kiváló körülmények között kezdődött a harmadik versenynap a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen. Összesen 28 elődöntő eseményeit követhették nyomon a nézők a helyszínen, vagy az élő streamen, amelyből 15 mérkőzésen magyar öklözőink is érintettek voltak.

Péntek délután már csak egy ringben folytak a küzdelmek, ahol először a női bokszolók léptek a szorítóba. Úgy hozta a sors, hogy hazánk hölgyei a piros sarokból vágtak neki a meccseknek, de sajnos nem sikerült úgy a rajt, ahogyan szerettük volna. Pap Zsófia (51kg), Beri Krisztina (51kg), Szűcs Szabina (57kg) és Oláh Eszter (60kg) nem jutottak túl aktuális ellenfelükön, így nem lesznek ott a holnapi döntőkben.

Nagy Tímea (75kg) utoljára lépett be a kötelek közé a piros sarokba, így vegyes érzésekkel várta a nagyérdemű a találkozót a fentiek tükrében. Azonban Timi szerencsére megtörte a rossz sormintát, és egy rendkívül szoros mérkőzésen beverekedte magát a szombati fináléba.

A férfiak közül Szaka Istvánt (52kg) szólították először, hogy mérje össze erejét riválisával. A regnáló magyar bajnok elképesztő meccset produkált, öröm volt nézni hogyan nyert a ringben, így holnap jó eséllyel szállhat harcba az első helyért, ami az esetében egyúttal címvédést is jelentene.

A Ferencváros versenyzője mellett egy korábbi aranyérmes, a 2015-ben diadalmaskodó Gálos Roland (60kg) is kiválóan bokszolt és vívta ki a jogot, hogy megharcolhasson a legfényesebb medálért szombaton.

Az előbb említett bokszolóink mellett szintén az aranyért csatázhat a nagy visszatérő Vadász András (69kg) és Cservenka Róbert (75kg) is.

Sajnos nem léphet a kötelek közé a holnapi napon Virbán Martin (52kg), Csóka Nándor (56kg), Kozák László (69kg), Lukácsy Bence (81kg), Hámori Ádám (91kg) és Berki Károly (+91kg), mert saját találkozóikon vereséget szenvedtek.

Szombaton 17.00-tól kezdődnek a döntők a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen a debreceni Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban (Oláh Gábor utca 5.). Aki teheti, jöjjön el és a helyszínen szurkoljon a minél eredményesebb magyar szereplésekért. Természetesen, aki nem tud kilátogatni az eseményre, annak sem kell elkeseredni, mert az M4 Sporton megnézheti a mérkőzéseket 22.15-től, valamint a honlapunkon is beszámolunk a meccsekről vasárnap délelőtt.

A mai összecsapások pontos eredményeit az alábbi dokumentumok tartalmazzák:

Harmadik nap női eredményei

Harmadik nap férfi eredményei

Forrás: www.boxing.hu – RSS