Párizs: Szávay könnyed sikere

szavayagi1.jpg

Szávay Ágnes könnyed győzelemmel kezdte szereplését a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán.

A világranglistán 20. magyar játékos az első fordulóban a fehérorosz Olga Govorcovát (45.) győzte le két sima szettben.
   
Szávay elsősorban nagyszerű első szerváinak köszönheti a magabiztos sikert, ugyanis első adogatásaiból a pontok 80 százalékát megnyerte. Ellenfele viszont kifejezetten indiszponáltan teniszezett, amikor például második szervára kényszerült, mindössze két pontot tudott nyerni.
   
Szávay egyúttal a fontos pontoknál is jobban koncentrált riválisánál. Kilenc bréklehetőségéből hatot kihasznált, míg Govorcova hatból csak egyet, így nem lehetett kérdéses, ki jut a legjobb 16 közé.
   
"Egy keveset izgultam, de úgy vettem észre, hogy az ellenfelem még jobban idegeskedett. Jól ment a játék, a szerva is, ezért bizakodva várom a következő fordulót, ahol az olasz Tathiana Garbin lesz az ellenfelem. Ő elsősorban salakon szokott jobban szerepelni" – mondta Szávay a mérkőzés után.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Szávay Ágnes (7.)-Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:1

MTI