Parma-Milan 1-3: Játékos statisztikák

A piros-feketék tovább folytatják parádés idegenbeli sorozatukat a Serie A-ban és a Parma elleni 3-1-es győzelemmel klubrekordot döntött a csapat.

Stefano Pioli együttese 30 fordulót követően a második helyen áll 63 ponttal, a mérleg 19 győzelem, 6 döntetlen és 5 vereség, valamint 57 rúgott és 35 kapott gól. A csapat az előző idény ezen szakaszában 46 ponttal állt a 7. helyen és idén 17 ponttal többet szerzett.

A Milan a 13. idegenbeli győzelmét szerezte a Serie A-ban, amellyel klubrekordot döntött úgy, hogy még négy idegenbeli meccs hátra van.

A csapat az első 15 idegenbeli bajnoki meccséből 13-at megnyert, ami 86,7 százalékos győzelmi rátának felel meg. Az európai topligák történetében csak az Athletic Bilbao (1932/33, 88,9%) és a Bayern München (2012/13, 88,2%) volt képes ennél jobb győzelmi arányra.

A Rossoneri ebben a szezonban a mérkőzések első 30 percében összesen 20 gólt szerzett, ami a Romával holtversenyben rekordnak számít.

Ante Rebic a Serie A-ban lőtt 17 góljából 16-ot a mérkőzések második félidejében szerzett. Ő a klub történetének második horvát játékosa, aki bevette a Parma kapuját. 1999-ben Zvonimir Boban duplázott.

Franck Kessié a 10. találatát lőtte a Serie A idei szezonjában. Érdekesség, hogy az elefántcsontparti játékos lett a Milan történetének ötödik idegenlégiós középpályása, aki egyetlen bajnoki idény alatt legalább 10 gólt szerzett. Rajta kívül Ricardo Kaká, Leonardo, Nils Liedholm és Gunnar Gren volt képes erre.

A Milan mezőnyjátékosai közül Kessié nevéhez fűződik a legtöbb pályán töltött játékperc (2510) a Serie A idei szezonjában. Az elefántcsontparti középpályás 29 bajnoki meccsen játszott és ebből 28-szor kezdő volt. Utána következik Hernández (2340 játékperc) és Calabria (2150 játékperc).

Zlatan Ibrahimovic a Parma elleni mérkőzésen a pályafutása 300. győzelmét szerezte az európai topligákban. A svéd klasszis mérlege 170 győzelem a Serie A-ban, 88 a Ligue 1-ban, 24 a La Ligában és 18 a Premier League-ben.

Kessiét választották a Parma elleni bajnoki MVP-jének.

Dusan Vlahovic után Rafael Leao a második legfiatalabb játékos, aki az előző két Serie A-idény mindegyikében több mint 5 gólt szerzett.

A 2014/15-ös idény óta Theo Hernández az első védő, aki egyetlen szezonban legalább 5 gólpasszt osztott ki a Serie A-ban. Legutóbb erre Ignazio Abate (7 gólpassz) volt képes az említett idényben.

Kessié nevéhez fűződik a legtöbb megtett km (11,94 km) a meccsen.

MECCS STATISZTIKÁK:

61% LABDABIRTOKLÁS 39%
15 LÖVÉSI KÍSÉRLET 11
5 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 7
1 GÓLOK 3
7 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 2
3 BLOKKOLT LÖVÉSEK 2
0 KAPUFA 0
479 PONTOS PASSZOK 340
88% PASSZPONTOSSÁG 84%
7 SZÖGLET 3
1 LES 0
4 VÉDÉS 4
14 SZABÁLYTALANSÁG 11
4 SÁRGA LAP 4
0 PIROS LAP 1

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L KT CS SZ SP P% KP MP MF HI
DONNARUMMA 95′ 22 65% 16(4)
KALULU 77′ 1(0) 1 31 84% 2(1) 3(0) 3(1)
KJAER 95′ 32 94% 3(0) 6(4)
TOMORI 95′ 3 41 91% 4(3) 5(1) 2(1)
THEO 95′ 1 1 4(2) 1 27 77% 2 9(6) 1(0) 3(1)
KESSIE 95′ 3 2 2(1) 1 45 90% 1 7(3) 4(1)
BENNACER 72′ 1 1 1(1) 4 45 90% 9(6) 3(1)
SAELEMAEKERS 72′ 2(2) 1 32 91% 9(5) 3(3)
CALHANOGLU 77′ 1 1(1) 2 28 85% 2 7(5) 1(0) 3(3)
REBIC 84′ 1 1 4(1) 1 9 75% 1 7(2) 6(3)
IBRAHIMOVIC 60′ 3 1 3(3) 18 72% 1 5(3) 5(2)
DALOT 23′ 3 75% 1 1(0)
LEAO 11′ 1 1 2 100% 1 1(0) 2(1)
MEITE 23′ 1 0 0% 2(1)
KRUNIC 18′ 3 75% 1(1) 1(1) 1(1)
GABBIA 18′ 2 100%

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. KESSIÉ – 11,94 KM
2. HERNÁNDEZ – 10,52 KM
3. TOMORI – 10,19 KM
4. KJAER – 9,86 KM
5. CALHANOGLU – 9,39 KM

LEGGYORSABB ÁTLAG SPRINT:

1. IBRAHIMOVIC – 34,26 KM/H
2. HERNÁNDEZ – 32,91 KM/H
3. KALULU – 32,16 KM/H
4. LEAO – 31,31 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ