Parmezános rántott borjúcomb – Egészségséf

Szerencsére egyre több féle húst lehet kapni a piacon, üzletekben. Ezáltal az otthoni választék is bővül. Sokáig borjú bécsit csak étteremben tudtunk enni, most azonban magunk is elkészíthetjük, saját ízlésünknek megfelelően.

Hozzávalók:

–       1 kg borjúcomb

–       tej

–       tojás

–       liszt

–       zsemlemorzsa

–       só

–       reszelt parmezán

–       1 teáskanál fokhagyma granulátum

Parmezános rántott borjúcomb - Egészségséf

A combot kb. ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A tejben elkeverjük a fokhagymát, és beletesszük a húst. 2-3 órára hűtőbe tesszük. Ha van rá lehetőség, akár egy éjszakát is bent lehet. Kivesszük, kiklopfoljuk, és ekkor sózzuk be. A parmezánt elkeverjük a zsemlemorzsában. Ezután a panírozást a hagyományos módon végezzük, majd a húst forró olajban arany barnára sütjük. Friss salátával tálaljuk.

Tipp! A morzsába szezámmagot is tehetünk, a parmezán mellé, vagy helyett. Köretnek krumpli salátát is készíthetünk.

Jó tudni! Ha nem szeretnénk bő olajban sütni a húst, akkor egy edényben forrósítsunk össze kevés olajat 2-3 evőkanál vajjal. Süssük addig benne a húst, amíg színe nem lesz, majd 200 fokra előmelegített sütőben, sütőpapíron fejezzük be a sütést.

Tápérték (100 g)

Borjúhús

Zsemlemorzsa

Liszt

Tojás

Parmezán

Energia

144 kcal

344 kcal

370 kcal

143 kcal

392 kcal

Fehérje

19,4 g

10,2 g

12,3 g

12,6 g

35,8 g

Zsír

6,8 g

0,9 g

1,3 g

9,5 g

25,8 g

Szénhidrát

0 g

73,3 g

76,3 g

1,8 g

3,2 g

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS