Pars ezúttal lecsúszott a dobogóról

A szombathelyiek olimpiai bajnok, kétszeres vb-második dobója tulajdonképpen az idei versenyeihez hasonlóan Pekingben is formán kívül versenyzett, sorozatos sérülései után a világbajnokságra sem tudott jó állapotba kerülni.

Pars már a szombati selejtezőből is nehezen, 76 méter alatti dobással jutott tovább, s a vasárnapi finálé sem sikerült jól számára. A versenyt 76,33 méterrel kezdte, majd a következő körben elmaradt ettől, harmadikra viszont 77,32-re javított, s a harmadik helyre lépett előre.

Peking, 2015. augusztus 23. Pars Krisztián a férfi kalapácsvetők döntőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. (MTI/AP/Li Dzsin Man)

A magyar klasszis a következő két sorozatban sem ért el jobb eredményt, ám riválisai szintén nem remekeltek, így a tőle szokatlan, 78 méter alatti eredmény ellenére is egészen az utolsó kör végéig a bronzérmes pozícióban állt. A sokáig mögötte negyedik lengyel Wojciech Nowicki aztán utolsóra 78,55 méterig repítette a kalapácsot, s ezzel övé lett a harmadik hely, mivel Pars a záró sorozatban sem javított 77,32 méteres eredményén.

Pars Krisztián világversenyen a 2009-es berlini világbajnokság óta – melyen szintén negyedik lett – most először nem lett érmes. A versenyt a címvédő, szintén lengyel Pawel Fajdek nyerte meg, a tadzsik Dilsod Nazarov és Nowicki előtt.

Forrás: www.telesport.hu – RSS