Paulo Sousa ügyvédje, Tóth M. Gábor a tárgyalást követően úgy fogalmazott, "ügyfelemnek mindvégig az volt az álláspontja, hogy az okozott sérülésért elnézést kér, mert ez nem ment túl azon a körön, ami focipályán bármikor előfordulhat. Most volt először alkalma erre, így bocsánatot is kért". Tavaly szeptember 14-én a FourFourTwo Magazin és a Videoton-Puskás Akadémia edzőinek vegyes csapata a Nemzeti Sport együttesével csapott össze, s a mérkőzés második félidejében Borbola Bence újságíró bal szeme felett nyílt sérülést szenvedett. Az eset után fejét három öltéssel varrták össze a kórházban.
A sértett rendőrségi feljelentést tett Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője ellen, mert állítása szerint a tréner lefejelte, s így okozott neki sérülést. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást súlyos testi sértés miatt. A kihallgatások alapján megállapították, hogy nem történt közvádas bűncselekmény, így az ügyészség nem emelt vádat. Az ügy a területileg illetékes bicskei bíróságra került magánvádas eljárás keretében, könnyű testi sértésként.
November 29-én előkészítő ülés keretében hallgatta meg Szekeres Mónika Borbola Bencét, melynek során a sértett és a bírónő pontosította a feljelentés körülményeit, s az újságíró fenntartotta a vádat. A bíróság ezt követően a vádlott részére kiadta a feljelentést az anyanyelv használatához való jog, mint alapelv alapján portugálul.
Február 9-én Paulo Sousa egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg azon a személyes meghallgatáson, amelynek célja a békéltetés lett volna. Akkor Laczkóné Tóth Beatrix, a Székesfehérvári Törvényszék sajtótitkára elmondta, amennyiben a bíróság lehetőséget lát a békítésre, elképzelhető újabb meghallgatás. Viszont, ha a feljelentő ragaszkodik az eljárás folytatásához, akkor bírósági tárgyalásra kerül sor, ahol a feljelentőből magánvádló, a feljelentettből vádlott lesz.
Később a Videoton FC közleményt adott ki, amely szerint a Bicskei Városi Bíróság helyt adott a tréner halasztási kérelmének, mert az edző "csak jelentős késedelemmel" kapta meg az idézést, így "a munkahelyi elfoglaltságai átszervezésére elegendő idő nem állt rendelkezésre, ezért a személyes meghallgatáson megjelenni nem tudott". A klub szerint "Paulo Sousának nem volt célja az eljárás elhúzása, vagy bármely módon történő akadályozása, így a személyes meghallgatáson a jövőben mindképpen részt kíván venni, ennek értelemszerűen feltétele, hogy az arra szóló idézés a jogszabályoknak megfelelően és ésszerű határidőn belül történjen".