Pécs Legioners: Célunk egy stabil játékos keret kialakítása, akikkel magas szintet hozva ki tudunk állni a pályára.

A „legfiatalabb csapat” címre ugyan már nem esélyes a harmadik évében járó Légionáriusok gárdája, azonban a tavalyi, egyben első hivatalos szezonjukban a Pécsiek közel álltak a meglepetéshez, hiszen csoportjuk harmadik helyén végezve, csak kicsivel maradtak le a rájátszásról.

A rutintalanság azonban erősebb volt a lelkesedésnél, így a tapasztalatszerzés és a sikerélmény volt az, amivel a playoff tapasztalat helyett gazdagodtak. A Legioners a mostani bajnokságban, a Redda-Futár Divízió II. Nyugati csoportjában játszik majd, ahol újra összefutnak majd a Mustangs csapatával, valamint a két HFL egylet – a Wolves és az Enthroners – második egységeivel is. A tavalyi lendületet idén sokat segíthet és tovább íródhat a Pécs Legioners történelme. A felkészülésről a csapat vezetőjét, Vicze Szabolcsot kérdeztük.

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést? Hogy értékelitek a tavalyi szezont?

Vicze Szabolcs: A lendület jobban benne volt a csapatban a rövidebb holtszezon miatt, viszont sokkal nagyobb hangsúly volt az egyéni felkészülésen és a formában maradáson, hiszen relatíve gyorsan kezdődik az új szezon. Szerencsére a csapat magja változatlan lelkesedéssel és erőbedobással kezdte meg a közös edzéseket. Sokkal nehezebb volt a közös edzések megszervezése, főleg mert több meghatározó játékosunk is más-más megyékből jár edzeni és az ő utazásuk nagyban megnehezedett.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Vicze Szabolcs: A korlátozások miatt és a nem minden esetben tiszta kormányzati kommunikáció miatt sokkal bizonytalanabb volt és nehezebb a közös felkészülés megkezdése. Óriási hangsúlyt fektetett a csapat egy biztos hely találására ahol sokkal kevésbé vagyunk kitéve a helyi focicsapat beosztásának, mind edzés időpont, mind mérkőzés szervezésében. Reményeink szerint ez a keresgélés hamarosan lezárul és végre egy olyan helyen kezdhet edzeni a csapat, ahol hosszú távra tervezhetünk, és esetenként nem kell heti szinten más-más időpontra rakni az edzéseket.

pécs

MAFSZ: Milyen változások történtek a keretben a vírushelyzet miatt?

Vicze Szabolcs: Úgy tűnt lényegi változás a csapat keretében nem történt azon kívül, hogy 1-2 játékos sajnos nem tudja vállalni a játékot a veszélyhelyzet és az esetleges karantén miatt. Sajnos, ez a szám gyorsan gyarapodott és jelenleg is vannak hiányposztjaink, amiknek a betöltésén dolgozunk, viszont nehéz ezt úgy megoldani, hogy a tryout-okat gyakorlatilag abba kellett hagynunk a hatályos rendeletek miatt.

MAFSZ: Mennyire erős a Redda-Futár Divízió II.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Vicze Szabolcs: Úgy gondoljuk, a Redda-Futár Divízió II sokkal kiegyenlítettebb bajnokság idén, mint volt. Azt hiszem, vannak csapatok, akik okozhatnak meglepetéseket, mint például a Bulldogs – hiszen éveken át nagyon erős utánpótlás képzés folyt náluk – és remélhetőleg, mi is ide tartozunk majd. Ugyanakkor vannak garantáltan erős és tapasztalt csapatok, mint a Mustangs a mi csoportunkban, akikkel szemben szeretnénk revansot venni, vagy a Keleti csoportban a CFS Guardians. Mindenesetre nagyon szoros és izgalmas bajnokságnak nézünk elébe.

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Vicze Szabolcs: Szerencsére igen népszerű idén a Redda-Futár Divízió II és az, hogy a jelenlegi helyzetben 5 alapszakaszi mérkőzésre van lehetőség, nagyon örvendetes. Abban csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz csonka a szezon a vírushelyzet miatt, viszont be kell vallanom, arra is készülünk lelkileg, hogy újra őszre tolódik a szezon.pécs2

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában?

Vicze Szabolcs: A célok nem változtak, irány a döntő. Na jó, na jó, a lelkesedést félretéve, elsősorban a fejlődés a célunk és egy olyan stabil játékos keret kialakítása akikkel folyamatosan, magas szintet hozva ki tudunk állni a pályára és meg tudunk mérkőzni tisztességgel bárki ellen. A 2020-as szezonban voltak sikerélmények, amik az újonc játékosnak a csapatban, akik még előtte nem voltak pályán, hatalmas lendületet adott. Mondhatjuk, hogy az utolsó mérkőzésünkön, a Mustangs rutinja és meccs tapasztalata győzött le minket és így nem jutottunk be a rájátszásba, viszont nagyon jó tanulópénz volt ez számunkra.

A Pécs Legioners 2021-es alapszakasz mérkőzései a Redda-Futár Divízió II-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.04: Fehérvár Enthroners II. – Pécs Legioners

2021.05.16: Kaposvár-Taszár Hornets – Pécs Legioners

2021.05.29: Pécs Legioners – Diósd Saints

2021.06.13: Tatabánya Mustangs – Pécs Legioners

2021.06.27: Pécs Legioners – Budapest Wolves II.

Legioners_Rajztábla 1

Alakulás éve: 2019

Edzők: Vezetőedző, támadó koordinátor: Pál Tibor
Irányító edző: Nagy Gábor
Elkapó edző: Leitner Normann
Védő koordinátor: Petkovic Márjánovics Dragan
Hazai pálya: Pécs PMFC stadion műfüves pálya
Edzések: hétfő – szerda 19.00-21.00

 

reddaMAFSZ_Támogató_Rajztábla 1 másolat 4

Forrás: http://mafsz.org – RSS