A Fidesz olimpiai törvényjavaslat benyújtását tervezi ősszel, hogy a 2012-es londoni játékokra való magyar felkészülésben ne legyenek olyan pénzügyi problémák, mint amilyenek a most kezdődő pekingi olimpia előtt voltak – mondta Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság fideszes elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ha a Fidesz elkészít egy törvényjavaslatot, akkor a kormány meg fogja vizsgálni – reagált a kormányszóvivő. Az MSZP-s Páva Zoltán szerint egy olimpiai törvénnyel nem lehet eldönteni, hogy hányan menjenek ki az olimpiára.
Bánki Erik felidézte, hogy a pekingi olimpiára való felkészülést folyamatos pénzügyi problémák kísérték, kevés volt az e célra elkülönített pénz, és csúsztak a kifizetések is.
Emlékeztetett arra, hogy a sport-és turisztikai bizottság többször is tárgyalt a finanszírozási gondokról, és bár a kormány a testület nyomására plusz forrásokat rendelt a felkészüléshez, az összeg így sem érte a 2002-es athéni olimpiára biztosított források reálértékét.
A fideszes politikus szerint a 2012-es olimpiára egészen más körülmények között kell felkészülni.
Bánki Erik ezért azt tervezi, hogy a pekingi olimpia és paralimpia befejeződése után, szeptember második felében közös értékelésre hívja a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság és az olimpiai sportágak szakszövetségeinek vezetőit, majd ennek alapján a Fidesz október végén törvényjavaslatot nyújt be, amelynek az a célja, hogy kiszámítható, biztos olimpiai felkészülési feltételeket teremtsen a magyar sportolók számára.
A politikus szerint a javaslatban négy évre rögzítenék a felkészülés pénzügyi, sportszakmai és infrastrukturális feltételeit, és célként fogalmaznák meg akár azt is, hogy Londonban már minimum 200 fős csapatattal képviseltesse magát Magyarország az olimpián.
Bánki Erik ugyanis úgy véli, hogy valószínűleg a felkészülés anyagi gondjainak következménye az, hogy a pekingi játékokra az utóbbi évtizedek legkisebb magyar csapata, összesen 171 versenyző utazott ki.
Arra a felvetésre, hogy kormány szerint még soha ennyi forrás nem volt az olimpiai felkészülésre, mint a pekingi játékok előtt, Bánki Erik azt mondta: a Fidesz a sportszakmai szervezetek számításait tartja helytállónak, ők pedig azt mondják, hogy a források még a plusztámogatással sem érték el a négy évvel ezelőtti szintet.
Daróczi Dávid csütörtök délutáni online sajtótájékoztatóján minderre úgy reagált: ha Bánki Erik vagy a Fidesz elkészít egy törvényjavaslatot, akkor azt a kormány természetesen meg fogja vizsgálni. Hozzátette: soha nem a kormányon múlt, hogy egy ilyen javaslatot konszenzussal el lehessen fogadni.
Bánki Eriknek nem a kormánnyal van vitája, hanem a tényekkel és a sportszövetségekkel – szögezte le Daróczi Dávid, majd hozzátette: az érintett szövetségek azt jelezték a kormánynak, hogy a felkészülésre szánt összeg biztosította a "folyamatos és magas színvonalú munkát".
Számokkal érzékeltetve ez azt jelenti – közölte -, hogy az állam összesen hárommilliárd forintot fordított a pekingi olimpián és paralimpián való részvételre és a versenysport finanszírozására. Ez az összeg az athéni játékok idején 1,9 milliárd forint volt – jegyezte meg a szóvivő.
Mint mondta, Gyurcsány Ferenc kormányfő az eredetileg tervezett összegen túl a múlt év végén 660 millió forint pluszforrást biztosított az idei játékokra való felkészülésre. Hozzátette: a szövetségek a hárommilliárd forint több mint egyharmad részéhez – 1,3 milliárd forinthoz – a múlt év végéig, az idei év elejéig juthattak hozzá. Az állami támogatás 58,5 százaléka már februárban a szövetségek számláján volt – mondta.
Páva Zoltán MSZP-s képviselő reagálásában arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olimpiai törvénnyel nem lehet eldönteni, hányan menjenek ki az olimpiára. Példaként említette, hogy ha a férfi kézilabda válogatott és az asztalitenisz vagy a torna csapat kijutott volna, akkor máris 190 fős lenne a küldöttség.
A képviselő azzal sem ért egyet, hogy az anyagi feltételek ne lettek volna biztosítva. Mint mondta: az athéni olimpiára való felkészülésre 1 milliárd 899 millió forintot szántak, 22 százalékos, négy évenkénti inflációval számolva reálértéken ez 2,3-2,4 milliárt forintot jelentene. Ehhez képest 3 milliárd forintot kaptak a csapatok.
A sportügyekért felelős szakállamtitkár és az olimpiai bizottság honlapján fenn vannak azok az összehasonlító adatok, amelyekből kitűnik, hogy a szakszövetségek mennyi pénzt kaptak az idei és a korábbi játékokra – mondta.
MTI