Peking 2008: bírálják a lángőrzők módszereit

lang.jpg

Londonban és Párizsban is éles kritikával illették – erőszakos fellépése miatt – az olimpiai láng útját biztosító egységet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint ugyanakkor a mindenkori házigazdának jogában áll kísérni, védeni a fáklyás váltót.

Sebastien Coe, a 2012-es londoni játékok szervezőbizottságának elnöke, korábbi olimpiai bajnok egyszerűen "huligánoknak", David Douillet ötkarikás aranyérmes cselgáncsozó pedig "robotoknak" nevezte azokat a kék ruhás, fekete szemüveges embereket, akik az első védelmi gyűrűt alkotják a láng körül.
   
"A kínai delegációval érkeztek, feltételezhetően egy elitegység tagjai, de semmilyen konkrét információnk nincs róluk" – közölte egy párizsi rendőrségi forrás.
   
"Szörnyűek. Háromszor is megpróbáltak eltávolítani engem az útvonaltól" – méltatlankodott Coe a fáklya, incidensektől kísért londoni váltója után.
   
"Ezek robotok, házőrző kutyák. Lökdösnek, zaklatnak, kínaiul szidalmaznak. Engem például átkaroltak, megpróbálták megakadályozni, hogy előre jussak, de így is sikerült továbbadnom a fáklyát, amit aztán a kínaiak eloltottak" – osztotta meg élményeit Douillet, aki a Canal+ televíziós csatorna épülete előtt, egy teljesen nyugodt helyen volt tagja a párizsi stafétának.
   
A francia fővárosban "a kékbe öltözött emberek" megpróbálták megakadályozni, hogy néhány sportoló "Egy jobb világért" feliratú kitűzővel fusson. Közülük többen le is vették ruhájukról a jelvényt, de amint megkapták a lángot, visszahelyezték azt a ruhájukra. A kitűzővel az emberi jogok melletti elkötelezettségüket akarták kifejezni úgy, hogy eközben nem sértik meg a NOB vonatkozó szabályait.
   
A láng eloltására irányuló kísérleteket is a fáklyaőrök igyekezték megakadályozni, és mindannyiszor ők határoztak arról, hogy buszra szállnak a játékok szimbólumával.
   
Beszámolók szerint a kínai olimpiai szervezőbizottság küldöttei meglehetősen dühösnek látszottak a párizsi incidensek nyomán, noha nyilvánvalóan fel voltak készülve arra, hogy a láng útja nem lesz sima. A fáklya útjának időleges megszakítása – az AFP szerint – nem mindig volt arányos válaszlépés a jelentkező veszélyre.
   
Az eseményekre reagálva Giselle Davies, a NOB szóvivője Pekingben úgy nyilatkozott, hogy "mindig a házigazda ország biztosítja a láng útvonalát".
   
"Ez teljesen normális, semmi szokatlan nincs benne" – tette hozzá.
   
A NOB végrehajtó bizottságának tagjai, akik szerdától Pekingben tanácskoznak, nem kívántak megnyilvánulni a témában.

MTI/AFP