Peking 2008 – Nagyobb incidensek nélkül ért véget az olimpiai láng canberrai váltófutása

olimpia_lang.jpg

Nagyobb incidensek nélkül ért véget az olimpiai láng váltófutása csütörtök hajnalban Canberrában.

A rendvédelmi erők, amelyek torlaszokkal biztosították a láng útját, gondosan ügyeltek a Kína-barát és a Tibet-párti tüntetők szétválasztására. Kisebb lökdösődések így is előfordultak, a váltófutás előtt legalább négy embert, közben pedig másik hármat őrizetbe vettek szemtanúk szerint.
   
Az ausztrál rendőrök több alkalommal is visszaszorították a fáklya kínai őrzőit. Canberra szerdán közölte: a lángot kísérő – a tibeti tüntetőkkel való kemény fellépés miatt bírált – kínaiaknak csak technikai szerepük lesz váltófutásban, a biztonságért az ausztrál rendőrség felel.
   
A 16 kilométeres távon elsőként Tania Major, a őslakosok képviselője vitte a lángot, a váltót Ian Thorpe ötszörös ötkarikás aranyérmes úszó zárta.
   
A népek közötti béke és barátság jelképének számító olimpiai láng szándéka ellenére teherré vált világkörüli útján. A láng olümpiai meggyújtása óta  útját számos – helyenként erőszakos – incidensek kísérték az emberi jogok helyzetét bíráló és Tibet függetlenségét követelő tüntetők miatt.
   
A láng következő állomása Japán lesz, ahol szombaton Naganóban tartják a váltófutást.

MTI