Példás összefogás Dárdaiéknál: Közel 55 milliót gyűjtöttek Berlin megsegítésére a bajnoki hajrában

A már világméretet öltött koronavírus-járvány következményei és korlátozásai még mindig erősen sújtják a társadalmat Németországban is. Éppen ezért a berliniek vezetősége úgy döntött március végén, szolidaritást vállal az egész városban, a lakosság mellé áll ebben a nehéz időszakban.

Mint ismert, a Dárdai Pál irányított Hertha jótékonysági akcióval kapcsolta össze a Bundesliga hajráját. Az akkori kiírás szerint a hátralévő nyolc fordulóban a berliniek döntetlen esetén 2 ezer, győzelem esetén 6 ezer eurót (2,1 millió forintot) különítenek el egy úgynevezett közös kasszába, amiből a helyi szociális intézményeket mentik meg, közösen.

A csapat főszponzora, a Homeday már a kampány elején 5 ezer eurót fizetett be a kasszába. Ezen felül a szezon végéig az egyesületbe új pártoló tagként belépők éves tagdíja – legfeljebb 84 euró – is ebbe az alapba került. A külön erre a célra létrehozott felület szerint – a május 22-i, 18 órás zárást figyelembe véve – az új tagok után összesen 129 704 eurót (45, 21 millió forintot) gyűjtött össze a klub.

Ami a csapatot illeti: bár a Hertha 2-1-re kikapott a Hoffenheim vendégeként a Bundesliga 34. fordulójának zárómeccsén szombat délután, mégis a fentebb említett nyolc mérkőzésen 11 pontot szerzett (2 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség), amivel összesen 22 ezer euró (7,6 millió forint) folyt be az úgynevezett közös kasszába.

Mindent egybevéve: a kampány során 156 704 euróban (54,6 millió forintban) részesül öt szociális intézmény, amelyről az április 10. és 21. között megtartott szavazáson döntöttek a voksolók.

Dárdai a tökös fiáról: “Neki nem is nagyon kell fejlődnie, ezt a szintet kell tartania” – olyan volt a Bundesliga, mint a BL