Pellei Csaba: borzasztóan boldog vagyok

szentes20171001

A férfi Ob I., 9. fordulójában a legnagyobb meglepetést a Szentes szolgáltatta azzal, hogy legyőzte a Honvédot. A Kurca-partiak vezetőedzője a győzelem titkáról nyilatkozott.

szentes20171001

Fotó: szentesi vk

Pellei Csaba, a Szentes vezetőedzője a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta: – Borzasztóan boldog vagyok, mert ismét bebizonyítottuk, hogy hiába fordít az ellenfél nagyobb előnyünkről, képesek vagyunk felállni. Fantasztikus kapusteljesítménynek és a csapategységnek köszönhetően megnyertük a találkozót egy nálunk magasabban jegyzett együttes ellen. A céljaink nem változtak a bajnokságban, a 9–12. helyért küzdünk, szeretnénk a tavalyi eredményünknél jobban szerepelni. Fantasztikus hangulatot teremtettek az uszodában a szurkolók, köszönjük nekik a biztatást, hozzátették nekünk azt a pici pluszt a nehéz időkben, amire szükségünk volt.

A Szentes a győzelemmel életbe tartotta a felsőházi álmait, hiszen három pontra van a hatodik helyen a harmadik pozíciótól.

A-csoport:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. FTC 9 9 0 0 27
2. Eger 9 8 0 1 24
3. Honvéd 9 4 1 4 13
4. Pécs 9 4 1 4 13
5. BVSC 9 4 1 4 13
6. Szentes 9 3 1 5 10
7. AVUS 9 2 0 7 6
8. KSI 9 0 0 9 0

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS