Hétvégén rendezték a Soft Darts Ob döntőjét, szombaton a párost és egyénit, vasárnap pedig csapatbajnokságot bonyolították le. Az OXXO Energy Drink darts versenyzője, Székely „Penge” Pál mindhárom sorozatban érdekelt volt, ráadásul egyéniben és csapatban címvédőként érkezett.
Szombaton a páros viadalokkal indult a versenyhétvége, Penge Melisek Zsolttal indult párban. Zsolt a Soft Szakági Bizottság vezetője, így neki a rendezéssel is foglalkoznia kellett, emiatt szinte a bemelegítésre sem volt ideje:
„Ennek ellenére nem játszottunk rosszul – meséli Penge -, a főág 3-ik mérkőzésén a későbbi második helyezettől kaptunk ki egy szoros mérkőzésen. A vigaszágon még nyertünk egy két mérkőzést, de ott nálam már előjött a mostanában rendszeresen visszatérő kiszálló problémám. A későbbi 3-ik helyezett győri párossal szoros mérkőzésen maradtunk alul. Mondhatnám, hogy a kiszállón múlott, de nem igaz. A győrieknél Hatos József fergeteges dartsot mutatott be, és ezzel a párosukat juttatta tovább, így mi a 7-ik helyen végeztünk.”
Ezután következett az egyéni verseny, ahol Penge mint címvédő állt rajthoz:
„Sajnos, mint a verseny előtt megtudtam, a szokásos kiemelés az új verseny kiírás szerint megváltozott, így én mint a tavalyi bajnok semmilyen előnyt nem élveztem. Sőt, a sorsolás után kiderült,
hogy a lehető leg nehezebb ellenfelet kaptam Darányi Zoltán ( a későbbi győztes) személyében. Ennek ellenére nem lehet sok panaszom. Ugyan kikaptam, de legenként egy nyilat engedélyezett Zoli, hogy a duplára próbálkozzak. Az első leg még sikeresen az enyém volt, de a másodikban dupla 4 helyett dupla 18-at dobtam, a harmadikban meg dupla 20 helyett dupla 1-et, így rögtön a
vigaszágon találtam magam. Sajnos ez a tény jobban megviselt mint gondoltam, sorra jöttek az ellenfelek, és felváltva játszottam kiválóan ( 4 körös) és pocsékul ( 10 körös). Így nyertem néhány mérkőzésen, amikor is Kocsis Zoltán következett. Sajnos itt teljesen utolért a kiszálló mizériám, és kikaptam, mert nem voltam képes esetenként 3 körön keresztül ( 9 nyíl eldobásával ) eltalálni a duplát. Sajnos csalódás volt számomra ez a szereplés, de nem gondolkozhattam sokáig, hiszen másnap várt ránk egy csapat döntő.”
Vasárnap a csapatbajnoki döntőre is címvédőként érkezett Penge, ráadásul csapatával, a Soul Dc-vel a selejtezők győzteseként kerültek be a legjobb 4 közé.
„Mindenki a az első kettő közé várt minket, de sajnos nem voltak jók az előjelek. Egyik meghatározó játékosunk, Nagy Csaba, eltörte az ujját 1,5 hónappal ezelőtt, és csak 1 hete került le róla gipsz, ezért alig tudott gyakorolni. A csapatmérkőzés szabályairól annyit, hogy 2-2 csapat küzd a döntőbe jutásért. Egyszerre 4-4 játékos játszik egymás ellen 2 nyert legre. 9 győzelemig vagy 8-8-ig tart egy mérkőzés, amennyiben 8-8, azaz döntetlen, úgy kijelölt játékosok egy 3 nyert legre menő csatában eldöntik a továbbjutást. A csapatmérkőzést kétszer 9 nyertre játsszák.
Ezek után nézzük a mérkőzést. Az elődöntőben a Győr gárdájával találkoztunk, ahol egy kicsit nyögvenyelősen, de azért meghoztuk az első mérkőzést 9-7 re. Minden egyéni találkozón volt esély a győzelemre, de a címben említett mondás a kiszállókon érződött. A következő mérkőzéshez úgy álltunk oda hogy, akkor ezt most bedaráljuk, de legnagyobb meglepetésünkre nem tudtuk azt a
formát mutatni amit ilyenkor elvárunk magunktól. Nekem azért nem volt panaszom, hiszen négyből 3-at nyertem, úgy, hogy a legjobb játékosukat, Rucska Józsefet is csak én tudtam megverni. Ennek ellenére 8-8 lett, így kijátszásra került a sor. Logikus választás volt az öcsémtől, hogy tőlünk én játszom, a Győriektől hogy Rucska Józsi! erdekes mérkőzés volt, hiszen mindig a hátsó pályán lévő nyerte a leget. Így 2-2-nél következett a döntő leg. Sajnos itt megint a dupla mizériám kísértett, és így ezt elvesztettük 8-9-re. Ezután odaálltunk, hogy akkor majd most! Az első 4 mérkőzésből nem is volt nagy gond, de aztán egyszerűen elfogytunk. Nem jöttek a kötelezők és kunsztok sem, végül így is 7-9 re kozmetikáztuk a mérkőzést.
A Bronz mérkőzést a későbbi bajnokot, a Vasas SC-t megszorító Pestújhely SC ellen léptünk pályára. Úgy kezdődött, ahogy nem akartuk . Még az előző mérkőzés bennünk volt, így nagyon küzdve sem tudtuk megnyerni ezt, és megint a címbeli mondásnak is köszönhetően, 7-9 re vesztettük. Ezután feltámadtunk, és egy szenzációs Nagy Csabi vezérletével 8-8-ra hoztuk a következő
mérkőzést, aminek a kijátszását Nagy Csabi ellentmondást nem tűrően fölényesen megnyert. A Harmadik mérkőzésre már teljes elánnal álltunk oda ( ekkor már este 8 óra volt), és az első 4-es sorozatot 3-1 re hoztuk. A majdnem tökéletes kezdést egy óriási rontás követte. Belefutottunk egy 0-4 be. A probléma az volt, hogy ezt a már sajnos nem tudtuk ledolgozni a végére. Az utolsó körben én még játszottam, amikor a többi mérkőzésnek már vége volt, így
mindenki tudta, hogy kikaptunk, de azért becsületből még hoztam az utolsó mérkőzést (6-9)! Az eredményeket látva azt merem mondani, hogy tényleg csak hajszálon múl. Az előző években ez hajszál nekünk volt vastagabb, most az ellenfeleknek. De semmi probléma, majd a Steel Csapat döntőn javítunk! Köszönöm támogatóimnak a segítséget, a barátoknak a bíztatást!”



