Pénteken búcsúztatják Gutman Józsefet


Gutman József birkózóedző 2016. november 5-én, életének 81. esztendejében  hunyt el. Búcsúztatására – szentmise keretében – november 18-án 10 órától, a budapesti Szent István Bazilika altemplomában kerül sor.

Gutman József 1936. április 14-én született Kötcsén. A Kaposvári Dózsában kezdett 1951-ben birkózni. Miskolcra költözését követően a Diósgyőri VTK színeiben lett válogatott, ekkor nyerte meg az országos ifjúsági kötöttfogású bajnokságot. 1959 és 1963 között egymás után ötször nyerte meg a bajnoki címet pehelysúlyban, kötöttfogásban. 1967-től 1986-ig edzősködött Diósgyőrben, majd utána három éven át a klub ügyvezető elnöke volt. Nemzetközi szintű birkózóműhelyt alakított ki. 1991-ben a megszűnt DVTK helyett megalapította a Diósgyőri BC-t. Legeredményesebb tanítványaként Repka Attila olimpiai bajnoki címet szerzett. Két cikluson keresztül, 1988 és 1996 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt.

Gutman József nevéhez fűződik az 1978-ban átadott birkózócsarnok. Irányítása alatt a nyolcvanas években az ország egyik legeredményesebb birkózó szakosztálya működött Diósgyőrben. Edzői sikereit felnőtt korosztályban nyert hatvan egyéni országos bajnoki cím bizonyítja. A barcelonai olimpián a birkózóválogatott csapattagjaként az ott 66 kg-ban olimpiai bajnokságot nyerő Repka Attila edzőjeként vett részt. – írja a DVTK honlapja.

A mesteredző idén tavasszal, nyolcvanadik életéve betöltése után, születésnapi ajándékként, több évtizedes kiváló versenyzői, edzői és sportvezetői pályafutása, egész életműve elismeréseként vehette át a Magyar Sport Napja alkalmából a Bay Béla-díjat a Pesti Vigadóban.

(MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS