Pénteken rajtol a sportlövő ifjúsági csapat Eb Budapesten

Pénteken rajtol a sportlövő ifjúsági csapat Eb Budapesten
Kormány Sport

Péntektől a puskások és a pisztolyosok között is nyolc ország sportlövőcsapata méri össze tudását a budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon.

Pénteken a budapesti Fehér úti Nemzeti Lőtéren kezdődik meg a sportlövők 10 méteres ifjúsági csapat Európa-bajnoksága.

A magyar csapat a légpisztolyos és a légpuskás versenyben is részt vesz, sőt, mindkettőben címvédőként várja a viadalt. A versenysorozat magyar kezdeményezésre 2019-ben indult, és akkor is a magyar főváros volt a házigazda, 2020-ban, valamint tavaly a világjárvány miatt elmaradt az esemény. Az ifjúsági korosztály kontinensviadala nem hagyományos sportlövőverseny, hiszen nincsenek egyéni számok, hanem 10 méteren puskában és pisztolyban versenyeznek az egyes országok vegyes csapatai. Magyarország három éve mindkét versenyszámban aranyérmes lett, így automatikusan résztvevője az Eb-nek, amelyen mindkét szakágban a (selejtezőkből továbbjutott) nyolc legjobb nemzet együttese indulhat el.

„Nagyon magasra tettük a mércét három éve, amikor a magyar fiatalok mindkét versenyszámban aranyérmet nyertek – mondta előzetesen Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára. – A magyar csapatok idén is mindent megtesznek majd azért, hogy megint a legfényesebb érmekért legyenek harcban. Köztudott, hogy a sportversenyek rendezésében Magyarországnak nagy a presztízse. Úgy szeretnénk megrendezni ezt az eseményt, hogy a résztvevők azt a hírt is vigyék rólunk, hogy a magyarok nemcsak jól rendeznek, hanem kitűnő házigazdák is.”

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a leány puskásoknál Tóth Anna (UTE), Vintze Regina (KVSE), Toma Réka (UTE) versenyez, tartalékként Ferik Csillára számítanak (MATE-GEAC), míg a fiúknál Rácz Áron (BHSE), Kálmán Bálint (ZTE) és Mlinkovics Máté (KVSE) léphet lőállásba, tartalékként pedig Varga Botond (ZTE) lett nevezve. A leány pisztolyosoknál Jákó Miriam (Cél-Tudat SE), Fazekas Milla (KSI) és Ozsváth Réka (KSI) versenyez, Kálóczi Regina (BEFAG-Keszthely) tartalék, a fiúknál pedig Nagy Bálint (Egri PLE), Szabó Barna Ádám (KSI) és Szalma Bence (UTE) méretheti meg magát.

A magyarok mellett pisztolyban olasz, lett, lengyel, szerb, spanyol, svéd és ukrán fiatalok, puskában cseh, észt, olasz, norvég, szerb, svéd és ukrán ígéretek méretik meg magukat a kétnapos rendezvényen. Pénteken a csoportmeccseket, szombaton az éremmeccseket rendezik.

/forrás:nso.hu/Dróth Kristóf/