Percek alatt fordított és továbbjutott a csapat

Csütörtök este a Milan hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Torinót a San Siróban az Olasz kupa nyolcaddöntőjében. A piros-feketék részéről Juraj Kucka és Giacomo Bonaventura volt eredményes, míg a vendégek gólját Andrea Belotti szerezte.

A piros-feketék a legjobb 16 között csatlakoztak a mezőnyhöz az Olasz kupában, az ellenfél a Sinisa Mihajlovic által vezetett Torino volt. A 27. percben a meccs korábbi szakaszaihoz hasonló lendületes támadást vezetett a torinói alakulat, Marco Benassi remek érzékkel passzolta el Gabriel Paletta mellett a labdát, majd így tett a ziccerbe kerülő Andrea Belotti is a hazaiak kapusával szemben. (0–1)

A 61. percben Joe Hart ugyan védett, de az alapvonal előtt még éppen elcsípte a labdát Giacomo Bonaventura, aki keresztbe passzolt a kapu előtt, és megtalálta Juraj Kuckát, az egyenlítő találat szerzőjét. (1–1) A torinóiak még csak fel sem ocsúdtak a találat után, máris hátrányba kerültek: a 64. percben Suso a tizenhatoson belülre tekert, épp a De Silvestrit maga mögött hagyó Bonaventurához, aki hibátlanul lőtt kapásból, így gólpassz után gólt is jegyzett. (2–1)

Három perccel a rendes játékidő vége előtt Antonio Barreca begyűjtötte a második sárgáját is, így a hétperces hosszabbítás is kevésnek bizonyult a Torino számára a szükséges egyenlítő gól megszerzéséhez. A továbbjutó Milan ellenfele a Juventus lesz az Olasz kupa negyeddöntőjében, azaz ebben a szezonban már a harmadik alkalommal találkozik egymással a két együttes.

MILAN – TORINO 2-1

Időpont: 2017.01.12. 21:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Russo
Gólszerzők: Kucka (61.), Bonaventura (64.) ill. Belotti (27.)
Sárga lapok: Lapadula, Abate ill. Barreca
Piros lap: Barreca (87.)

>> A KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): Donnarumma; Abate (Calabria 79.), Gomez, Paletta, De Sciglio; Kucka (Pasalic 79.), Sosa (Locatelli 88.), Bertolacci; Suso, Lapadula, Bonaventura.

Cserék: Storari, Plizzari, Zapata, Ely, Vangioni, Poli, Honda, Cutrone, Bacca.

TORINO (4-3-3): Hart; De Silvestri, Rossettini, Moretti, Barreca; Benassi, Valdifiori (Obi 81.), Baselli (Maxi Lopez 71.); Iturbe (Boyé 64.), Belotti, Ljajic.

Cserék: Padelli, Cucchietti, Zappacosta, Ajeti, Carlao, Lukic, Gustafson, Martinez.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS