Perez nem ragaszkodik többé a nagycsapatokhoz

F1

2016. szeptember 14. szerda, 20:48

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Sergio Perez nyilatkozott arról, hogy mi a fontos számára az F1-ben és az életben. Régen az volt az egyetlen célja, hogy élcsapathoz kerüljön, elmondása szerint viszont most már más a helyzet.

Az biztossá vált Monzában, hogy a mexikói pilóta marad a Force India csapatánál a 2017-es szezonra. A brit istálló pilótája már volt egy nagy istálló tagja, mégpedig McLaren csapatát erősítette 2013-ban. A 26 éves versenyző elmondta, hogy már teljesen más a célja, mint korábban. A legfontosabb számára, hogy jól érezze magát istállójánál.

A fentieknek megfelelően Perez így kezdte mondandóját: „Amikor egy kicsit fiatalabb voltam, foglalkoztatott az, hogy élcsapathoz kerüljek, ami vagy lehetséges, vagy nem, és most sem élvezem különösebben a dolgot. Már egyáltalán nem törődök ezzel.”

 perez-monza-2016

A Force India versenyzője így folytatta: „A legfőbb célom, hogy élvezzem a jelent. Tudom, hogy bármit és bárhol fogok csinálni jövőre, megpróbálom élvezni. Az életben is mindig, minden változik, és a legfontosabb, hogy boldogok legyünk.”

A mexikói pilóta a jelenlegi mezőny erejéről is beszélt: „Huszonketten vagyunk, de közülünk tízen nagyon hasonló szinten versenyeznek. Azt hiszem, csupán egy tized választaná el a top 10-et a paddockban. Így egyáltalán nem könnyű maradni, és hosszú karriert befutni. Keményen kell dolgozni, és adni kell magadnak egy esélyt, hogy a legjobbat hozd ki magadból.”

Perez a száguldó cirkusz kegyetlen világával zárta gondolatait: „Ha nem teljesít jól az ember, mennie kell. Nagyon ritka, hogy versenyzők eredmény nélkül maradhatnak az F1-ben. Nem jöttek az eredmények a McLarennél, és nem is volt többé helyem náluk. Most már van néhány szép teljesítményem, és az emberek másképp néznek rám. Ez a játék így működik.”

Forrás: www.formula.hu – RSS