Perl Zoltán: elégedettség és némi csalódottság

Bravúr volt a Falcótól már az is, hogy beverekedte magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, fennállása óta először. A papírforma azt ígérte, hogy a magyar bajnok nem játszik komoly szerepet a sorozatban, ám a várakozáson felül szerepelve az utolsó előtti körig volt esélye a továbbjutásra. A szereplésről Perl Zoltánnal, a csapat egyik kulcsjátékosával beszélgettünk.

Perl Zoltán (fotó: MTI, Vajda György)

– Nagy kaland volt?
– Nagy, bár nem lehet múlt időben beszélni, hiszen egy meccsünk lesz még kedden Litvániában a Neptunas ellen. Ettől függetlenül azonban nagy élmény volt a Bajnokok Ligája, élveztük minden pillanatát, és az egész csapat rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett. Jó volt magasan jegyzett ellenfelekkel megmérkőzni, és az igazság az, hogy ezeken a meccseken jobban is pörögtünk, mint a hazai bajnokikon.

– Már nem juthatnak tovább, de tizenhárom mérkőzésből hatot megnyertek. Elégedettek vagy csalódottak inkább?
– Ha valaki azt mondja, hogy hatot nyerünk, ami a jövő héten lehet hét is, előre elfogadom. Ugyanakkor van bennem csalódottság, hiszen csak egy győzelem hiányzott ahhoz, hogy még esélyünk maradjon a továbbjutásra, és néhány meccsünket nagyon kicsi különbséggel veszítettük el. Ilyen volt a zaragozai is, ahol mindössze egy ponttal kaptunk ki, itthon pedig a Zaragoza és a Besiktas ellen belőlünk hiányzott annyi plusz, hogy megverhessük őket.

– Mi volt a leghasznosabb tapasztalat?
– Talán az, hogy meg tudjuk állni a helyünket ezekkel az erős európai csapatokkal szemben is, hiszen egyszer sem győztek le minket kínos különbséggel. És persze az a dinamika és szervezettség, amellyel ezen a szinten kosárlabdázni kell. Fontos megemlíteni azt is, hogy amikor az ellenfelek éppen vezettek, esetleg el is húztak kicsit, a csapatunk akkor sem esett szét, jóban-rosszban együtt voltunk, és jó volt érezni az egység erejét.

– Mekkora a különbség a BL és a magyar bajnokság színvonala között?
– Szerencsére az utóbbi évről évre fokozatosan nő, ezért a különbség csökken, ezt a mi szereplésünk is bizonyítja. Itthon szerintem a Szolnok, az Alba Fehérvár és Körmend is olyan körülmények között dolgozik, hogy lenne esélye jó eredményekre a Bajnokok Ligájában is.

– Itthon egyetlen vereséggel vezetik a tabellát. Hogyan sikerült egyszerre két fronton is eredményesen boldogulni?
– Szerencsére a klubvezetés nemcsak minőségben, hanem létszámban is olyan keretet alakított ki, hogy ez lehetséges volt. Senkinek sem kellett meccsenként harminc percet átlagolnia, az edzőnk nyugodtan forgathatta a csapatot, és így a hajrákat is jól bírtuk. Egyszer sem azért veszítettünk, mert jobban elfáradtunk, mint az ellenfél.

– Van kedvenc meccse a sorozatból?
– Ha egyet kell kiemelnem, akkor a hazai, Dijon elleni mérkőzést mondom. A francia a csoport egyik legerősebb csapata, és itthon úgy győztük le egyetlen ponttal, hogy Filipovity Márkó az utolsó másodpercben dobott egy triplát. A meccs alatti és azt követő hangulat örökre felejthetetlen.

Perl Zoltán

– Gasper Okorn vezetőedző az összes hazai találkozó után hálásan nyilatkozott a szurkolókról. Tényleg ennyit számítottak?
– A szombathelyi közönség nagyon ráhangolódott a Bajnokok Ligájára, és varázslatosan buzdítottak minket, valóban sok erőt adtak. Lehetett érezni az ellenfeleken, hogy hatással volt rájuk a hangulat, amilyet idegenben sehol sem tapasztaltunk. A török Besiktas és a görög PAOK közönségét mind­össze néhány száz ember alkotta, Zaragozában kijött ötezer ember, de elvesztek a hatalmas csarnokban. Talán Bonnban volt még telt ház, de az ottani szurkolást nem lehet egy napon emlegetni a szombathelyivel.

– A jövő héten véget ér a BL-kaland. Megjött az étvágyuk, hogy jövőre is eljussanak idáig, illetve még tovább is? Van erre esély?
– Ezért is dolgozunk. A jövő héten még elmegyünk Litvániába, de utána egy időre elfelejtjük a Bajnokok Ligáját, és csak a hazai feladatokra összpontosítunk. Csak ez lehet a kulcsa a visszatérésnek és a továbblépésnek, hiszen ahhoz mindenféleképpen meg kell nyernünk a magyar bajnokságot, ami mellett célunk a Magyar Kupa elhódítása is. Ha a védekezésünk olyan agresszív marad, mint a BL-meccseken volt, ha fizikálisan ugyanolyan erősek maradunk, itthon kevesen állíthatnak meg minket, és akkor ősszel, az idei tapasztalatokkal felvértezve ismét jöhet majd a Bajnokok Ligája.

(mno.hu / Pajor-Gyulai László)