Pethő Tyutyu: Abszolút tökéletes verseny, abszolút dobogó!

Pethő Tyutyu: Abszolút tökéletes verseny, abszolút dobogó!

Az L Racing – Dynamic Rally Team versenyzője, Pethő István számára álomszerűen alakult a 2014-es Presov Rali, amit alkalmi navigátorával, Csurja Jánossal az oldalán teljesített szombaton. Az első közös versenyén induló páros az elejétől fogva remekelt a szlovák bajnokság második fordulóját jelentő ralin, amelyet végül az abszolút 3., kategóriájuk 2. helyén zártak, míg az L Racinggel csapatban is a 2. helyen végeztek. A verseny végén tehát volt ok az örömre és boldogságra.

Pethő István: – Tesztelés hiányában az első gyorson kezdtük az összeszokást, és egy 9. hellyel sikerült nyitnunk. Aztán a második gyorstól kezdve jöttünk fel, mint a talajvíz! Túl vagyunk egy olyan versenyen, aminek a végén semmi problémáról nem tudok beszámolni, semmiről! Az autó nagyon jól viselkedett, egy pisszenése nem volt, a csapat nagyon jól dolgozott, és (Csurja) Janival is hihetetlenül gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Abszolút 5., 4. és 3. időket mentünk végig, a legutolsó gyorson pedig szaladtunk egy 2.-at, így a végén abszolútban a 3., kategóriánkban a 2. helyet sikerült megkaparintanunk. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, és remélem, hogy ezzel egy balszerencsés korszakunk lezárult, és csupa pozitív érzéssel utazhatunk el a következő futamra.

– Végig változékony időben zajlott a verseny, ami nagyon izgalmassá tette a dolgokat. Volt, hogy szakadó esőben mentünk, volt, hogy csak 1-2 vízfolt volt a pályán, és a végén volt egy rövid száraz menés is. A gumiválasztásunk nem éppen sikerült mindig a legjobban, és az egyik gyűjtőből kimenet kaptunk egy 60 másodperces büntetést, amiért állítólag Jani a kelleténél hamarabb adta ki a menetlevelet. Én máshogy emlékszem, és ő is, de ez szerencsére semmin nem változtatott, mivel az első kettő nagyon messze volt tőlünk, a 3. helyet pedig az utolsó előtti gyorson sikerült megcsípnünk, majd az utolsó gyorson egy abszolút 2. leggyorsabb idővel nyomatékosítanunk és biztossá tennünk.

– A csapat fantasztikus volt, köszönöm nekik, hogy ilyen gördülékenyen ment minden, és köszönöm Janinak, hogy elvállalta ezt a szereplést, és beült mellém a jobb egybe. Most épp hazafelé utazunk, sok-sok ponttal és pohárral (szlovákul így mondják a kupát) a tarsolyunkban, hiszen ráadásképp az L Racingnek is elhoztunk egy csapat 2. helyet Tábori Ákossal együtt. Öröm és boldogság van, úgyhogy jó hangulatban fogunk készülni a következő versenyre.

Csurja János: – Nagyon örülök ennek az eredménynek. Hihetetlen volt, hogy ilyen gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt Tyutyuval az autóban, és elsőre rögtön egy ilyen combos teljesítményt tudtunk letenni az asztalra. Az utolsó szögig minden a helyén volt, és minden flottul ment ezen az egynapos versenyen. Egyedül a változatos időjárás tréfált meg minket többször is, hiszen előbb az esőben mentünk ki slickkel, majd amikor felraktuk az intermédiát (köztes esőgumit), akkor pedig hirtelen felszáradt a pálya. Hihetetlen volt a tempó, egy csomó helyen keresztbe fordultunk el, és nagyon élveztem mindenegyes métert.

– Én őszintén szólva azzal is beértem volna, ha a kategóriánkban sikerül dobogós helyen végeznünk, de Tyutyu nagyon akarta az abszolút top3-at, és a végén szerencsére mindketten megkaptuk, amire vágytunk. Elsőáldozó voltam a négykerekes autóval, de ennél többet, jobbat aligha remélhettünk volna az első közös versenyünkön. Ragyogás van, és nagyon örülünk.

 

A Dynamic Rally Team – L Racing együttműködő partnerei:

Nagoya Kft, Cola Trans Kft, Landis+Gyr, LGAqua Kft, VPT-Group Kft, Trend Építő Kft, Gramex 2000 Kft, Everling Kft, Brikettalo.hu, Soft Consulting Hungary Zrt. Lemonet Kft, Kumánia Gyógyfürdő Kft, Épület Autómatika, Nero Sped, Deverto, Shx Gold Kft, Crew Print, Reiger Suspension.cz.

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: