Piatek elárulta, hogy miért távozott a Milanból

Krzysztof Piatek, a Milan korábbi csatára részletezte a tavaly januári távozásának okait és beszélt arról is, hogy miért pont a Hertha Berlinhez szerződött.

A 25 éves csatár mindössze 1 évet töltött a Milannál és a fantasztikus kezdése után nagy formahanyatláson ment keresztül. Piatek az előző szezon első felében mindössze 4 gólig jutott a bajnokságban és télen Zlatan Ibrahimovic érkezésével megpecsételődött a sorsa.

Piatek egy interjújában kifejtette, hogy miért döntött a távozás mellett.

“Ibrahimovic érkezése volt a távozásom oka. Nem tudtam elképzelni, hogy egymás után 5-6 meccsen a cserepadon üljek. Amikor Ibra kezdőként játszik, akkor csak ritkán jön le a pályáról.” – fogalmazott Piatek.

“Az érkezése utáni első meccseken egy percet sem játszottam. Majd az Olasz kupában lehetőséget kaptam és 1 gólt illetve 1 gólpasszt szereztem a meccsen. Ez nem volt elég és szó nélkül a cserepadra kerültem. Elvesztettem a türelmemet és a helyemet.”

A lengyel válogatott csatárnak két ajánlata volt: a Tottenhamtől és a Herthától.

“Szerettem volna az Európa-bajnokságra menni, ezért többet kellett játszanom és inkább Berlinbe mentem. A Tottenham egy 18 hónapos kölcsönajánlatot tett a Milannak és az első hónapokban a sérült Kane-t kellett volna pótolnom. De a Hertha rengeteg pénzt áldozott arra, hogy megszerezzen és sokkal meggyőzőbbek voltak.”

2020 januárjában Piatek játékjogáért 24 millió eurót fizetett a Hertha a Milannak és azóta 40 tétmeccsen 11 alkalommal volt eredményes a németeknél.