A női junior kézilabda-válogatottal elért kiemelkedő sikerek után a játékosként olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Pigniczki Krisztina újra együtt dolgozik Vlagyimir Golovin szövetségi kapitánnyal, ezúttal már a felnőtt válogatott szakmai stábjában. A Magyar Edzők Társasága edzői pályafutásáról, a szakmáról, a stábban betöltött szerepéről, és a kezük alatt formálódott tehetséges generációról beszélgetett vele.
Pigniczki Krisztina és Golovin Vlagyimir (fotó: Magyar Kézilabda Szövetség)
Már játékos korában is érdekelte az edzői pálya?
A francia első osztályban 2008-tól 2011-ig, majd újabb három évig a francia harmadosztályban játszottam. Amikor érettségi után szóba került a továbbtanulás, a Testnevelési Egyetemre szerettem volna menni, de ebből akkor nem lett semmi. Utána játékosként csak a kézilabdázással foglalkoztam, igazából még nem volt semmilyen elképzelésem, talán annyit éreztem, hogy a visszavonulásom után is szívesen maradnék a kézilabdában, és szívesen foglalkoznék gyerekekkel. Aztán úgy alakult, hogy a kinti klubomnak jeleztem, a napi két meccs már sok nekem, amin azzal segítettek, hogy beírattak képzésre, egy gyerekcsapatot adtak a kezem alá, és úgy voltunk vele, nézzük meg, hogyan megy a sportágnak ez a része. Rengeteget számított, hogy nagyon segítő közegbe kerültem, a nyelvi nehézségeket is legyűrtem, így nálam tulajdonképpen kevés volt az átmeneti idő, hogy vajon mi lesz velem a profi élet után.
Testhezálló volt gyerekekkel foglalkozni?
Könnyűnek nem könnyű, de hálás feladat volt, nagyon megszerettem. A gyerekek kedvesek voltak, és mivel az első élményeim ebben a szakmában pozitívak voltak, igazából meg is határozta a későbbieket, mert soha nem akartam másfelé tekingetni.
Most Vlagyimir Golovin mellett lett segédedző a magyar női kézilabda válogatottnál. Hogyan kezdtek el együtt dolgozni?
Először is 2015 nyarán hazatértem a családommal Franciaországból, miután megkeresett egykori klubom, a Győri ETO, hogy szívesen dolgoznék-e náluk edzőként az utánpótlásban. Danyi Gábor és Kun Attila mellett kezdtem dolgozni, közben végeztem a B-licences szakedzői képzést. Az azt követő évben kaptam felkérést a magyar női juniorválogatott másodedzői posztjának betöltésére, miután Siti Bea felkerült a felnőtt válogatotthoz Kim Rasmussen mellé, és tulajdonképpen az ő helyére kerültem én. Évekig Hajdu János mellett dolgoztam, aki azonban 2018 tavaszán egészségügyi okok miatt kérte a felmentését, és maga helyet Vlagyimir Golovint ajánlotta, de mindannyian úgy gondolták, hogy én is maradjak a lányok mellett, mint másodedző. Innen datálódik a mi munkakapcsolatunk.
Mit gondol, miért tudnak ilyen jól és hatékonyan együtt dolgozni?
Erre nehéz egyértelmű választ adni, mert tulajdonképpen egyszerűen csak működik és kész! Vova (Vlagyimir Golovin) szerepe különleges, szerintem mindennek az alapja az volt, hogy emberi nyelven szólt és szól a lányokhoz, gyorsan megtalálták a közös hangot és ki tudta hozni belőlük a maximumot. Én pedig alkalmazkodtam az ő módszereihez. Ha okot kellene keresnem, hogy miért működik ez ilyen jól, akkor azt mondanám, hogy talán azért, mert egyformán gondolkodunk sok mindenről.
Mi a munkamegosztás kettejük között?
Mindenki a maga szakterületén segít, van erőnléti edzőnk és kapusedzőnk is, de Vova tartja az edzések nagy részét. Én ezek gyakorlati részében kevésbé veszek részt, de folyamatosan beszélünk, állandó kapcsolatban vagyunk, a csapat összetétele például mindig közös megbeszélés eredménye, nincs olyan, amiről ne tudnék.
Mit szeret a legjobban az edzői munkában?
Látni és megtapasztalni azt, amikor az ember megtanít valamit, és visszakapja, mert a tanítványai elvégzik. Szeretem beleadni teljes mértékben magamat, szeretem a munka részét, továbbadni a sportolóknak azt, amit annak idején nekem megtanítottak, elmagyarázni, mi miért jó, miért fontos a társak szeretete, az összhang, hogy a pályán egymásra vagyunk utalva és csapatban kell gondolkodunk.
Először dolgozik felnőttekkel. Mi a különbség az utánpótláshoz képest?
A felnőtteknek az alapdolgokat nyilván már nem kell elmondani, inkább a csapatot kell összegyúrni, elérni, hogy az összhang meglegyen a rutinos és a fiatal játékosok között. Nekünk lehetőséget kell biztosítanunk, hogy a fiatalok is megmutathassák magukat a felnőtt mezőnyben. A juniorválogatottnál a saját korosztályukon belül voltak a legjobbak, de a felnőtt válogatottnál egy ország legjobbjai vannak együtt, és egyáltalán nem automatikus az átjárás a kettő között. A magyar példa nagyon ritka, amikor két sikeres utánpótlás korosztályból, esetünkben a 2018-as junior világbajnok és a 2019-es Európa-bajnok csapatból egyszerre ennyien kerülnek fel a felnőtt nemzeti csapathoz.
Eddig az utánpótlásban dolgozott, elsősorban másodedzőként. Vállalna munkát felnőtt klubnál? Vagy kipróbálná magát vezetőedzőként?
Soha ne mondd, hogy soha, de egyelőre szeretnék utánpótlásvonalon maradni, ami kielégíti a kíváncsiságomat és a szakmai céljaimat. Győrben vezetőedzőként dolgozom az utánpótlásban, így mindkét szerepkört ismerem, vezetőedzőnek lenni jóval stresszesebb. Három évig biztosan nem szeretnék beleugrani egy nagyobb feladatba, hiszen a jelenlegi megbízatásunk a válogatottal három évig szól. Aztán ki tudja, mit hoz az élet.
Ön szerint mire lehet képes ez a női válogatott?
Ezek a fiatalok még a karrierjük elején vannak, ne várjunk tőlük rögtön csodát a felnőtt mezőnyben. A kiemelkedő utánpótlássikerek annak köszönhetőek, hogy remek akadémiák működnek az országban, és jó az edzőképzés a sportágban. De hogy ugyanezek a lányok mire lesznek képesek majd a felnőtt mezőnyben, az sokkal inkább függ attól, hogy tudnak-e magyar első osztályban edződni, megméretni magukat a nemzetközi kupában, kapnak-e elég játéklehetőséget hétről hétre. Juniorként be lehet robbanni, de más kell a felnőtt mezőnyben, meg kell tapasztalniuk a közös sikereket és kudarcokat ahhoz, hogy kiderüljön, mire képesek. Az utánpótlás csak néhány év, a felnőtt viszont akár egy évtized, úgyhogy bőven van még feladatunk. Igyekszünk ezután is kihozni belőlük a legjobbat, mert bennük van a kiemelkedő eredmény, a lányok alkalmasak és tettre készek. Nyilván nem véletlen, hogy mi kaptunk lehetőséget az elkövetkező három évre, és persze mi is szeretnénk, hogy a magyar női kézilabda visszakerüljön a szűk nemzetközi elitbe.
(Magyar Edzők Társasága / Vincze Szabolcs)
Post Views: 27
