Pintér: „Bognárral ilyen a vérmérsékletünk, reméljük, nem fogunk szívinfarktust kapni” – edzői nyilatkozatok

Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 2-2

Bognár György (Paks): – Az első félidőben gyengén játszottunk, gondoltuk, hogy a középpályán labdát tudunk szerezni, és abból majd az első négyes tud játszani. Nem így lett, nem birtokoltuk a labdát, gyengén futballoztunk. A második játékrésszel már elégedett vagyok, uraltuk a játékot, odaszorítottuk a kapujukhoz a Mezőkövesdet. Meg is fordíthattuk volna a találkozót, ugyanakkor a teljes összecsapást figyelembe véve igazságos döntetlen született. Ma Lorentz jobban megoldotta Osváth pozícióját, ezért is cseréltem. Szabó Bálint és Haraszti beállásával is meggyőzőbbek lettünk, ez meglátszott, kemény védekezésre kényszerítettük ellenfelünket – mondta a tréner a sajtótájékoztatón, majd kitért a meccs végi szituációra is, amikor egy leshelyzetet tovább engedett a játékvezető az egyik mezőkövesdi akciónál, Bognár pedig addig reklamált, hogy végül kiállították. – Elég jól láttuk a kispadról a szituációt. Próbáltunk fegyelmezettek lenni az egész meccsen, egészen addig a leshelyzetig, ami két méterrel az orrunk előtt történt, és nem értettünk vele egyet. Ennyi történt. 

Pintér Attila (Mezőkövesd): – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat meg szerette volna nyerni a találkozót. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, 1-0-nál meg voltak a helyzeteink ahhoz, hogy tovább növeljük az előnyünket. A csapat erejét mutatja az is, hogy 1-1 után ismét meg tudtuk szerezni a vezetést. A Paks egy nagyon jó csapat, ezt ma is bebizonyította. Örülök az egy pontnak, viszont a helyzetkihasználásunk miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, az adódó lehetőségeinket könyörtelenül ki kell használnunk. Soha nem foglalkoztam ezekkel a rekordokkal, most sem teszem, meccsről meccsre készülünk, megpróbáljuk mindig a legjobb formában lévő játékosokat nevezni a kezdő tizenegyben. A múlt az megmarad majd a gyerekeimnek, vagy azoknak, akik könyvet olvasnak, de én a jövőnek élek, és mindig azt nézem, hogyan lehet azt szebbé tenni. Mind a két csapat nyerni akart, felfokozott volt a hangulat, ebben a 12 csapatos NB I-ben mindenki nyerni szeretne, és minél jobb pozícióban akar lenni. Mindenkinek partnernek kell lenni. A játékvezetőnek tizedmásodpercek alatt kell döntést hozniuk, aztán kiderül, hogy jól döntöttek-e vagy sem, mint ahogyan a meccsek végén az is kiderül, hogy én jó taktikát választottam-e vagy sem. Nagyon nehéz a feladatuk nekik is, ahogy nekünk is. Mindenki azért dolgozik, a játékvezetők, edzők, vezetők, hogy a magyar labdarúgás minél jobb legyen, ehhez partnernek kell lennünk egymáshoz. Nekem senkivel nincs semmi bajom, nagyon jó meccs volt. Természetesen mindenki nyerni szeretni, Bognár Györgynek és nekem is ilyen a vérmérsékletem. Reméljük, hogy nem fogunk szívinfarktust kapni. Senki nem mondott senkire sértőt. Nem a játékvezetőn múlt egyik csapat győzelme sem. További sok sikert kívánok a Paksnak!

NB I: Izgalmas meccsen ikszelt a Paks és a Kövesd – Bognár György addig reklamált, hogy csak kiállították

Puskás Akadémia–Újpest 2-1

Hornyák Zsolt (Puskás): – Nagyon nehéz mérkőzés volt, az Újpest javulófélben van, de ezt is vártuk. Az ötvédős rendszer nagyon illik hozzájuk, ez eredményes is volt eddig a számukra. Nagyon kellemetlenül védekezett az Újpest és két olyan kontrát vezetett az elején, amikor Tóth Balázsnak nagyot kellett védenie. Meg kell dicsérnem a csapatomat, a második félidőben nagyon határozottan és elszántan játszottunk, akárcsak Kisvárdán, most is egy szuper akció végén lőttünk gólt. Géresi Krisztián gyönyörű gólt szerzett, megérdemelten nyertünk. Nagyon köszönöm a játékosok kitartását, türelmét, mert nagyon nehéz ellenfél volt az Újpest, de a csapatom végig dolgozott, megszenvedett a három pontért. A cserejátékosok is sokat hozzátettek a meccshez, fontos három pontot szereztünk. Köszönöm a csapatom hozzáállását. Éppen le akartam cserélni Géresit, amikor gólt lőtt, mert még nincs százszázalékos fizikai állapotban, ezt építjük most napról-napra. Most bizalmat kapott, van benne valami olyan, ami másban nincs. Kreatív és kiszámíthatatlan, minőségi magyar játékos, ezért is kapott tőlünk most is bizalmat. Amikor már úgy tűnt, hogy kifáradt és le kell cserélni, berúgta a döntő gólt. Ezért Géresi Krisztián Géresi Krisztián.

Michael Oenning (Újpest): – Szeretnék gratulálni a Puskás Akadémiának a győzelemhez. Bizakodó vagyok a csapatom teljesítményét illetően, mert azt láttam, hogy nagyon szépen játszottak, szépen futballoztak, számtalan helyzetet dolgoztak ki. Szerencsétlennek tartom a 11-esből megszerzett Puskás-vezetést, mert visszanéztem videón, nem volt jogos a tizenegyes, száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ezt nem érdemelte meg az ellenfelünk. A másik pedig, hogy nagyon sok sárga lapot osztott ki nekünk a játékvezető, ezzel szemben pedig több olyan szituáció is volt, amikor az ellenfél játékosainak nem adott sárgát a szabálytalanságokért. Szeretném kihangsúlyozni, hogy maximálisan tisztelem a játékvezetőket, tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű a munkájuk. Tizenegy meccse vagyok az Újpest edzője, háromszor ítéltek ellenünk jogtalan tizenegyest. Jelenleg nincsen videóbíró, tehát nem lehetett ezeket ellenőrizni. Amit viszont furcsállok, hogy az alapvonali játékvezetők közel állnak ezekhez a szituációkhoz, nem értem, miért nem hagyatkoznak rájuk jobban. Nehéz meccs volt, keményen kellett küzdenünk, de visszajöttünk a meccsbe. A második félidőben egyértelműen a győzelem dominált a részünkről, szerettük volna megszerezni a három pontot, de a Puskás Akadémia is ugyanezért a célért küzdött. Az egyre inkább előforduló hibák megbosszulták magukat, a 16-oson belül sem voltunk mindig szervezettek. Hiába tettünk meg mindent és adtuk bele szívünket-lelkünket, végül nem sikerült egyenlítenünk. Annak örülök, hogy sok játékost be tudtam vetni, például Simon Krisztiánt, nagyon jó a csapatnak, hogy ő újra harcra kész.

NB I: A Vidi kölcsönjátékosa volt a nyerőember, visszavágott a Puskás az Újpestnek – videók