Pintér: „Nem a Barcelona, és nem is a Real Madrid vagyunk”; Supka: „Egy lépést már megtettünk azért, hogy bentmaradjunk” – edzői értékelések

Pintér Attila (Mezőkövesd):Higgadtan kellett volna emberelőnyben játszani. Sokkal több olyan labdának kellett volna bejönni a kapus és a védelem közé, amire a Vojtus és a Jurina tudott volna érkezni. Fel kellett volna vállalni az egy az egy elleni párharcot, amiből nagyon kevés volt. Még egyszer mondom, nem mondhatom azt, hogy nem tették a dolgukat a fiúk. Egy-két játékosnak vissza kell térni a földre, és sokkal többet kell tenni azért, hogy újra sikeresek legyünk. Azt is hozzá kell tennem, amit a csapat megtett, és amilyen mélyről jött, várható volt, hogy lesz egy ilyen időszak is. Amit vállaltunk ezzel a csapattal, a játékosokkal bízom benne, hogy teljesíteni tudjuk. Reálisan kell értékelni a csapatot és a keretet. Nincs itt semmiféle gond. Nem a Barcelona, és nem is a Real Madrid vagyunk. Ők sem tudnak minden meccset megnyerni, mi sem. (M4 Sport)

Supka Attila (Kisvárda):A fegyelmezett védekezés rendben volt, viszont a kontrák annyira nem, mert két olyan támadásunk volt, amit góllal fejezhettünk volna be. Gondolok arra, hogy Sassá kétszer is nagyon jól kilépett a labdával, vagy a végén Jelena Ricsinek is megvolt a lehetősége a kapussal szemben, hogy gólt szerezzen. Akkor lehettünk volna elégedettek, ha bemennek ezek a helyzetek. Így sem lehetünk boldogtalanok, hiszen három pontot szereztünk. Mindenki nagyon sokat tett ezért a mai sikerért. Egy nagyon jó csapat ellen, 10 emberrel tudtunk szerezni pontokat, és a csapat erejét mutatja, hogy az utolsó percig mindenki odatette magát, a maximumot kihozta a mérkőzésből. Ahogy mondtam az előbb is gólt, gólokat is szerezhettünk volna. Mondtam a fiúknak egyből a mérkőzés után, hog yez  egy nagyon fontos lépés volt a részünkről. Már egy lépést már megtettünk azért, hogy bentmaradjunk az első osztályban. A következő nagy feladatra, a szerdai Újpest elleni kupamérkőzésre is erőt kell hogy adjon nekünk ez a győzelem. Nagyon nagy dolog lenne, ha be tudnánk jutni a Magyar Kupa döntőjébe. (M4 Sport)

NB I: Emberhátrányban nyert a Kisvárda a Mezőkövesd ellen