Pioli: “A teltházas stadion feltüzel minket”

Mindössze két mérkőzés maradt hátra ebből a szezonból és a Milan az utolsó hazai bajnokijára készül, amelyen az Atalanta ellen fog pályára lépni a San Siróban. Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője megtartotta sajtótájékoztatóját a meccset megelőzően.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSÁRÓL
“Tulajdonképpen sorsdöntő meccseket játszunk a Lazio elleni találkozó óta, hiszen ezek a mérkőzések óriási hatással vannak a bajnoki tabella állására. Leküzdöttünk már néhány akadályt és ezúttal is egy olyan csapat ellen kell pályára lépnünk, amely ellen a lehető legjobb futballt kell játszanunk.”

A MÉRKŐZÉS ELŐTTI ÉRZÉSEKRŐL
“A teltházas stadion csak még jobban feltüzel minket és még nagyobb energiát ad. Az elmúlt napokban a csapat nyugodt és figyelmes volt. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok ugyanazt érzik, mint én: koncentráltak és motiváltak. Pozitív energiával szállunk majd fel a San Siróba tartó csapatbuszra.”

AZ ATALANTA ELLENI ELŐZŐ MECCSEKRŐL
“Meggyőződésem, hogy szükség volt az elszenvedett megalázó 5-0-s vereségre, de nem hiszem, hogy ezen a napon véget érne egy újabb korszak. Ez csak egy létfontosságú mérkőzés, amely megelőz egy másikat. Nem szabad változtatnunk a mentalitásunkon, az elképzeléseinken és az elveinken sem. A legutóbbi összecsapásunkhoz viszonyítva most teljesen mást várok az Atalantától. Nem tudjuk, hogy kik fognak játszani és hogyan fognak felállni a pályán. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy taktikailag milyen felfogással rendelkeznek és milyen kvalitásuk van. Két szervezett csapat fog megmérkőzni egymással és a mutatott intenzitás jelentheti a különbséget.”

A HOZZÁÁLLÁSRÓL
“Eddig nagyon jól teljesítettünk és az utolsó két fordulóban is így kell. Csak erre a mérkőzésre és csak a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Az eredmény fogja meghatározni, hogy mi következik.”

A HETI FELKÉSZÜLÉSRŐL
“Lehet, hogy furcsán hangzik, de kevés extra összpontosítást vettem észre. A játékosok a viselkedésük és a hozzáállásuk alapján ugyanolyanok voltak, mint máskor. Nem volt szükség semmilyen beavatkozásra a részemről.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Ibrahimovic? Remélem, hogy Zlatannak nem ez lesz az utolsó mérkőzése a San Siróban. Ő minden tekintetben egy bajnok és nagyon tisztelem őt. Megvan az intelligenciája és az érettsége, hogy eldöntse mi a legjobb számára a továbbiakban. Rebic? Ante nagyon fontos képességekkel rendelkezik, amelyekkel le tudja küzdeni a nehézségeket. Nagyon jól érzi magát és értékes szerepet fog játszani számunkra. Tonali? Sandro is nyugodt és figyelmes volt ezen a héten, ahogy minden csapattársa. Nagyon jól fejlődik és rengeteget fut, ami egy olyan tulajdonsága, amit védekezésben és támadásban is ki kell használnunk.”

A PONTRÚGÁSOKRÓL
“Képesek vagyunk jobbak lenni a rögzített játékhelyzetekben. Több különböző ötletet is kipróbáltunk. Remélem, hogy sikerül jobban teljesíteni ezen a meccsen.”

MÚLTBÓL A JELENBE
“Sok dolgot megtapasztaltunk és sokféle helyzeten mentünk keresztül. Ez tette lehetővé számunkra, hogy magas szintet érjünk el. Eljött a pillanat, hogy learassuk azt, amit elvetettünk.”