Pioli: “Energikus játékot várok el a csapattól”

Fontos mérkőzés következik a Milan számára, ugyanis ez lesz a klub történetének 3000. meccse a Serie A-ban. A 2022-es év első bajnokiján ma este 18:30 kezdettel a Roma lesz az ellenfél és Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A SÉRÜLÉSBŐL FELÉPÜLT JÁTÉKOSOKRÓL
“Szeretném, ha az összes játékosom a rendelkezésemre állna. A szünet segített, először pihenésre volt szükségünk, majd keményen dolgoztunk. Számos játékos felépült, de még nincsenek 100 százalékos állapotban. A visszatérők még nem állnak készen végigjátszani a teljes 90 percet, hiszen mindössze csak néhány napja edzenek velünk és fel kell venniük a tempót. Több játékpercre lesz szükségük, hogy újra teljes erőnlétbe kerüljenek.” 

A COVID HELYZETRŐL
“Senki számára nem normális a kialakult helyzet – sem a kluboknak, sem pedig az embereknek. A fő cél az, hogy megóvjuk mindenki egészségét, ezért nagyon odafigyelünk az előírásokra. Mindannyiunknak óvatosabbnak kell lennünk és készen kell állnunk a játékra, hiszen ez egy kiszámíthatatlan időszak.”

A SZEZON MÁSODIK FELÉRŐL
“Nagyon jól kell kezdenünk a szezon második felét és meg kell próbálnunk a lehető legtöbb mérkőzést megnyerni, hogy több ponttal zárjuk az idényt, mint tavaly. Magabiztosságot és elszántságot látok a játékosaimban, rendkívüli bravúr lenne a győzelem. Hinnünk kell magunkban és meg kell őriznünk az egyensúlyt. Ezt a nyomást akartuk, mert ambiciózusok akartunk lenni. Olyan csapatot szeretnék látni, amely energikusan játszik és megvalósítja az elképzeléseket anélkül, hogy félne a hibázástól.”

BAKAYOKÓRÓL
“Két középpályásunk is az Afrika kupán van, ami azt jelenti, hogy Bakayoko meg fogja kapni az esélyt. Sokat várok tőle, mert tudom, hogy ő egy erős játékos.”

A TÉLI MERCATÓRÓL
“Egyértelmű elképzeléseink vannak. Simon Kjaer sérülése arra késztet minket, hogy szem előtt tartsuk a védelem megerősítését. Nem intéztem semmilyen más kérést a klub felé, mert úgy gondolom, hogy teljes a csapatunk. Egy komplett játékost keresünk a védelembe, aki jó az egymás elleni párharcokban, bátor, jól tud időzíteni és képes megfelelő döntéseket hozni a pályán.”

IBRAHIMOVICRÓL ÉS GIROUDRÓL
“A választásom a két játékos közül az erőnléti állapotuktól függ. Ha mindketten hasonló állapotban vannak, akkor a technikai képesség és az ellenfélhez való alkalmazkodás alapján döntök. Olivier nagyon jól kezdett majd később problémái akadtak, ami megnehezítette a dolgát. Sokat várok tőle, mert ő egy intelligens játékos és többre is képes. Már volt olyan, hogy egyszerre két csatárral játszottunk és mérkőzésről-mérkőzésre újra felmérjük ennek a lehetőségét.”

A TAKTIKAI DÖNTÉSEKRŐL
“Kiszámíthatatlanok vagyunk az ellenfelek számára, mert gyakran változtatjuk a pozíciónkat. A játékosok mindig nagy hajlandóságot mutatnak és nem kizárt, hogy a Roma ellen is lesznek változtatások.”

BRAHIM DIAZ ÁLLAPOTÁRÓL
“Az elmúlt meccseken egy kicsit szenvedett és nem igazán brillírozott. A szünet jót tett neki. Alig várja, hogy ismét meghatározó játékos legyen.”

A ROMÁRÓL
“Kiváló futballt játszottunk Rómában az első mérkőzésen és 11 a 11 ellen mi voltunk a jobbak. Ezúttal egy másik Romát fogunk látni. Mourinho nagyszerű munkát végzett, erős csapattá váltak és jogosan célozták meg az első négy hely egyikét. Jól kell lefednünk a területeket és készen kell állnunk mélységből támadni. Fontos meccs lesz, mint a soron következő többi összecsapásunk. Súlyos pontok forognak kockán.”