Pioli: “Ennél sokkal többet vártam”

A Milan csúfos 3-0-s vereséget szenvedett a Stadio Olimpicóban a Lazio ellen, így visszacsúszott a tabellán az ötödik helyre, Stefano Pioli szerint az első félidőben megvoltak a helyzetek a fordításhoz és úgy véli, hogy a második gól mindent eldöntött.

“Egy olyan csapat ellen játszottunk, amelyről tudtuk, hogy kiváló ellentámadásban és jól játszik nyílt terület esetén. Jobban kellett volna teljesítenünk és nem lett volna szabad engednünk, hogy a mérkőzés az ő javukra forduljon és hátrányba kerüljünk. Az első félidőben megvoltak a gólhelyzeteink, hogy megfordítsuk az állást, de a tizenhatoson belül hiányzott a pontosság. Kétségtelen, hogy sokkal jobbak lehettünk volna. Ennél többet vártam a csapattól, többet kell beleadnunk.” – értékelt Pioli a meccs után.

“VAR? A második gól előtt elképesztő hiba volt és egyértelmű, hogy szabálytalanság történt Calhanogluval szemben. A felelősség a miénk és vállaljuk, de a szezonunk itt nem érhet véget. Az ilyen incidenseknek hatása van a mérkőzésekre és a második gól döntő volt a végeredmény szempontjából.”

“Sokkal koncentráltabbnak, határozottabbnak, magabiztosabbnak és pontosabbnak kellett volna lennünk, ez nyilvánvaló. A következő mérkőzésre kell koncentrálnunk és emlékezni az eddigi utunkra és arra az elszántságra, amit tettünk, hogy itt legyünk. A célunk eléréséért kell játszanunk az utolsó öt mérkőzésen. Nem szabad elkeseredettnek lennünk, meg kell értenünk a hibákat és meg kell próbálnunk ezeket elkerülni.”

“Erős ellenfelekkel kell szembenéznünk és tisztában voltunk a Lazio kvalitásával. Mindenekelőtt az első gólnál sokkal óvatosabbnak kellett volna lennünk. Bennacer elcsúszott és abban a pillanatban a szerencse ellenünk volt. Ez nem lehet kifogás. Motiválnunk kell magunkat, hogy jobban teljesítsünk és óvatosabbak legyünk. Az első játékrészben a kapott gólhoz vezető helyzettől eltekintve a kvalitásunkhoz és a karakterünkhöz mérten játszottunk. Sajnos a tizenhatoson belül kevesek voltunk és nem voltak jók a befejezések illetve az utolsó passzok, de a helyzeteink megvoltak. A második gól után megpróbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de egyre nehezebbé vált és az idő előrehaladtával fáradtság jelentkezett és csökkent a morál.”

“Nagyon sajnálom. Én vagyok az első, aki kimondja, hogy jobban kell teljesítenünk. Bosszantó, hogy alapvetően eldőlt a mérkőzés a második góllal, amelyet érvényteleníteni kellett volna. Nagyon meglepődtem, ha egyszer a VAR kihívja a játékvezetőt, akkor annak oka van. Láttam a visszajátszást és kizárt dolog, hogy erre valaki azt mondja, hogy labda volt. Lucas Leiva megrúgta Calhanoglu lábát.”

“Jobban fogunk teljesíteni. Tovább kell lépni ezen a csúnya vereségen és a következő mérkőzésre koncentrálni.”