Pioli: „Ez a mérkőzés létfontosságú lesz”

A Milan a válogatott szünet előtt idegenben az Udinese ellen lép pályára a Serie A-ban. Nagyon fontos lenne a csapat számára a győzelem megszerzése és itt a lehetőség javítani a Fiorentina elleni vereség illetve a Salernitana elleni döntetlen után. Stefano Pioli a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ez a meccs létfontosságú lesz a márciusi válogatott szünet és az áprilisi Napoli elleni rangadó előtt.

AZ UDINESÉRŐL
„Jól ismerjük az ellenfelünket: fizikálisan erős és technikás csapat, amely gyorsan járatja a labdát. Domináns karakterük van, de igyekszünk a saját játékunkat játszani a mérkőzésen. Figyelmesnek és határozottnak kell lennünk. A bajnokságban egy vereséget és egy döntetlent követően vágunk neki ennek a mérkőzésnek. Fontos összecsapás lesz.”

A BAJNOKOK LIGÁJA SORSOLÁSRÓL
„Edzés közben tudtuk meg, hogy a Napoli lesz az ellenfelünk. Minden esetben nehéz lett volna, bárkit is kapunk. A negyeddöntőben vagyunk és mi vagyunk az AC Milan, ezért tovább akarunk jutni. A Napoli nagyszerű bajnoki szezont fut, de a Bajnokok Ligája az Bajnokok Ligája és a Milan az Milan. Izgalmas és lenyűgöző párharc lesz. Erős ellenfeleink voltak, de megérdemelten vagyunk itt a negyeddöntőben. Nagy motivációval és ambícióval rendelkezünk. Azzal a céllal fogunk pályára lépni, hogy továbbjussunk. A közeljövőben még lesz időnk a Bajnokok Ligájáról beszélni, ami fontos cél számunkra, de most az a legfontosabb, hogy a következő három bajnoki meccsen jól teljesítsünk.”

IBRAHIMOVICRÓL ÉS LEAÓRÓL
„Zlatan nyugodt, minden mérkőzésen játszani és győzni akar. Jól érzi magát, de nem hiszem, hogy 90 percet végig bírna a pályán. Ott lehet a kezdőben, ahogy Divock [Origi] vagy Ante [Rebic] is. Leao? Rafa nagyon jól dolgozott az edzéseken. Nagyon motivált és elszánt, továbbra is fontos eleme a támadósorunknak, még akkor is, ha nem szerez gólt, mert folyamatosan leköti az ellenfél védőit. Továbbra is azt tanácsolom neki, hogy maradjon közel azokhoz az emberekhez, akik törődnek vele és segíteni akarnak neki a fejlődésben. Az elvárás vele szemben, hogy gólokat szerezzen és mérkőzéseket döntsön el, de ahogy említettem, ő akkor is veszélyes a pályán, ha nem szerez gólt.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
„Originek kezdetben voltak fizikális problémái, majd más döntéseket hoztam a csapatot illetően. Giroud-hoz és Ibrahimovichoz képest teljesen más jellemvonásokkal rendelkezik, de ennél többre képes a pályán, mint amit eddig mutatott. Remélem, hogy ki tudja hozni a benne rejlő teljes potenciált. Ami a középpályánkat illeti: Sandro pihenőt kapott a Salernitana ellen és jól érzi magát. Bennacer erőnlétileg egyre jobb állapotban van és fontos játékperceket szerez a pályán. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy Maignan a Milan történetének legjobb kapusa vagy sem, de azt tudom, hogy minden szempontból bajnok.”

A CSAPATRÓL ÉS A FORMÁCIÓRÓL
„Nagy volt a csalódottság a Salernitana elleni döntetlen után, de csapat mentálisan és fizikálisan is jól van. Mindig az a célom, hogy a lehető legjobb formában lévő játékosokat küldjem pályára. A formációnkat tekintve nem játszunk plusz egy védővel. A szerepek és a védők ugyanazok maradtak, mint korábban. A célunk, hogy az ellenfél számára kiszámíthatatlanabbak legyünk a támadásban.”

A VÁLOGATOTT SZÜNETRŐL
„Nem maga a szünet lesz fontos, hanem az, hogy milyen eredménnyel megyünk szünetre. Az Udinese elleni eredmény létfontosságú lesz. Sok játékosunknak nem lesz túl sok ideje pihenni, mert válogatottbeli kötelezettségeiket fogják teljesíteni. A tabella szoros és oda kell tennünk magunkat.”

AZ UEFA IFJÚSÁGI LIGÁRÓL
„Megnéztem a Milan Primavera mérkőzését és gratuláltam a csapatnak illetve Abate edzőnek. A továbbjutás nagy megelégedéssel tölti el a klubot és az egész utánpótlás szektort. Van számos érdekes, tehetséges fiatal játékos a Primaverában, akiket figyelemmel követünk.”