Pioli: “Ez a trófea az egyik célkitűzésünk”

Négy év után újra pályára lép a Milan az Olasz szuperkupában és ezúttal a városi rivális Interrel játszik. A piros-feketék a nyolcadik Szuperkupa-győzelmükre pályáznak és Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen kiemelte, hogy a szezon egyik fontos célkitűzéseként tekintenek erre a kupára.

AZ ÖSSZECSAPÁSRÓL
“Ez egy fontos mérkőzés lesz, a tét egy trófea. Az elmúlt szezonokban az Inter elleni meccsek mindig nehezek és intenzívek voltak. Egy erős ellenfélről van szó, amely mindig nehézséget okozott számunkra, még azokon a meccseken is, amelyeket megnyertünk. A lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk.”

A JÁTÉKRÓL
“Egy trófea a tét és ez növeli a mérkőzés jelentőségét. Ennek következtében emelnünk kell a játékunk szintjén. Nem szabad úgy játszanunk, mint a Lecce elleni meccs első félidejében. Korábban már bebizonyítottuk, hogy megvan bennünk a kvalitás és elvárom a csapattól, hogy ennek megfelelően játszanak. Ami az olasz bajnokságban vagy a kupában történt, az most semmit nem jelent ezen a mérkőzésen. Ez egy másik összecsapás lesz és már alig várjuk, hogy pályára lépjünk.”

A GYŐZELMI ÉHSÉGRŐL
“Mindannyian ugyanolyan gondolkodásmóddal vágunk neki a mérkőzésnek. Nem lehetséges, hogy egy ilyen fiatal csapat, amely még csak egy trófeát nyert, ne vágyna több sikerre. Nem szabad megfeledkeznünk a képességeinkről. Ha jól játszunk és megvan a kvalitás, akkor nyerni fogunk. Ha ez nincs meg, akkor nagyobb eséllyel veszítünk és sokkal nehezebb lesz mérkőzéseket nyernünk.”

A VÉDELEMRŐL
“Előfordulnak nehéz pillanatok és mi csapatként nézünk szembe ezekkel. Ez egy döntő, ami remek alkalmat ad arra, hogy büszkén és lelkesen lépjünk pályára. Mindenképpen jobban kell védekeznünk, mert túl sok gólt kapunk és egységesebbnek kell lennünk hátul. Olyan hibákat követtünk el, amelyek kapott gólokhoz vezettek és ezúttal jobban kell teljesítenünk.”

A SZEZON FOLYTATÁSÁRÓL
“Nehéz a játékosok számára, hogy 50 napig nem lépnek pályára, aztán azonnal ilyen sok mérkőzést kell játszani. Úgy gondolom, hogy egy szezon során minden csapatnak vannak nehéz időszakai. Eddig talán csak a Napoli volt kivétel, nekik nem volt ilyen periódus. A bajnokságra fogunk összpontosítani, amint visszatérünk Milánóba a Szuperkupa után.”

A SZUPERKUPÁRÓL
“Megérdemelten vagyunk itt, mert megnyertük a Scudettót. Ez a trófea az egyik célunk.”