Pioli: “Ez egy erős Milan, jól akarunk kezdeni”

Szombaton megkezdődik a Serie A 2022/23-as idénye és a Milan az Udinese ellen kezd az 1. forduló nyitómérkőzésén. Stefano Pioli megtartotta az új idény első sajtótájékoztatóját, amelyen számos témára kitért a bajnoki rajtot megelőzően.

A SZEZON KEZDETÉRŐL
Különleges lesz látni, hogy augusztus 13-án újra megtelik a San Siro és ebből energiát kell merítenünk. Minden visszaáll és a pontszámok terén nulláról indulunk, mint mindenki más, de tisztában vagyunk azzal, hogy milyen csapat vagyunk és mit vittünk véghez. A versenyképességünk a munkamorálunknak köszönhető és ezen az úton kell tovább haladnunk. Minden mérkőzésre a lehető legjobban fel kell készülnünk, még a legapróbb részletekre is odafigyelve. Az energiánkra, a hozzáállásunkra és a vágyainkra fogunk építeni, hogy jól kezdjük a szezont.”

A CSAPATRÓL
“Ez egy erős Milan és a pályán nyújtott teljesítményünk fogja meghatározni, hogy most erősebbek vagyunk-e, mint az előző idényben. Ugyanazt a hozzáállást és szellemiséget láttam a játékosaim szemében és ugyanazzal a közös munkamódszerünkkel dolgoztunk, ez mindig optimizmussal tölt el. Ezen felül meg vagyok győződve arról, hogy közülünk – beleértve saját magamat is – még senki sem használta ki a benne rejlő teljes potenciált. Ez egy olyan Milan, amely még mindig fejlődik. Bátornak kell lennünk és napról napra fejlődni. Scudetto favorit? Soha nem aggódtunk amiatt, amit mások mondtak rólunk. Versenyképesek akarunk lenni és nagy verseny lesz a győzelemért.”

AZ ÚJ IGAZOLÁSOKRÓL
“Az újonnan érkezők, Divock, Charles és Yacine pozitív benyomást keltettek bennem. Jó képességekkel rendelkeznek és egyértelműen erősítést jelentenek a támadó-szekcióba. Rebic jól teljesít, remekül sikerült számára az előszezon. Tonalinak izomproblémája van, de már egyre jobban van. Rajta kívül mindenki bevethető, ami sok variációs lehetőséget és megoldást kínál számomra. Ez nekem és a csapatnak is jó. Origi egy komplett csatárnak tűnik és tudja, hogyan kommunikáljon a csapattársakkal. Divock örömet fog szerezni nekünk, ahogy Adli és De Ketelaere is. Időt kell adnunk nekik, hogy felvegyék a ritmust, de nagyon elégedett vagyok azzal, amit mutatnak.”

AZ ELŐSZEZON LEGMEGGYŐZŐBB JÁTÉKOSAIRÓL
“Ha neveket akarok említeni, akkor mindenképpen Messiast, Rebicet és Bennacert mondanám. Ők voltak a legkövetkezetesebbek a csapatból. Mindannyiukban látom a munka iránti vágyat és a versenyszellemet, hogy bizonyítsanak a kezdőbe kerülésért. A futball folyamatosan változik és gyorsan fejlődik. Néhány évvel ezelőtt azt mondták, hogy az előszezon nem sokat számít. Mostanában már a felkészülési mérkőzések is sokat számítanak, de mindenekelőtt az új szezon nyitómeccse az, ami nagyon fontos.”

AZ ELLENFÉLRŐL
“Az Udinese egy nagyon kemény ellenfél. Edzőváltáson mentek keresztül, de ez nem rontott a pályán mutatott teljesítményükön. Nagyon szervezett csapat, fizikálisan erősek és nagyon veszélyesek az ellentámadásoknál illetve a pontrúgásoknál. A Juventuson kívül az Udinese az egyetlen csapat, amelyet nem tudtuk legyőzni az előző szezonban. Éppen ezért nagyon jól felkészültünk és meg kell mutatnunk, hogy minden szempontból egységes csapat vagyunk és megvan a kvalitásunk, hogy megnyerjük az első mérkőzést.”

A SZEZONRÓL
“Ez egy különös szezon lesz. Megmutattam a csapatnak a teljes menetrendünket a mai naptól kezdve egészen november 13-ig. 23-24 meccs lesz 90 nap alatt. Ez hihetetlen erőfeszítést igényel, minden rendelkezésre álló játékosunkra szükségünk van. Ez egy rendkívüli bajnoki idény lesz és 3 hónap alatt nagyon sok meccset fogunk játszani a Serie A-ban illetve a Bajnokok Ligájában. Jól teljesítettünk a felkészülési időszakban és most jól kell kezdenünk. Minden játékos jó visszajelzést adott az előszezonban és következetesen dolgoztak. Kiegyensúlyozott bajnokságnak ígérkezik és nehéz lesz felülmúlni az előző szezon pontszámait. Az első 7 helyezett mind nagyon erős, továbbá a középmezőnyben lévő együttesek is sokat fejlődtek. Nagyon sok csapat van, amely nyerni akar, így nagy küzdelem lesz.”

A MERCATÓRÓL
“Elégedett vagyok a csapattal és az érkezett játékosokkal. Nagyon figyelmes a vezetőség és nem fognak meghátrálni, ha lehetőség adódik a csapat további megerősítésére.”

BRAHIM DIAZRÓL
“Ha Brahim játszik, akkor az azért van, mert őt alkalmasabbnak tartom az adott mérkőzésre, mint másokat. Talán most sokkal lendületesebb. Charles-nek az ismert okok miatt nagyon kevés felkészülése volt. Ezen a poszton minden edzésen bizonyítaniuk kell, hogy helyük van a kezdőcsapatban. Ugyanakkor mindhárman tudnak más pozíciókban is játszani a támadósorban, ami nagyon fontos számomra.”

A JÁTÉKRÓL
“Ugyanazt a Milant fogjuk látni az energiabedobás és a mentális attitűd terén, mint az előző idényben. Egy pillanatig sem lankadhat a figyelmünk és nem csökkenhet az ellenfélre gyakorolt nyomás. Meg kell próbálnunk folyamatosan támadni az ellenfelet. Nagy figyelmet fordítok arra, hogy jól állítsam össze a játék stratégiát, de aztán az ellenfelen is múlik, hogy milyen irányt vesz a mérkőzés. Az ellenfél teljesítményéből kiderül, hogy tudunk-e vagy szükséges-e változtatni valamin. Úgy gondolom, hogy támadásban most már különböző jellemvonással rendelkező játékosaim vannak, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit változtassak. Nem kell a kezdőjátékosokról beszélni, mert ebben a szezonban 26 kezdőnk van és mindenki játszani fog. Ezt a csapatnak is elmagyaráztam. Mindannyian erős játékosok, akik megérdemlik, hogy a Milanban legyenek. Magas szinten kell teljesítenünk, fenntartani ezt és mindig a csapat érdekeit szem előtt tartani.”

A TULAJDONOSI HÁTTÉRRŐL
“A napokban üzenetet kaptam Cardinalétől és az Elliottól is, akik sok szerencsét kívántak nekem és a csapatnak, ami nagyon kedves gesztus volt tőlük. Együtt igyekszünk a lehető legjobban kezdeni a szezont.”

A MOTIVÁCIÓRÓL
“Van valami a fejemben, hogy idén is motiváljam a játékosokat. Az előző szezonban mindig kitettem az öltözőbe a tabella aktuális állását. Keményen dolgoztunk, hogy jól kezdjük a bajnokságot. Tudjuk, hogy milyen nehézségek adódhatnak az Udinese ellen és megpróbálunk legyőzni egy olyan csapatot, amelyet tavaly nem sikerült. A labda nélküli játékban jól kell mozognunk, az Udinese fizikálisan erős csapat. Egységesnek kell marandunk és megpróbálni többet játszani az ellenfél térfelén, miközben uraljuk a játékot.”

ADLIRÓL ÉS DE KETELAERÉRŐL
“Minden tehetséges és intelligens játékos tud együtt játszani, így ők is.”

A VILÁGBAJNOKSÁGRÓL
“Rendkívüli szezon lesz és a téli világbajnokság nehézségeket okoz. Kíváncsi vagyok. Szerintem jó helyzetben lehetnek azok, akik nem mennek a vb-re. Nehezebb szezon lesz azok számára, akik ott lesznek Katarban és versenyeznek a győzelemért. Ki kell találnunk, hogyan tudják a lehető legjobban visszanyerni az energiájukat.”

KESSIÉ PÓTLÁSÁRÓL
“Más játékosok is távoztak, de ez egy természetes folyamat egy három éve tartó időszakban. Más jellemvonással rendelkező játékosok érkeztek, de a játékstílusunk nem változik. Különböző karakterű játékosaink vannak, ám úgy gondolom, hogy a Milan készen áll arra, hogy versenyképes legyen.”

KALULURÓL
“Azt várom tőle, hogy megerősítse az előző szezonban nyújtott teljesítményét. Ő volt az egyik legtöbbet fejlődő játékos. Mindig is keményen dolgozott és ezt alázattal tette. Nem aggódom a hozzáállása és a teljesítménye miatt, mert fejben nagyon erős. Kemény munkával jutott el idáig és tudja, hogy így kell folytatnia. Nem csak a védőknek, hanem az egész csapatnak is köszönhető, hogy ha védekezésben jók vagyunk.”

THEÓRÓL ÉS LEAÓRÓL
“Mindketten abszolút top szintű játékosok.”

A MERCATO HÁTRALÉVŐ RÉSZÉRŐL
“Egyértelmű elképzeléseink vannak. A csapat kész van, de egy mercato során olyan lehetőségek merülhetnek fel, amelyekre addig senki nem gondolt volna. A vezetőség minden lehetőséget megragad a csapat fejlesztése érdekében.”

A PONTRÚGÁSOKRÓL
“Jobb eredményeket várok ebből a szempontból. Nem csak a játékosok magassága számít. Dolgozunk rajta és a játékosaink nagyon motiváltak. Okosabbnak és ravaszabbnak kell lennünk, hogy minden helyzetet kihasználjunk a gólszerzésre.”

ADLIRÓL
“Csodálatos képességekkel rendelkezik. Sokat mozog, a játéka vertikális és nagyon jól lát a pályán. Készen áll, hogy fontos játékos legyen a Milanban.”