Pioli: “Fontos győzelem, erre kell építenünk”

A Milan csütörtökön 3-1-es győzelmet aratott a Roma elleni rangadón, köszönhetően Olivier Giroud, Junior Messias és Rafael Leao góljának. Stefano Pioli elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően és kiemelte a Pierre Kalulu – Matteo Gabbia védőpáros teljesítményét, valamint Sandro Tonali játékát is.

“Magabiztos és optimista voltam, mert láttam és éreztem az edzéseken, hogy a csapatnak jót tett a szünet és sikerült visszanyerni az energiát. Mindenki készen állt arra, hogy mindent beleadjon. Nagyon jól játszottunk, minőséggel, energiával, intenzitással és csapatmunkával egy top csapat ellen. Ez egy fontos győzelem, amire építenünk kell.” – mondta Pioli a meccs után.

“Úgy gondolom, hogy teljesen normális, hogy elértük ezt a szintet a hozzáállás terén, hiszen már egy jó ideje együtt van a csapat. Két éve dolgozunk bizonyos koncepciókon és elveken. Megvan az elképzelésünk, hogyan lépünk pályára és hogyan állunk hozzá a mérkőzésekhez. Továbbra is magabiztosnak és következetesnek kell lennünk végig a meccsek alatt. Számos dolog van, amiben még mindig van hova fejlődnünk és dolgozni fogunk ezeken, hogy még jobbak legyünk.”

“Helyes kitérni Gabbia és Kalulu teljesítményére. Korábban nem játszottak sokat, de amikor ilyen kevés játéklehetőséghez jutott játékosok ilyen jól képesek reagálni a mentalitás, a szervezettség és a játék minősége szempontjából, akkor az jól mutatja, hogy milyen komoly szakmai értékkel bírnak. A klub különleges jellemvonásokkal rendelkező csapatot állított a rendelkezésemre.”

“Ez egy nagyszerű mérkőzés volt és nagy az elégedettség, de tovább kell folytatnunk a kemény munkát és a következő mérkőzésre koncentrálni. A csapat létszáma erősen korlátozott és ugyanazok a játékosok lesznek bevethetők a következő meccsen is, ezért azonnal regenerálódnunk kell. Más ellenféllel fogunk játszani, de a teljesítményünknek ugyanolyannak kell lennie, mint a Roma ellen.”

“Egyértelmű, hogy Leao és Rebic visszatérése a különbséget jelentheti. Jól játszottunk az egész mérkőzésen, jól olvastuk a játékhelyzeteket és sikerült lefedni a területeket. Az egyéni képességek mindig is a különbséget jelentik és szerencsére sok ilyen játékosunk van. Kalulu? A legideálisabb posztja egy háromvédős rendszerben a jobb oldali középhátvéd lenne, ehhez tökéletesen megvannak az adottságai. Hihetetlen személyisége van a pályán és ha hibázik, azonnal túllép rajta. Intelligens, gyors, jól mozog és erős játékos. Már nem lep meg a teljesítménye, mert jól ismerem. Ő egy komoly srác, nagyon sokat dolgozik és örülök neki illetve Gabbiának is. Egy komoly csapat támadósorával szembesültek, de a játékosok hatékonyan dolgoztak és a támadók nem tudtak érvényesülni.”

“Tonali? Sandro nagyon jó meccset játszott. Nem tudom, hogy Olaszországban a 2000-ben született korosztályból hány játékos van ezen a szinten vagy egyáltalán hányan képesek ennyire következetesen játszani. Védekezésben és támadásban is fantasztikus volt. Sandro egy csupaszív játékos, nagyon figyelmes és sokat fejlődött. Folytatnia kell a fejlődési folyamatot. Bebizonyította, hogy fontos játékosa a Milannak.”