Pioli: “Fontos meccs lesz, a motiváció adott”

A Bajnokok Ligájában elszenvedett hétközi vereséget követően fontos mérkőzés vár a Milanra és az olasz bajnokságban a Juventus ellen játszik hazai pályán. Stefano Pioli megtartotta sajtótájékoztatóját és kiemelte az összecsapás fontosságát.

A MÉRKŐZÉSRŐL
“Egy szezon során két-három olyan mérkőzés van, amely nagyobb jelentőséggel bír és a Juventus elleni mérkőzés több okból is különösen fontos. A motiváció adott, mint ahogyan minden más ellenféllel szemben. Mindannyian felelősek vagyunk a Londonban mutatott teljesítményünkért. Megvan bennünk az elszántság ahhoz, hogy megmutassuk, teljesen más csapat vagyunk, mint amit szerdán láthattak.”

DE KETELAERE FEJLŐDÉSÉRŐL
“Jó úton jár és elégedett vagyok azzal, ahogyan teljesít. Emlékszem a három évvel ezelőtti Leaóra és Tonali első évére, mindkettőjüket nagyon hamar kritizálni kezdték és megkérdőjelezték a képességeiket. Charles tehetséges és időre van szüksége az alkalmazkodáshoz. Még bele kell tanulnia a játékunkba, de megfelelő úton halad.”

HERNÁNDEZ FELÉPÜLÉSÉRŐL
“Theo a napokban teljes értékű edzésmunkát végzett a csapattal és jól érzi magát.”

A SÉRÜLTEKRŐL
“Ez most egy olyan időszak, ami bármikor előfordulhat egy szezon során. Nagyon profi szakmai stáb vesz körül és van egy olyan csapatom, amely alig várja, hogy folytassuk az utunkat. Theón kívül a többi sérülésből lábadozó játékosról nincs sok jelenteni való.”

A KAPOTT GÓLOKRÓL
“Túl sok gólt kapunk. Képesek vagyunk jobban teljesíteni és a Chelsea remekül kihasználta a legtöbb hibánkat. Amikor egyszerű helyzetek vannak, akkor egy ilyen kvalitású csapatnak, mint a miénk sokkal figyelmesebbnek kell lennie. Az előző szezonhoz képest támadó-szelleműbben játszunk, de nem hiszem, hogy az esetek többségében ennek tudható be a kapott gól. Sokszor létszámbeli fölényben vagyunk és jobban kellene olvasnunk bizonyos játékhelyzeteket.”

A VERESÉG UTÁNI REAKCIÓRÓL
“Azonnal magunk mögött hagytuk a londoni mérkőzést, vasárnaptól újra visszatekintünk rá. A játékosok lelkesen reagáltak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztosan nyerni fogunk, hiszen ehhez az ellenfélnek is lesz egy-két szava, de győzelmi vágyból, motivációból és elszántságból nem lesz hiány.”

A CSAPATON BELÜLI OPCIÓKRÓL
“Krunicot nem jobb szélső támadóként szerepeltettem, mezzalaként játszott és felfutott a támadásokkal. Vannak lehetőségeink és meg fogjuk találni a megoldásokat, amelyekkel támadásokban a legváltozatosabbak tudunk lenni és nem teremtünk referenciapontot a Juventusnak. Általában a pályán magasan helyezkedve kezdik a mérkőzést és csak utána állnak vissza. Ez a mérkőzés nagyon fontos lesz, délelőtt döntök a kezdőcsapatról.”

GIROUD-RÓL
“Olivier mentálisan és fizikálisan is jó formában van.”