Pioli: “Készen állunk erre a fontos meccsre”

Az olasz bajnokság 11. fordulója következik és rangadó vár a Milanra, ugyanis a piros-feketék Rómába látogatnak. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

AZ ELLENFÉLRŐL
“Az AS Roma egyike azon kevés csapatoknak, akik veretlenek hazai pályán és eddig az egyetlen együttes, amely képes volt megállítani a Napolit. A Roma egy erős és minőségi csapat. Nagyon jók a labda nélküli játékban, ezért erre készültünk is. Nehéz mérkőzés lesz, de készen állunk. Meg kell próbálnunk pontosnak lenni a játékban és megfelelő döntéseket kell hoznunk.”

MOURINHÓRÓL
“Ő egy nagyszerű edző, aki mindenhol sikereket ért el. Kiváló mentalitást épít a csapatainál, de ez most nem Mourinho és Pioli csatája lesz, hanem a Romáé és a Milané. A keretük az előző szezonhoz képest nem sokat változott, azonban most egészen más játékstílusban játszanak.”

A CSAPATRÓL
“Minden mérkőzés egy teszt és a Roma ellen nehéz lesz. Továbbra is győzelemre éhesen kell folytatnunk és abban a felfogásban kell neki vágnunk a meccseknek, mintha az lenne az utolsó. Meg kell próbálnunk minden mérkőzést megnyerni. Egyetlen játékos sem nélkülözhetetlen, ezért azt akarom, hogy mindenki figyelmes legyen és a csapat érdekeit tartsa szem előtt. Nem lehetséges, hogy mindig mi legyünk a legjobbak és az ellenfeleink meg fognak próbálni megállítani minket. Az a fontos, hogy legyenek elképzeléseink a pályán és ezeket következetesen, kitartóan valósítsuk meg. Mindig az a célunk, hogy több gólt szerezzünk, mint az ellenfelünk, de persze az is fontos, hogy ne kapjunk gólt, mint ahogy a Torino ellen történt.”

A MOTIVÁCIÓRÓL
“A Milan és a Napoli hihetetlenül jól teljesít. A cél, hogy fenntartsuk ezt a magas motivációs szintet. Magabiztos vagyok, mert tudom, hogy a csapat nyerni akar valamit. Meglátjuk, hogy hova jutunk a szezon végén. Sokkal fontosabb, hogy mit fogunk tenni annál, mint amit eddig tettünk. Azt szeretném, hogy a játékosaim azt gondolják, én vagyok a megfelelő edző számukra.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Diaz sokkal jobban teljesített az edzéseken és a héten újra formába lendült. Hernández ott lesz a kezdőben, miközben Ballo-Touré is újra egészséges. Ibra és Giroud egyre jobb állapotban van, de még nincsenek optimális formában. Egyikük kezdeni fog a Roma ellen. Leao? Jól teljesít és ő egy olyan játékos, aki rengeteg energiát ad ki magából a pályán. Megmutatja, hogy kiváló a hozzáállása és hatalmas potenciál rejlik benne. Tomori? Mindig mindent belead és a következetesség szempontjából lenyűgözően játszik. Bakayoko? Remélem, hogy hamarosan ő rá is úgy gondolhatok, mint egy lehetséges opció a kezdőcsapatba.”

A SÉRÜLTEKRŐL
“Rebic még fájdalmat érez a bokájában, így nem lesz bevethető a Roma ellen és naponta felmérjük az állapotát. Az elkövetkező napokban Messias és Florenzi visszatér a csapatba, így a Porto ellen vagy inkább valószínűbb, hogy az Inter ellen ott lesznek a keretben.”