Pioli: “Meggyőző teljesítményre lesz szükség”

A hétközi forduló után a Milan most a Torino csapatát fogadja a San Siróban. Stefano Pioli megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját és elmondta, hogy kellően kielemezték az első bajnoki vereséget és a játékosok elszántan, sikerre éhesen fognak pályára lépni a mai meccsen.

“A Torinónak a szezon elején volt néhány problémája, de ez teljesen normális, hiszen egy új edző próbálja megvalósítani a saját játékstílusát. Most már magabiztosabban és talán kissé felszabadultabban játszanak. Tisztelnünk kell őket. Nagyon motiváltak lesznek a meccsen, ahogy mi is, így ebből a szempontból egyenlőek vagyunk. A legelszántabb csapat fog győzelmet érdemelni. Biztos vagyok benne, hogy a játékosaim elszántak lesznek és éhesek a jó játékra. Ha újabb problémák merülnek fel, akkor rengeteg lesz a hiányzónk, de reméljük, hogy a Cagliari ellen már teljes lesz a keret. Most össze kell szorítani a fogainkat és meggyőző teljesítményt akarunk elérni. Koncentrálunk és jól érezzük magunkat. Ha a többi játékos is visszatér, akkor nagyobb variációs lehetőségünk lesz a terhelés enyhítése érdekében.”

“Ez a szezon hosszú és nehéz, ezért lesznek sérülések. Felesleges olyan dolgokra pazarolni az energiát, amit nem tudsz kontrollálni. Jobb arra koncentrálni, hogy megoldásokat találjunk és pozitívan gondolkozzunk. A csapat jól van, ki kell menni a pályára és játszani. Az orvosi stáb azt mondta, hogy Saelemaekers és Bennacer is visszatérhet a Cagliari ellen. Ibrahimovic folytatja a felépülési folyamatot. Már részben a csapattal edzett, de nem hiszem, hogy most bevethető lesz. Kjaer kissé fáradt volt a Juventus elleni meccs után, de pénteken már edzett. Calhanoglunak megsérült a bokája és nem tudott edzeni, szombaton döntünk róla.”

“Erősnek érezzük magunkat. A srácok mindennap bebizonyítják nekem az edzésen, hogy sohasem adják fel és hisznek magukban. Ez helyes dolog, mert az eredmények is azt mutatják, hogy erős csapat vagyunk. Ezt a szintet a továbbiakban is fenn kell tartanunk. Áprilisban a tabella nyitottabb lesz és akkor majd pontosabban meg lehet tippelni, hogy hol végezhetünk.”

“A szerdai Juve elleni vereségünket ugyanúgy elemeztük, mint ahogy a győzelmeinket szoktuk. Megnéztük a pozitív és negatív dolgokat, de Maldininek és nekem sem kellett közbeavatkoznunk. Az első két gólnál elkövettünk pár hibát, amit az ellenfelünk a kvalitásával az előnyére fordított. Azon dolgozunk, hogy megpróbáljunk fejlődni ezekben a helyzetekben, jobb legyen az emberfogás és bizonyos játékosokra duplán odafigyeljünk. A hibák részei a játéknak. Az ellenfél szintje határozza meg, hogy ezekért a hibákért milyen árat kell fizetni. A meccset követő napon a legtöbb játékos odajött hozzám és megkért, hogy nézzem át újra a felvételeket a teljesítményükre vonatkozóan, hogy hogyan tudnának még jobban teljesíteni. Ez is azt mutatja, hogy a csapat milyen éhes. A játékosok olvasni akarják a játékot és mindig fejlődni.”

“Rafael Leao jól játszott a Juve ellen. Folyamatos nyomás alá helyezte a védőket és magas intenzitással játszott. Ugyanezt tette a Benevento ellen is. Nagyon sokat dolgozott a csapatért és ilyen szintű teljesítményt kell elvárnia magától. Calabria egy intelligens játékos, az első pár percet kihasználta, hogy felvegye a ritmust, de úgy gondolom, hogy utána már jól teljesített. Megkaptam tőle a kívánt visszajelzést, még egy kiváló teljesítményt a részéről. Hauge és Diaz sokszínű egyéniséggel rendelkeznek és ebből sokat meg is mutattak. Képesek győztes teljesítményt nyújtani, megvan hozzá a képességük. Tovább kell fejlődniük. Mi vagyunk Olaszországban a legfiatalabb csapat és talán még Európában is. Időt kell adnunk a srácoknak ahhoz, hogy megtalálják az egyensúlyt. Megfelelő kvalitásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy nagy játékosokká váljanak.”

“Mercato? Ugyanazon a véleményen vagyok, mint a vezetőség, nem siettethetjük el. Úgy gondolom, hogy kisebb dolgokat fogunk véghez vinni az átigazolási időszak alatt, de csak akkor, ha megfelelő lehetőség adódik a csapat erősítésére. Megvan a szándék a tulajdonosok részéről, hogy hosszabbítsanak a lejáró szerződésű játékosokkal. Úgy gondolom, hogy mindkét oldalról megvan az akarat és a pozitivitás a hosszabbítást illetően. Ez az, amit számít. Érkező? Nagyrészt csak azokról a játékosokról akarok beszélni, akiket jelenleg edzek.”