Pioli: „Pontot akarunk tenni egy fontos cél végére”

Stefano Pioli, a Milan trénere megtartotta sajtótájékoztatóját a Juventus elleni mérkőzést megelőzően. Az olasz szakember szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy nyerjenek Torinóban és egy fordulóval a vége előtt matematikailag is bebiztosítsák a Bajnokok Ligája-indulást a következő szezonra.

„Régen volt már olyan, hogy egy teljes hetünk volt edzeni egy mérkőzés előtt. Ezt arra használtuk ki, hogy visszanyerjük az energiánkat és felkészüljünk arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk. Egy olyan Juventus ellen lépünk pályára, amely koncentrált és elszánt. A Napolival együtt a legjobb mérleggel rendelkeznek hazai pályán. Két mérkőzésünk van hátra és meg kell szereznünk a negyedik helyet – vagy akár még jobb pozíciót – a tabellán. Hatalmas meccs lesz és nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan indultunk, ez nem egy korszak lezárása. Nyernünk kell Torinóban és akkor ott leszünk a Bajnokok Ligájában. Jelenleg nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy az átigazolásokról, a hosszabbításokról vagy a jövőről beszéljünk.” – mondta Pioli.

„Biztos vagyok benne, hogy a Juventus a lehető legjobb teljesítményt fogja nyújtani, de mi meg akarjuk nyerni a meccset, hogy eldöntsünk minden kérdést és ne úgy vágjunk neki az utolsó meccsnek, hogy még pontokra van szükségünk. Nagy odafigyelésre lesz szükség 90 percen keresztül, az ellenfél bármely pillanatban veszélyt okozhat. Az őszi egymás elleni mérkőzésen Theo Hernández a középpálya szélén szerepelt annak érdekében, hogy segítse a játék felépítését. Mindig tudunk különböző megoldásokban gondolkodni. A Juventus védekezésben előszeretettel váltogatja, hogy agresszíven presszinggel vagy mélyen védekezik és tartja a pozíciókat. A Juve nagyon erős a pontrúgásokban, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk ezekben a helyzetekben.”

„Brahim Diaz fog játszani támadó-középpályás poszton. Ő egy kiváló játékos, aki sok megoldást kínál számunkra a mérkőzések alatt. Sokat fejlődött ebben a szezonban és még meghatározóbbá válhat a támadójátékban azáltal, ha több gólt szerez. Ezen a héten volt lehetőségünk edzeni és felkészülni egy magas szintű teljesítményre.”

„Ibrahimovic? Még nem beszéltem Zlatannal a jövőbeli terveiről, mert az elmúlt hetekben a mérkőzéseinkre koncentráltam. Nagyon eltökélt a sérüléséből való felépülést illetően és a jövő héten meglátjuk, hogy visszatérhet-e a pályára a Verona elleni mérkőzésen.”

„Leao? Rafa folyamatosan fejlődik. Megváltozott a hozzáállása, az attitűdje és még jobb játékossá válhat. Minden megvan benne ahhoz, hogy a világ egyik legjobb játékosa legyen, de ehhez az is kell, hogy a mindennapokban megszállottá váljon. Ez megvan benne és az a célja, hogy a legjobb legyen. Fiatal srác és még nem teljesen kiforrott játékos, de az idei szezonban szerzett tapasztalatai nagyon fontosak voltak a fejlődése szempontjából.”

„Egy erős ellenféllel fogunk játszani, amely nagyszerű játékosokkal és kiváló edzővel rendelkezik. Magas szintű teljesítményre lesz szükségünk, technikailag, mentálisan és fizikálisan is. A riválisaink mérkőzéseinek eredménye nem fogja megváltoztatni a játékhoz való hozzáállásunkat. A szezon végéig nem végzünk értékeléseket, mert még nem dőlt el a végső helyezésünk. Az ambíciónk az, hogy képesek vagyunk megnyerni ezt a meccset és pontot tenni egy fontos célkitűzés végére. Meg tudjuk mutatni, hogy nagyszerű csapat vagyunk. Itt a Milanban hozzászoktunk ahhoz, hogy nagyban gondolkodunk és a legmagasabb szinten versenyzünk.”

Mint ismert, a Curva Sud Milano tiltakozásképpen a magas jegyárak ellen nem lesz jelen a Juve elleni meccsen. Ráadásul az ultrák egy 200 fős delegációja Emilia-Romagnába utazott, ahol segítséget nyújtanak az árvízkárosultaknak és egy adománygyűjtés keretein belül rengeteg adományt gyűjtöttek.

„Sajnálom, hogy nem lesznek ott a mérkőzésen, mert megérdemelnék, hogy ott legyenek a lelátón. Ezzel a nemes és fontos kezdeményezéssel is bizonyították, hogy igazán különlegesek. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen szurkolótáborunk van.”