Pioli reagált a Bologna elleni döntetlen után

Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője a Bologna elleni 1-1-es döntetlen után elmondta, hogy elégedett volt a játékosok teljesítményével, viszont az eredménnyel nem. Pioli reagált a játékvezetői hibákra és elárulta az okát, hogy miért cserélt ki 10 játékost a kezdőcsapatban.

„A Bologna gólja kulcsmomentum volt a mérkőzésen, mert ezt követően jól játszottunk és minden tőlünk telhetőt megtettünk a győzelem megszerzése érdekében. Megállítottuk a Bolognát és megakadályoztuk azt, hogy a tőlük megszokott játékot játsszák a pályán. Nem engedtük, hogy járassák körbe a labdát, leküzdöttük az agresszivitásukat és problémát okoztunk nekik. Hatalmas hiba volt az első percben gólt kapni. Ezután nem voltunk elég pontosak a kapu előtt, hogy góllal fejezzük be a lehetőségeinket, amely lehetővé tette volna számunkra a győzelmet.” – mondta Pioli.

„Elégedett vagyok azokkal, akik a kezdőcsapatban léptek pályára. Tisztában voltam vele, hogy képesek jól teljesíteni. Hoztam egy döntést, hiszen látom őket az edzéseken minden egyes nap. Tudom, hogy mit tudnak adni a csapatnak, de ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, mert mi voltunk a jobb csapat a pályán. Sajnos a legutóbbi két mérkőzésen mindkét alkalommal jobbak voltunk az ellenfelünknél, de mégsem sikerült nyernünk. Úgy gondolom, hogy jó formában vagyunk és most minden a Napoli elleni meccsen fog múlni, mert egy olyan mérkőzés lesz, amely hatással lehet az egész szezonunk végkimenetelére és a csapat fejlődésére. Az elmúlt három évben állandó fejlődést mutattunk, így képesek vagyunk arra, hogy még jobbak legyünk.”

Pioli ezúttal nem ment el szó nélkül a játékvezetői hibák mellett, amelyek súlyosan hátrányosan érintették a Milant. Mint arról beszámoltunk, két jogos tizenegyest nem adtak meg a Rossonerinek, emellett a Bologna vezető gólja szabálytalan volt.

„Ezek az incidensek meghatározzák a mérkőzés végeredményét… Két büntetőt nem kaptunk meg. Őszintén, a kezezés dinamikáján látszott, hogy az volt. Ezt le kell fújni és a VAR-ral vissza lehet nézni, ha szükséges. Számomra ez tizenegyes volt, aztán ha a VAR korrigálja, akkor korrigálja. Nagyon sajnálom…”

„Csak a teljesítményekre fogok összpontosítani, mert mindent megtettünk, hogy nyerjünk. Kevés lehetőséget engedtünk az ellenfélnek és számos gólhelyzetünk volt. Jól nézett ki a játékunk és rengeteg labdát szereztünk vissza az ellenfél térfelén. Természetesen továbbra is javítani akarunk a tabellán elfoglalt pozíciónkon. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de a csapatom jól teljesített. A következő két napot ki fogjuk használni, hogy jól felkészüljünk a következő mérkőzésünkre, ami nagyon kemény lesz. Van némi előnyünk a visszavágón, de még minden nyílt. A kezdő sípszótól jól kell játszanunk az utolsó másodpercig, ha tovább akarunk jutni.”

Az olasz trénert arról is kérdezték, hogy miért döntött a kezdőcsapat kicserélése mellett, ugyanis a Napoli elleni csapatból egyedül Mike Maignan kezdett Bolognában.

„Az edzőnek különböző megoldásokat kell kiértékelnie. Három mérkőzést lejátszani hat nap alatt nagyon nehéz, különösen a Bajnokok Ligájában és egy jó formában lévő Bologna ellen. Úgy döntöttem, hogy azokat a játékosokat küldöm pályára, akiknek a legtöbb energiájuk van és fizikálisan illetve mentálisan is készen állnak. Erős keret áll a rendelkezésemre.”

„Folyamatosan azt kérdezik tőlem, hogy a keddi meccs lesz-e az edzői pályafutásom legfontosabb meccse… A csapatunk számára mindenképpen a legfontosabb lesz. A Milannak dicsőséges történelme van, de mi évekkel ezelőtt egy másik úton indultunk el egy másik időben. A Bajnokok Ligája ezen körében való továbbjutás egészen rendkívüli lenne számunkra és ehhez kivételes teljesítményre lesz szükségünk.”