Pioli szavai a Samp elleni siker után

Stefano Pioli a Sampdoria elleni győzelem után elmondta, hogy a játékosok megérdemlik az elismerést azért, hogy emberhátrányban is nyerni tudtak, továbbá beszélt a háromvédős rendszerről, Tommaso Pobega játékáról, Charles De Ketelaeréról, Rafael Leao kiállításáról és a játékvezetésről is.

“Origi és Rebic távolléte nehézséget okozott számunkra a támadósorban, de vannak más megoldásaink. Szilárd teljesítményt nyújtottunk, nagyon energikusak voltunk, nagy vággyal és magasabb szinten játszottunk, mint a Salzburg ellen a Bajnokok Ligájában. Kár, hogy emberhátrányba kerültünk, ez benne van a pakliban, de nagy elismerés jár a játékosaimnak, amiért a végsőkig hittek a győzelemben. Az első félidőben jól játszottunk, kevés lehetőséget engedtünk az ellenfélnek és az ellentámadásokban veszélyesek voltunk. Nagyon veszélyesek voltunk a kapu előtt és az volt az egyetlen hibánk az első félidőben, hogy csak egy gólt tudtunk szerezni.” – mondta Pioli.

“Szerencsére ott volt Tomori a kispadon egy opcióként és a háromvédős rendszerre való átállásunk lehetővé tette, hogy kissé kompenzáljuk a létszámbeli hátrányunkat. Ugyan volt néhány lehetőség az ellenfél előtt, de amikor egy csapat ilyen fegyelemmel, energiával és győzelmi éhséggel játszik, akkor a végén meglesz a megérdemelt jutalma. Már a nyár óta fontolgatom a háromvédős rendszer alkalmazását, hiszen öt erős középhátvédünk van és a szélsőhátvédeink képesek teljesen lefedni a széleket. Kjaer nagyszerű karakterrel és karizmával rendelkezik. Nyilvánvalóan jobban szerettem volna már a nyári felkészülési mérkőzéseken kipróbálni ezt a formációt, de Simon akkor még nem épült fel teljesen. Ez egy opció számunkra a jövőre nézve és az alkalmazása függ az ellenféltől illetve az adott mérkőzés jellegétől. A játékosaim könnyedén tudják változtatni a pozíciójukat, Észben tartjuk és meglátjuk, hogy mikor fogjuk alkalmazni.”

“A játékosoknak együtt kell játszaniuk, hogy megismerjék egymást és hibázniuk kell, hogy tanulni tudjanak és fejlődjenek. Pobega nagyon jó teljesítményt tett le az asztalra és tetszett, hogy technikailag nagyon pontos volt. Jók a felfutásai, megfelelő az időzítése és erős a párharcokban. Pontos volt a játéka és megfelelő döntéseket hozott, így azt gondolom, hogy jól játszott. Örülök neki, mert a csapattársaihoz hasonlóan jó munkát végez és nagyon keményen dolgozik minden egyes nap. Csak idő kérdése, hogy megérkezzen a kemény munka jutalma.”

“De Ketelaere lenyűgözött engem, játékban volt, gyakran meg tudtuk játszani a labdával és következetesen játszott. Nem annyira fontos, hogy szerzett-e gólt vagy sem, mert tetszett a játéka. Egyre jobb a pályán és mindent megvalósít, amit kérünk tőle. A fejlődése folytonos anélkül, hogy visszalépés történne. Charles-nek fantasztikus edzésmunkája van, már beszél olaszul és nagyon intelligens. Tud középcsatárként is játszani, ez egy lehetőség számunkra.

“Játékvezetés? Nem gondolom, hogy a játékosok rosszul viselkednének. A játékvezetők hatással vannak a játékosok viselkedésére. Úgy vélem, hogy Olaszországban túl sokat áll a játék és túl sok a beszéd. A játékvezetőnek tekintélye kell, hogy legyen, ki kell vívnia a játékosok tiszteletét és meghozni a döntéseket. Európában a játékvezetők nem magyarázkodnak és egy szöglet előtt nem figyelmeztetgetik a játékosokat. Nálunk túl sok a beszéd a pályán és a viták hatására mindenki idegesebb lesz. Nem tudom, hogy ez a részemről egy veszett fejsze nyele vagy a jövőben sikerül valamilyen megoldást találni erre.”

“Tonali? Ő egy fontos játékos. Soha nm kételkedett a saját képességeiben és kész középpályás lett, azonban tudja, hogy még többre képes. Nagyon megérdemelte a szerződésének meghosszabbítását.”

“Leao? Amikor egy támadó fedezi a labdát és a védő a földre veti magát, a támadó sárga lapot kap. Sajnálom Rafát, a Napoli ellen valaki más fog játszani helyette. Mindkét csapat sokat veszíthet azzal, hogy Leao és Osimhen sem lesz ott a pályán. Mi talán még többet, mert valószínűleg Rebic sem lesz bevethető. Nehéz hetünk volt, de most jön egy újabb Bajnokok Ligája meccs, ami nagyon nehéz lesz. Azt követően a Napoli elleni mérkőzésre fogunk koncentrálni. Leao egy kulcsfontosságú játékos a csapatban, de találni fogunk más megoldást.”

“A mérkőzések előtt szeretek közel lenni a játékosaimhoz. Néha meg kell nyugtatnom őket, míg máskor motiválnom kell. Ez része a munkamódszerünknek.”