Pioli szerint fontos tanulságai vannak a meccsnek

Stefano Pioli a Celtic legyőzése után kitért a hibákra, a pozitívumokra, a játékoskeret mélységére, Zlatan Ibrahimovic visszatérésére, a Serie A riválisokra és elismerő szavakkal illette Diego Maradonát.

“Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés érdekes jelzéseket adott nekünk. Nem hiszem, hogy rossz mentalitással kezdtük volna a mérkőzést, hiszen megpróbáltunk a kezdetektől fogva dominálni, de elkövettünk néhány hibát. Ez bonyolította a dolgokat és meg kell tanulnunk, hogy mindig ébernek kell maradnunk és technikailag pontosnak lenniünk. A meccs másik fontos tanulsága a csapat hatalmas ereje. Kétgólos hátrányban nagyon éltünk és a csapat továbbra is hitt a képességeiben. Folytattuk a támadások felépítését, miközben engedtünk néhány lehetőséget egy olyan csapatnak, amely jól kontrázik. Végül nyertünk és a játékosok megmutatták a nagyszerű kvalitásukat és a hatalmas szívüket. Ha ezzel a két dologgal folytatni tudjuk tovább, akkor messzire juthatunk.”

“Nem foglalkozunk a rekordokkal, csak a növekedésre és a fejlődésre koncentrálunk. Ugyanakkor ezek azt mutatják, hogy óriási előrelépést tettünk. Ebben az évben nem túl gyakran kerültünk kétgólos hátrányba, de karaktert és elszántságot mutattunk, hogy harcoljunk és a nehézségek ellenére is visszavágjunk. Nem csupán hátrányba kerültünk, de korán elveszítettük Kjaert egy sérülés miatt, miközben számos kulcsemberünk nélkül játszottunk. Ez megmutatja a csapat igazi erejét. A játékosok jól akarnak teljesíteni és mindig küzdenek a győzelemért. Ez hatalmas előrelépés.”

“Nagyon szerencsés vagyok, hogy sok játékos áll a rendelkezésemre. Bár támadásban Ibrahimovic és Leao is hiányzott, valamint Saelemaekerst pihentettem, de így is minőségi játékosok közül választhattam a csapat összeállításakor. Nagyon örülök, hogy Hauge megmutatja a kvalitását. Hiszem, hogy még sokat fejlődhet, mert nem túl hosszú ideje van velünk, még nehézségei vannak a nyelvvel és nem szokta meg teljesen a posztját. Mindenesetre nagyszerű kvalitással rendelkezik. Aztán ott van Brahim és Calhanoglu is. Sok opció közül választhatok és ne feledkezzünk meg Castillejóról sem, aki betalált és még több gólt szerezhetett volna. Nagyon jó, hogy a játékosok így megnehezítik a munkámat, amikor választanom kell. Jó, hogy mindig készen állnak, mert sok erős játékosra lesz szükségünk. Sok célunk van és nehéz mérkőzéseink lesznek.”

“Továbbjutás? Célunk a csoport megnyerése volt, de a legfontosabb a továbbjutás, ami egy meccsel a vége előtt eldőlt és ez lehetőséget ad számomra, hogy indokoltabban döntsek. Sokan már játszanak, de akik még nem, azok is játéklehetőséget fognak kapni. Ez jó esély és teszt lesz számukra.”

“Miért Kjaer kezdett Romagnoli helyett? Mivel Romagnolinak nemrég volt egy sérülése. Beszéltem Alessióval és előnyösebbnek tűnt, ha nem játszik három meccset egy hét alatt. Simon jól érezte magát a meccs előtt. Sajnos az ilyen dolgok megtörténnek, akár vasárnap is megtörténhet. Nyilvánvaló, hogy a sérülések kockázata növekszik, ha három naponta meccseket játszunk.”

“Ibrahimovic? Tudjuk, hogy Zlatan akkor is fontos játékos, ha éppen nem játszik. Tetszik Bonera kijelentése, ő a csapat vezérének nevezte. Ibra még nagyobb versenyképességet adott a csapatnak és a társak jól használták ki a jelenlétét. Reméljük, hogy hamarosan visszatérhet. Nem hiszem, hogy vasárnap már bevethető lesz, mivel izomsérülésről van szó, tehát óvatosnak kell lennünk. Jobb várni még egy meccset, hogy jól érezze magát, mintsem kockáztatni. Várjuk a fejleményeket Leao állapotáról is. Minél hamarabb visszatérnek, annál jobb, pedig sok megoldásunk van a támadósorban: ezúttal Hauge, Brahim és Castillejo is gólt szerzett, ami fontos jel.”

“Serie A? Az Inter, a Juventus és a Napoli erősebb nálunk és más célokkal vágtak neki a szezonnak. Megismételtem a csapatnak, hogy ambiciózusnak kell lennünk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. Bebizonyítottuk, hogy a Romával, az Interrel és a Napolival képesek vagyunk egyenrangúan játszani. Arra kértem a csapatot, hogy még inkább fejlődjenek.”

“Maradona? Ellenfélként szembe néztem vele a pályán, de nem fogtam őt soha. Ő egy fantasztikus játékos volt, akit mindig is csodáltam. Egy bajnok, egy zseni. Az utóbbi időszakban sok dokumentumfilmet láttam róla és meghatott. Diego soha nem fog meghalni, ő marad a futball mítosza és legendája. A szívünkben örökké tovább él.”