Pioli szerint van fény az alagút végén

Két győzelmet követően a Milan a Sassuolót fogadja a klub 120. születésnapja előtt egy nappal a San Siróban. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, amelyen kiemelte, hogy a csapat szeretne meggyőző és a Milanhoz méltó teljesítményt nyújtani.

“A Sassuolo elleni mérkőzés egy újabb nagyszerű lehetőség és ezt meg kell ragadnunk. Nem nézem a tabella állását, még akkor sem, ha nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene. Egy győzelem megnyithatja-e az európai kupaindulás lehetőségét? Elég, ha a győzelemre koncentrálunk. A Sassuolo jó futballt játszik a Serie A-ban. Az elejétől kezdve teljes koncentrációra és szilárdságra van szükség. Berardi erős és gyors játékos, de persze ott van Caputo és Boga is. Az én kérésem volt, hogy a játékosaink este maradjanak a szállodában. A héten jól dolgoztunk Milanellóban.” – mondta Pioli.

Mint ismert, a Milan holnap fogja ünnepelni a fennállásának 120. születésnapját.

“Nem vagyunk egy szokványos klub. Nagy megtiszteltetés egy ilyen fontos napnak részese lenni. Megvan a lehetőségünk arra, hogy megtiszteljük az AC Milan történelmét azzal, hogy a szurkolóink előtt – akik sohasem voltak restek támogatni minket – egy Milanhoz méltó teljesítménnyel álljunk elő. Minél jobban támogatnak, annál erősebbek vagyunk. A történelem során a Milan a győzelmet és a szervezettséget jelentette, a legjobbat, egy példát mindenki számára. Remélem, hogy jól fogunk teljesíteni. Nagyon lelkes vagyok.”

“Mindenkitől kell az elszántság, hogy a karácsonyi szünetig jól szerepeljünk és jól zárjuk az évet. Van fény az alagút végén, de még nem jutottunk ki belőle. Ha ragyogni szeretnénk, akkor tovább kell küzdenünk. A csapat számos szempontot figyelembe véve is növekszik, beleértve erőnlétileg és technikailag is. Most már sokkal pozitívabb a gondolkodásmódunk. Nagyon elégedett vagyok a csapattal, amikor a játékosok kimutatják az elkötelezettségüket, a vágyaikat és a profizmusukat. Ugyanakkor még mindig fejlődnünk kell. Csapatként kell játszanunk, hogy kihozzuk az egyéni játékosokból a legjobbat és világos elképzeléseink legyenek.”

“Ha ugyanazt a kezdőcsapatot küldöm pályára, mint a Parma és a Bologna ellen, akkor az azt jelenteni, hogy az általam kiválasztott játékosok kiváló formában vannak és a maximális szinten teljesítettek a héten. Bonaventura egy nagyon fontos játékosa a csapatnak. Meglátjuk, hogy játszani fog-e. Caldara bevethető, még ha nincs is 100 százalékos állapotban. Kezdi felvenni a sebességet, köszönhetően annak, hogy a Primaverában játszott. Rafael Leaóban hatalmas potenciál van, de idő kell ennek bemutatására, fejlesztésére. Ő egy olyan játékos, aki nagyon sokat mozog elől és azon dolgozik, hogy fejlődjön. Calhanoglu egy jó és fontos játékos. Ő számomra nem csak egy szélső.”

“Átigazolási időszak? Van idő értékeléseket végezni. Az átigazolási időszak januárban kezdődik és még sok idő van hátra addig. Jelenleg nagyon boldog vagyok a játékosaimmal. Naponta zajlanak megbeszélések a klub vezetőségével, meglátjuk. Jelen pillanatban túlságosan fontos, hogy a jelenre koncentráljunk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS