Pioli: “Tetszett, amit a csapattól láttam”

Stefano Pioli elégedetten nyilatkozott a Monza elleni 4-1-es győzelem után és kitért többek között a vezető gól jelentőségére, a csapat játékára, a mentalitásra, Divock Origire, Ciprian Tatarusanu gólpasszára és Charles De Ketelaerére is.

“Nem volt könnyű mérkőzés. Egy olyan csapattal néztünk szembe, amely a labda nélkül agresszív volt, de labdabirtoklás közben is igyekezett problémát okozni nekünk. Keményen kellett dolgoznunk és ezt a szokásos csapatszellemmel és győzelmi éhséggel tettük. Tudtuk, hogy megvan az egyéni kvalitásunk ahhoz, hogy képesek legyünk megnyerni a mérkőzést az általunk kialakított gólhelyzetekből.” – mondta Pioli.

“Sokat segített, hogy korán gólt szereztünk. Két kulcsfontosságú szempont van. Az egyik a jó mentalitás, a másik pedig a taktika. A vezető gól taktikailag megváltoztatja a játékot, mert ahelyett, hogy az ellenfél visszaállna, több kockázatot kell vállalnia és nekünk több olyan játékosunk is van, akik a kontráknál veszélyt jelentenek az ellenfél kapujára. Tetszett, hogy a csapatom karakteresen játszott. A játékosok nyugodtak voltak és nem görcsöltek. A második félidőben már kevésbé tetszett, amikor a labdát birtokolva kellett volna irányítanunk, mert több ideig kellett volna megtartanunk a labdát. A középpályán létszámfölényben voltak, így arra lett volna szükség, hogy jobban tartsuk a labdát és ezáltal jobban kézben tarthattuk volna a játékot. Időnként nekünk is lassítanunk kell a tempót és diktálni a játékot. Ha nincs nálunk a labda, akkor túl sokat kell futnunk és ez rengeteg energiát felemészt. Jobban is gazdálkodhattunk volna az energiánkkal, különösen ilyen arányú gólelőny mellett, de ez egy újabb lehetőség volt arra, hogy fejlődjünk és felmérjük, hogy hol tartunk.”

“Ha egy topklubban játszol, márpedig a Milan egy topklub, akkor el kell fogadnod, hogy versenyhelyzet van a kezdőcsapatba kerülésért. Mindent bele kell adnod, hogy meggyőzd az edzőt arról, hogy jobb vagy, mint a csapattársad. Ennek kell hajtania téged. Egy játékosnak sem szabad elkeserednie, ha nincs ott a kezdőben. Nem szabad ülni a babérjainkon, hanem továbbra is keményen kell dolgozni a csapattársakkal együtt, mert egy csapat akkor fejlődik, ha az egyéni játékosok is fejlődnek. Ennek a célnak kell lebegnie minden játékos szeme előtt.”

“Origi? Úgy gondolom, hogy Divock egy nagyszerű csatár. Egy kész játékos, aki mindenre képes a pályán. Nagyon hiányzott, mert Giroud-nak rengeteget kellett játszania, ami fárasztó. Divock egy teljes értékű csatár, aki nagyon jól mozog, képes a szélen lavírozni és a védelem mögé kerülni. Továbbá megvan a fizikuma ahhoz, hogy megtartsa a labdákat és megnyerje a fejpárbajokat. Szükségünk van a képességeire, mert minden egyes mérkőzés sokat számít, egészen az idény végéig. Úgy vélem, hogy nagyban hozzá fog járulni a csapat szerepléséhez a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában is. Az előző idényben 2 pontos előnnyel nyertük meg a bajnokságot és így kell tekintenünk a tabellára. Nagyon örülök Divock teljesítményének, mert küszködött, hogy eddig nem tudott pályára lépni és megmutatni, hogy mire képes. Sérülésből érkezett, amiből nehezen épült fel teljesen és ezért nem tudott segíteni a csapatnak.”

“Tatarusanu gólpassza? Amikor ilyen emberfogást alkalmaz az ellenfél, akkor a kapus az egyetlen játékos, akinek van elegendő ideje és területe a labda megjátszására. Ezt Tata nagyon jól csinálta és amikor csak lehetősége volt, felívelésekkel próbálta megtörni az ellenfél sorait. Ezek olyan dolgok, amelyeket próbálgatunk és ha bejönnek, akkor azt jelenti, hogy jól felkészültünk és tudjuk, hogy mire képes az ellenfelünk. Ezúttal a védelemben is voltak változások. Messias? Elképesztő volt a szélen egy olyan csapat ellen, amely rengeteget fut. Ő egy olyan játékos, aki nagyon szorgalmas, keményen dolgozik és áldozatot hoz a csapatért. Az egész jobb oldalt bejátszotta. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan játszott és támadásban is hozzájárult a csapathoz.”

“A csapat erősen kezdett és nagyon kevés kockázatot vállalt, miközben sok helyzetet alakított ki. Néhány hibától eltekintve pozitív a mérkőzés összképe, bár nem irányítottuk a mérkőzést annyira, amennyire megtehettük volna.”

“Brahim? Ha jó formában van, akkor látható, hogy nagyon éles lábai vannak és gyors a pályán. De Ketelaere? Ne felejtsük el, hogy Brahimnak ez a harmadik szezonja itt nálunk, míg Charles csak néhány hónapja van itt. Eredetileg csak 15 percre akartam pályára küldeni, de a sérülés miatt hamarabb kellett változtatnom. Charles-nek megvan a kvalitása, csak hinnie kell magában, hogy kijöjjön a valódi potenciálja. Intelligens srác, aki tudja, hogy milyen jó játékos, de ez egy folyamat, amely időt vesz igénybe és lesznek jó illetve kevésbé jó teljesítmények, hogy beérjen.”

“Brahim és Dest? Remélem, hogy egyiküknek sem komoly a sérülése, főleg, hogy ilyen sok mérkőzésünk lesz.”

“Sokszor használják a csapatrotáció kifejezést, de nekem ez nem tetszik, mert a játékosaim tudják, hogy mindannyiukban hiszek és sok kezdőjátékosom van. Ha nem lett volna ilyen sok sérültünk, akkor többet rotáltam volna, hiszen rengeteg olyan játékosom van, akikben megvan a kvalitás és elszántak. Mindenki készen áll ahhoz, hogy közreműködjön. Ezúttal egy erős csapatot küldtem pályára és a cserepadon is erős játékosok ültek. Ez így lesz kedden is Zágrábban.”