Pippo Inzaghi elárulta, kinek szurkol a BL-elődöntőben

Filippo Inzaghi számára meglehetősen különleges lesz a Bajnokok Ligája elődöntő, ugyanis a korábbi csapata, a Milan a testvére által irányított Interrel mérkőzik meg a fináléba jutásért. De vajon kinek szurkol Pippo?

Inzaghi a 2000-es években történelmet írt a Milan színeiben és 11 év alatt összesen 300 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 126 alkalommal volt eredményes. Két Scudetto mellett 2 alkalommal is elhódította a Bajnokok Ligáját a Rossonerivel, ráadásul 2007-ben duplázott az athéni döntőben a Liverpool ellen.

Az a szokatlan helyzet áll fenn, hogy Filippo öccse, Simone Inzaghi az Inter edzőjeként a Milan ellen fogja irányítani a csapatát a BL-ben. Pippo jelenleg az olasz másodosztályú Reggina trénere és a nyilatkozatában elárulta, hogy kinek fog szurkolni.

„Ez egy tökéletes elődöntő lesz. Boldog vagyok a testvérem sikere miatt, mert megérdemli, de kötődöm a Milanhoz és mindig is Rossoneri szurkoló leszek.” – mondta Pippo Inzaghi, aki 2014 és 2015 között egy szezonig edzősködött is a Milan kispadján.

A nyilatkozat után Simone is reagált: „Az igazat mondta, de boldog lesz, akármelyik csapat is fog nyerni.”

A Milan-Inter BL-elődöntő első mérkőzését május 10-én rendezik, majd 6 nappal később lesz a visszavágó. A tét a fináléba jutás és a továbbjutó Isztambulban a Real Madrid-Manchester City párharc győztesével fog találkozni a trófea megnyeréséért.