Piqué bejelentette, hogy szombaton visszavonul, két Real-támadó is a PL-ben köthet ki – külföldi körkép

ANGLIA

Tottenham: Egy korábbi Spurs-támadó is megszólalt a Harry Kane-nel kapcsolatos pletykákról, miszerint az angol válogatott csatára nyártól a Bayernben folytathatja. Teddy Sheringham úgy véli, a londoni klub jelenlegi legnagyobb sztárja jobban járna, ha Spanyolországba igazol: „Kane és a Bayern, ez érdekes. Mint a Tottenham és az MU korábbi játékosa, nekem meg sem fordulna a fejemben, hogy Münchenbe igazoljak, a helyében én a Realhoz vagy a Barcához mennék. Egy éve még úgy volt, hogy a Cityhez igazol, de ez nem valósult meg. Egyébként, ha a Spurs továbbra is így fog futballozni, jogosan gondolhatja majd, hogy a Bayern előbbre tart.” (OLBG)

Heung-Min Son sérülése súlyosabb a vártnál, így nem lehet majd ott a Világbajnokságon. A dél-koreai szélsőnek eltörött az arccsontja.

Arsenal: Továbbra sem tettek le Mykhailo Mudryk megszerzéséről, akit már a donyecki csapattársak is azzal “húznak”, hogy nemsokára valódi európai topcsapathoz szerződik. A Shakhtar kapusa, Anatoliy Trubin ezt felelte a Football 24-nek: “Nagyon tetszik, hogy ennyire koncentrál a saját és a csapata teljesítményére is. A szurkolóink ezt nem tudhatják, hiszen nem látják őt a pályán kívül. Ezek a pletykák jó hatással vannak rá, nagyon eltökélt. Az edzésen is mindig mondjuk neki, “már úgyis az Arsenal játékosa vagy, menjünk mindannyian.” Az Ágyúsok mindenképp szeretnének egy szélsőt igazolni, ugyanis Sakán és Martinellin kívül nincs más a keretben. (Football 24)

Utóbbi megerősítette, hogy maradni akar Londonban és sikereket elérni az Arsenallal: „Nagyon boldog vagyok az Arsenalnál, sokszor elmondtam. Szeretem a csapatot, a várost, a szurkolókat. Csak adjanak egy tollat és aláírok.” A brazil szélső továbbá együttérzését fejezte ki volt csapattársa és jóbarátja, Pablo Mari felé, aki az elmúlt héten késelés áldozata volt Olaszországban: „Szörnyű eset volt.  A barátnőm értesített a PSV elleni meccs után és amint lehetőségem volt, rögtön írtam neki a közösségi felületen, de valószínűleg nem volt nála a mobiltelefonja. Pár nap után felhívott és beszéltünk, most jól van. Remélem, hogy felépül és nemsoká ismét azt csinálhatja, amit a legjobban szeret… Habár, a legfontosabb, hogy minél hamarabb talpra álljon.”

A klub sérülékeny balhátvédje, Kieran Tierney eladósorba kerülhet, mivel a keret bővelkedik szélsővédő potenciállal. A nyáron igazolt Olekszandr Zinchenko mellett a korábban jobbhátvédként funkcionáló Takehiro Tomiyasu is opció lehet, miután a Liverpool elleni bajnokin valósággal eltüntette a pályáról Mohamed Salah-t. (Goal)

Manchester City: Ilkay Gündogan, Pep Guardiola egyik legelső igazolása ingyen távozhat Manchesterből, merthogy a szezon végén lejár a szerződése. A német középpályás 2016 nyarán érkezett és az Angliában eltöltött évei nagy részében a katalán mester rendszerének igazi kulcsjátékosa volt, viszont az utóbbi két idényben már csak limitált lehetőséget kapott. A tapasztalt labdarúgóra végül az Atlético Madrid csaphat le, hiszen a Cityvel továbbra sincs megegyezés. (Mundo Deportivo)

Manchester United: Erik Ten Hag komoly érdeklődéssel figyeli a Real Madrid AC Milanhoz kölcsönadott játékosát, Brahim Díazt. Ha az olaszok nem aktiválják a vásárlási opciójukat, a spanyol szélső/támadó középpályás a nyáron visszatér Madridba, viszont a Királyi Gárda már nem számol a 23 esztendős labdarúgóval. A MU a téli transzferszezonban nem tervez erősítéseket, de a nyáron bejelentkezhetnek érte. (El Nacional)

Chelsea: Ben Chilwellt sérülés miatt le kellett cserélni a Dinamo Zagreb elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A balhátvéd mankóval hagyta el a stadiont, akinek ezzel a vb szereplése is veszélybe került: „Ha egy játékos így meghúzza a lábát, az sosem jelent jót.” vélekedett Graham Potter, a Kékek menedzsere.

Wolves: A Sevilla korábbi mestere, Julen Lopetegui nagyon közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Farkasokhoz. Az első kérését még a szerződés megkötése előtt megosztotta a csapat vezetőségével, miszerint szüksége lesz egy új támadóra. A spanyol mester konkrét kívánságként a Real Madrid számkivetett csatárát, Mariano Díazt nevezte meg. (Fichajes)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A középpályára kinézett Bruno Guimaraes (Newcastle United) végül kicsúszhat a Blancók kezei közül, így ismét körülnéztek a piacon, kivel erősíthetik meg az idősödő csapatrészt. A szintén Premier League-klubban pallérozódó ecuadori Moises Caicedo lehet a befutó, csakhogy az ő megszerzése sem lesz egy egyszerű művelet. Angol lapértesülések szerint, a Brighton a 80 millió alatti ajánlatokat meg sem hallgatja, ráadásul, a szintén középpályás gondokkal küzdő PL-óriások (Chelsea, Liverpool) is beszállnának a játékosért induló versenyfutásba. (Fichajes)

FC Barcelona: A 35 éves Gerard Piqué ma délután egy videóban jelentette be, hogy az Almería elleni hétvégi bajnoki lesz az utolsó mérkőzése a katalán klubnál, és egyben az utolsó profiként.

“Mindig is azt mondtam, hogy a Barca után nem lesz más csapatom, és ez így is lesz. Szombaton lesz az utolsó meccsem a Camp Nouban. Hetek, hónapok óta sokan beszélnek rólam. Eddig nem mondtam semmit, de most én leszek az, aki beszélni fog. Mindig is Barcelona-szurkoló voltam, egy focista családban születtem, és mindig nagyon culé voltam. Már fiatal koromtól kezdve nem focista, hanem Barcelona-játékos akartam lenni. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon a kisfiún, hogy mit gondolt volna a kis Gerard, ha azt mondják neki, hogy minden álma teljesül, hogy bekerül a Barcelona első csapatába, hogy Európa-bajnok és világbajnok lesz. Hogy a történelem legjobbjaival fog játszani, hogy ő lesz az egyik csapatkapitány, hogy örökre barátokat szerez. Már 25 éve, hogy a Barcelonához kerültem, elmentem és visszajöttem. A futball mindent megadott nekem. A Barça adott nekem mindent. Te, Culé, te adtál nekem mindent. És most, hogy annak a gyereknek az álmai beteljesültek, úgy döntöttem, hogy itt az ideje bezárni a kört… Egy újabb Culé leszek, szurkolni fogok a csapatnak, és a csapat iránti szeretetemet átadom a gyermekeimnek, ahogy a családom tette velem. És ismertek engem, előbb-utóbb visszatérek. Találkozunk a Camp Nouban. Visca el Barça, mindig” – mondta Piqué a videóüzenetében.

A nyáron igazolt, La Masián nevelkedett jobbhátvéd, Héctor Bellerín egy rádióműsorban beszélt arról, hol szeretné folytatni a focikarrierjét: „Új szerződést akarok aláírni a Barcával, boldog vagyok a klubnál.” majd hozzátette, bízik az edzőben és a klub által választott irányban is: „Időbe telik, mire egy ekkora projekt beérik, 100%-ban bízunk Xavi képességeiben.” (Catalunya Radio)

Atlético Madrid: A Liverpool szívesen lecsapna a Matracosok középpályására, Marcos Llorentére. Jürgen Klopp új impulzussal igyekszik életben tartani a nem a legjobb formában lévő keretet, Llorente pedig profilra tökéletesen illik a Vörösök intenzív, fizikális rendszerébe. (Fichajes)

OLASZORSZÁG

Juventus: A torinói klub mindent meg fog tenni az olasz válogatott és a PSG oszlopos tagjának, Gianluigi Donnarummának a megszerzéséért. Nemrég a játékos és ügynöke megosztották a nyilvánossággal a hálóőr jövőbeni terveit, miszerint maradni szeretne Párizsban. Ennek ellenére, a Zebrák továbbra is eltökéltek, hogy képesek lehetnek leigazolni az abszolút hiányposzton szereplő Donnarummát. (Calciomercato)

AC Milan: Rafael Leao mellett egy másik támadóval, Olivier Giroud-val is hosszabbítana a klub. A rutinos francia csatár hétről hétre meggyőző teljesítményt mutat, akinek 2023 nyarán jár le a szerződése Milánóban. A játékos szintúgy elégedett azzal, ahogy a klub bánik vele, így heteken belül megszülethet a megegyezés. (Fabrizio Romano)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A Manchester United Choupo-Motinggal pótolhatja a várhatóan távozó portugál klasszisát, Cristiano Ronaldót. A 33 éves kameruni csatár kontraktusa az idény végén kifut, aki egy olcsóbb, ideiglenes megoldást jelenthet Erik Ten Hag számára. A bajorok csakugyan ragaszkodnak a rutinos gólvágóhoz, hiszen ő az egyetlen csatár a keretben. (MediaFoot)

RB Leipzig: Szoboszlai Dominikék német válogatott csapattársa, Timo Werner csakugyan lemarad a november közepén rajtoló Világbajnokságról, ugyanis a szerdai BL-találkozón elszakadt a bokaszalagja. A játékos hónapokra kidőlt, hiába volt fontos szereplő Hansi Flick csapatában. (Bild)

Augsburg: Az Augsburg kapusa, Rafal Gikiewicz elmondta, hogy a Manchester United és a Newcastle is szerette volna leigazolni őt a nyári átigazolási időszakban. A váltás végül nem jött létre, de Gikiewicz szerint továbbra is készen áll a távozásra, ha ismét aktuális lesz a kapuskérdés az említett együtteseknél. (Sport Witness)

FRANCIAORSZÁG

PSG: Milan Skriniar, az Internazionale 27 szlovák középhátvédje a nyáron kikosarazta a franciákat. A futballista jól érzi magát a Nerazzurinál, hamarosan alá is írja új, hosszútávú szerződését a klubnál. (Sky Italy)

Európai sztárcsapatok küldtek kémeket Budapestre: Három játékost figyeltek