Piquért kidobhatják Barcelonából, befutott a Liverpool új gólvágója – külföldi körkép

ANGLIA

Liverpool: A Bajnokok Ligája-döntős Liverpool leigazolta a Benfica uruguayi válogatott labdarúgóját, Darwin Núnezt. Az már hétfőn ismert volt, hogy a két klub megállapodott a 75 milliós vételárról, az angol bajnoki ezüstérmes, Ligakupa- és FA Kupa-győztes Mersey-parti klub honlapja pedig kedden jelentette be hivatalosan, hogy hosszútávú szerződést kötött a 22 esztendős támadóval. A 11-szeres válogatott Núnez volt az elmúlt portugál bajnoki idény gólkirálya 26 találattal, az összes sorozatot tekintve pedig 34-szer vette be az ellenfelek kapuját. Többek között gólt szerzett a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc mindkét mérkőzésén is. Portugáliában töltött két szezonja alatt 85 tétmérkőzésen 48-szor volt eredményes. (MTI)

Chelsea: Állítólag csereüzletet akarnak kötni a Barcelonával, a londoni kékek Sergino Dest játékjogáért Marcos Alonsót ajánlanák fel. (90min)

Manchester United: A Juventus védője, Matthijs de Ligt újra az MU radarján szerepel. A holland válogatott játékost 2019 nyarán is kapcsolatba hozták a Vörös Ördögökkel, de most az új vezetőedző, Erik ten Hag is megpróbálja leigazolni a hátvédet, akivel korábban együtt dolgozott az Ajaxnál. (Corriere dello Sport)

Arsenal: Egyre inkább nagyobb az esély arra, hogy Bernd Leno kapus távozik, helyére pedig az Ágyúsok kölcsönvennék a Barcelonától az egyszeres brazil válogatott Netót. (Sport)

Angol válogatott: Felháborító angol reakciók a magyar himnuszra – füttyszó és gyalázó éneklés

Leeds: Sikerült megegyezniük a Bayern München spanyol középpályásával, Marc Rocával a fizetésről, és nagyon jól haladnak az egyeztetések a német klubbal is. A Bayern állítólag 15 millió eurót akar látni a 25 éves játékosért, aki négy évre fog aláírni. (Fabrizio Romano)

Burnley: A Manchester City volt csapatkapitányát, Vincent Kompanyt nevezték ki az angol labdarúgó Premier League-ből kiesett Burnley vezetőedzőjének. A 36 éves volt belga válogatott szakember májusban távozott az Anderlecht kispadjáról, amelyen három szezont töltött, 2019-ben játékos-edzőként kezdte, majd 2020-ban befejezte futballista pályafutását, és vezetőedző lett. A Burnleyt korábban irányító Sean Dyche-t áprilisban menesztették, de a helyére átmeneti jelleggel kinevezett Mike Jackson sem tudta megmenteni a csapatot a kieséstől. Az együttes 38 meccsen szerzett 35 pontjával a 18. helyen zárt a PL-ben. Kompanynak rengeteg tapasztalata van az angol labdarúgásról, mivel 2008 és 2019 között a Manchester Cityt erősítette, amellyel négy bajnoki címet, két FA Kupát és négy Ligakupát nyert. (MTI)

Blackburn: A dán válogatottsági gólrekorder Jon Dahl Tomassont az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Rovers vezetőedzőjének nevezték ki. A klub kedden jelentette be a korábbi csatár szerződtetését, hozzátéve, hogy három évre szóló megállapodást kötött vele. Tomasson – aki Poul Nielsennel holtversenyben 52 találattal tartja a válogatottsági gólrekordot – játszott többek között a Feyenoordban és az AC Milanban, majd 2012-ben visszavonult, és edzősködni kezdett. 2016 és 2020 között a dán nemzeti csapat másodedzője volt, 2020-ban pedig átvette a svéd Malmö irányítását, amellyel tavaly és tavaly előtt bajnoki címet nyert. A Blackburn Rovers 1995-ben megnyerte a Premier League-et, de 2012 óta nem szerepelt az élvonalban, a Championshipben legutóbb a nyolcadik helyen zárt, így lemaradt a feljutásért rendezett rájátszásról. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A fővárosiak állítólag 50 millió euróban határozták meg Ferland Mendy átigazolási díját. A francia válogatott balhátvéddel kapcsolatban a Manchester United és a Chelsea érdeklődéséről lehet olvasni. (Defensa Central)

Barcelona: A védelem fiatalítása és pályán kívüli magatartása, illetve ügyei miatt nem számolnak már Gerard Piquétől a katalánok. A Sport információi szerint ezt már Xavi Hernández vezetőedző is közölte egykori csapattársával. A 35 éves világ- és Európa-bajnok védő korrupciós ügye és amiatt is a reflektorfénybe került, hogy a hírek szerint megcsalta világhírű párját, a kolumbiai énekesnőt, Shakirát. Ráadásul a csapatnál a védelem megfiatalításán és átalakításán dolgoznak, ebben pedig Piquének már nem sok szerepe lehet.

OLASZORSZÁG

AS Roma: A fővárosi gárdánál folytatja a pályafutását Nemanja Matic. A 33 éves szerb középpályás öt év után távozott a Manchester Unitedtól, ahol José Mourinho játékosa is volt – akárcsak még korábban a Chelsea-nél. Matic a következő idény végéig írt alá Rómában.

Verona: Gabriele Cioffit nevezték ki az olasz Labdarúgó-bajnokságban legutóbb kilencedik Hellas Verona vezetőedzőjévé. A 46 éves tréner Igor Tudort váltja a kispadon. A horvát edző annak ellenére nem tudott megállapodni a folytatásról, hogy csapata sikeres idényt zárt. Utódja, Cioffi két évre szóló szerződést írt alá. Előző csapatnál, az Udinesénél decemberben bízták meg az edzői feladatokkal, de a szezon végén nem hosszabbították meg az együttműködést. (MTI)

Torino: A 44-szeres olasz válogatott Andrea Belotti állítólag már elköszönt a csapattársaktól és így biztossá vált, hogy szabadon igazolhatóvá válik a nyáron. A 28 éves játékos hét évvel ezelőtt igazolt Torinóba, ahol 251 tétmeccsen 113 gólt lőtt. (Tuttosport)

NÉMETORSZÁG

RB Leipzig: A klub egy 100 millió fontos árcédulát rakott 24 éves francia támadó középpályására, Christopher Nkunkura, aki iránt a Manchester United, az Arsenal és a Paris Saint-Germain is érdeklődik. (Independent)

Köln: Szerződtették a Borussia Dortmundtól a 23 éves német támadót, Steffen Tiggest. A korábbi utánpótlás-válogatott játékos összesen 23 mérkőzésen lépett pályára a sárga-feketéknél és három gólt szerzett, ezúttal öt évre írt alá új csapatához.