Pirlo: „Egész életemben a Milanban maradtam volna”

Andrea Pirlo, a Milan korábbi világklasszis középpályása elárulta az okát, hogy 2011-ben miért döntött a távozás mellett.

A világbajnok kétszeres BL-győztes futballista 10 éven keresztül játszott a Milanban, majd 2011-ben ingyen igazolhatóként a rivális Juventushoz szerződött, ami nem nyerte el a Rossoneri-szimpatizánsok tetszését. Pirlo másodvirágzását élte a Juvéban és rögtön meghatározó játékossá illetve a középpálya motorjává vált az új csapatában. Pirlo a PrimeVideo műsorában a riporterként dolgozó korábbi csapattársával, Massimo Ambrosinivel beszélgetett és felfedte a hátterét annak, hogy mi vezetett ahhoz, hogy egy évtized után elhagyta a Milant.

„A Milan soha nem tett tényleges ajánlatot. A klub egyéves szerződést akart kötni velem, mint a többi 30 év feletti játékossal. Veled, Sandróval [Nesta] és Rinóval [Gattuso] is egy évre hosszabbítottak, így látták a dolgokat. Soha nem volt erről egyetértésem a klubbal, mert sokkal tovább akartam maradni.” – mondta Pirlo.

„Számos okból kifolyólag távoztam, de nem azért, mert több pénzt akartam keresni vagy máshova akartam igazolni. Úgy gondoltam, hogy több éves szerződést érdemlek és lehetőségem van még néhány évig a Milanban játszani.”

Pirlót sokan árulónak nevezik a Milan-szurkolók közül, amiért a Juventust választotta.

„Zavar, hogy árulónak tartanak, mert én egész életemben a Milanban maradtam volna.”

„Az utolsó napomon – amikor el kellett mennem – a könnyeimmel küszködtem. Elsírtam magam, amikor elköszöntem tőled az autóban vagy amikor elbúcsúztam Sandrótól. Ezek olyan emlékek, amelyeket csak én ismerek. Te is ismered, de az emberek nem tudhatják.”